A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 8. vasárnap

Ifjúsági órán a fiatalok körében jól ismert spirituálé éneklésébe kezdtünk: „Hol leszel majd, ha a harsona felzeng…?” A szöveg az utolsó ítélet képét idézi. „Hát hol lennék? – szólt közbe rosszallóan egy fiú. – Hívő emberként hol lehetnék máshol, mint Istennél!?” Mire hátul valaki halkan megkérdezte: „Biztos?”

Egy német teológus – Werner de Boor – mondta: az ateizmusnál sokkal nagyobb veszély a hamis üdvbizonyosság. Ne értsük félre! Jézus váltságművéért nem lehet kétségünk Isten irgalma, szeretete felől. Az Atya jóindulata változatlan irányunkban. Amit a mai vasárnap igéje megkérdőjelez, az a mi magatartásunk. Noha Isten gyermekeinek valljuk magunkat, biztos, hogy még mindig azok vagyunk?

Jézus három ponton szembesíti hallgatóságát az Istenhez tartozás hamis öntudatával. Először is így fogalmaz: „az én igémnek nincs helye bennetek”. Milyen szemléletes kép! Emlékeztet a magvető példázatára. A Jézust körbeállók szíve gyűlölettől megkeményedett talaj. Nem engedi magába a Mester tanítását. Ahol pedig lágyabb a föld, ott az előítéletek tövisei szorítják ki az igazság beszédét. „Mert hallani sem bírtátok az én igémet” – kiált fel Jézus. Egy angol írásmagyarázó ezt a mondatot – kissé szabadon – így fordítja: „Szívetek nem rezonált a szavamra.” Ismerjük valamennyien azt az örömöt, amikor külföldön járva egyszer csak halljuk, hogy valaki magyarul szólal meg. Akaratlanul is fülelni kezdünk, hiszen anyanyelvünket halljuk, amire – idegen környezetben – szívünk is azonnal rezonál! Krisztus az Atya nyelvén szólt az Atya által kiválasztottakhoz, akiknek szíve erre mégsem válaszol. Miért? Jézus nem hagy kétséget, hogy a körülötte állóknak már semmi közük sincs Istenhez. Más atyához pártoltak. Ezért nem rezonálnak – sőt kifejezetten allergiásak – a Mester tanítására.

A hallgatóság mégis védekezni próbál: „A mi atyánk Ábrahám”, azaz „mi vagyunk Isten választott népe”. Jézus azonban másodszor is szembesíti őket hamisságukkal. Rámutat, hogy akkor Ábrahám cselekedeteinek is tükröződnie kellene rajtuk, vagyis – az ősatya példáját követve – engedelmeskedniük kellene Isten akaratának. A Jézust hallgató sokaság ellenséges mozgolódásával azt bizonyítja, hogy nem érti és nem is ismeri az Atyát. Cselekedetük leleplezi hamis hitüket: azt a Krisztust akarják elveszejteni, akit maga az Atya küldött.

Könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy mindezt tőlünk távolinak érezzük, mint ami ránk nem vonatkozik. „Bizony ilyen engedetlenné vált a választott nép: nem ismerték fel Jézusban az Isten Fiát” – szörnyülködhetünk. Ám a mai vasárnapon ez az ige bennünket szólít meg. Tükröt tart elénk. Szembesít kereszténységünkkel. Azzal, hogy rezonál-e a szívünk Isten igéjére? Figyelünk-e Jézusra, felismerjük-e szavában az Atya hangját? Indulunk-e, ha cselekvésre szólít? Isten szándékára hangolódtunk-e, hogy kövessük akaratát?

Mert könnyen hazugság áldozatává válhatunk. János evangéliumában Jézus nyíltan beszél a nagy átverőről, a sátánról, aki a gyanútlan szívek fölött alattomosan veszi át a hatalmat. „Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni” – leplezi le hallgatóságát.

Igénk – harmadjára – ezzel szembesít: szeretetlenségünk bizonyítja, hogy már bennünk is megtörtént a hatalomátvétel. Már nem Krisztus indulata mozgat, hanem annak akarata, akiről Jézus így beszél: „embergyilkos volt kezdettől fogva”. Az ördögről szól, aki az édenkert óta szüntelenül arra törekszik, hogy éket verjen az ember és Teremtője közé, és aki Istennel való kapcsolatunk Ádámban elveszett, de Krisztusban helyreállt harmóniáját újra és újra megzavarja. Életünkre tör az ellenség, örök életünkre. De nemcsak áldozatává válhatunk, hanem eszközévé is. A történelem különböző korszakaiban hányszor vált maga az egyház is gyilkossá az ősi ellenség megtévesztő alattomossága nyomán! Máglyára küldte azokat, akik a Szentírás igazságáért álltak ki, akik a hiteles kereszténységért küzdöttek. Egyházi hatalmasságok vad indulattal tiporták el az előreformátorokat, s így nem csupán igaz prédikátorok gyilkosává váltak, hanem Krisztus ügyének pusztítóivá is. Az ördög munkája mindig erről ismerhető fel: Krisztus és hívei ellen tör, hol leplezett, hol nyílt erőszakkal. Az ördög ugyanis a gyűlölet atyja. Isten viszont maga a szeretet. Csak szeretetben lehetünk Isten hiteles gyermekei, akik Krisztus ügyét a kívülállók számára vonzóvá teszik.

„Nézd, mennyire szeretik egymást!” – jegyezte meg egykor a pogány történetíró az első keresztényekről. Kortársaink vajon rólunk is ezt jegyeznék fel?

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Csodálatos a te személyválogatást nem ismerő, feltétlen szereteted! Késztess minket arra, hogy szívesen cselekedjük akaratodat, és hozzád hasonló indulattal szeressük embertársainkat. Ámen.

Brebovszkyné Pintér Márta