Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 32 - Véget ért a Lutheránus Világszövetség 10. nagygyűlése

Evangélikusok

Véget ért a Lutheránus Világszövetség 10. nagygyűlése

Ünnepi úrvacsorás istentisztelettel ért véget a Lutheránus Világszövetség jubileumi nagygyűlése a kanadai Winnipegben. Amint arról lapunk korábbi számaiban már hírt adtunk, a tagegyházakból érkezett mintegy négyszáz küldött tíz napon keresztül – július 21–31. között – ülésezett. Tanácskozásuk alapjául a "Gyógyulást a világnak!" mottó szolgált.

A római katolikus Szent Mária-templomban tartott záró-istentisztelet egyfelől az összejövetel végét jelezte, másrészt egyfajta kezdetet is. Dr. Christian Krause nyugalmazott német püspök tisztségének lejártával ekkor iktatták be hivatalába a világszövetség új elnökét, Mark S. Hanson amerikai püspököt, valamint a szervezet 48 fős bizottságának tagjait.

A nagygyűlés végeztével húszoldalas dokumentumban foglalták össze az LVSZ teológiai, etikai és szociális kérdésekben megfogalmazott álláspontját. A részben heves disputa után, de végül nagy többséggel elfogadott okmány bemutatja mai, „segítségért kiáltó, sebzett világunkat”, ugyanakkor kimondja: a Biblia üzenete arra bátorít, „hogy néven nevezzük a sebeket, hegeket és betegségeket, és keressük a megoldást, miként gyógyíthatnánk meg azokat”.

Az élénk vita nyilvánvalóvá tette, mennyire eltérőek a vélemények a házasság, család és partnerkapcsolatok problematikáját – főként az azonos neműek közti viszonyt – illetően az egyes tagegyházak között.

A jelenlévők mindezeken túl tárgyalásokat folytattak egyebek mellett az AIDS, a globalizáció, a teremtett világ megőrzése, valamint az emberi jogok kérdéséről is.

Megállapodás született arról is, hogy az LVSZ rövidítés megtartása mellett a jövőben a Lutheránus Világszövetség név helyett a Lutheránus Világszövetség – Egyházak Közössége megjelölést használják majd.

(Az LWF-Press nyomán)