Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 32 - Jó az embernek egyedül?

e-világ

Jó az embernek egyedül?

Biztos vagyok benne, hogy nem csak engem késztettek továbbgondolásra Németh Zoltánnak az Evangélikus Élet június 15-i számában megjelent gondolatai (Keresd a nőt! De mihez kezdjünk vele? címmel). A cikkben fölvetett kérdés aktualitását az is mutatja, hogy a különböző médiumok gyakran – és egy-egy tragikus esemény kapcsán külön is – foglalkoznak a házasság, a család válságával, annak kiüresedésével. Azzal, hogy a házasság, a család egyre kevésbé tudja ellátni és betölteni funkcióját. Szakemberek, pszichológusok, szociológusok, pedagógusok keresik a megoldást a gondokra, miközben egyre inkább azt érezhetjük, hogy még abban sem tudnak megegyezni, mi is a probléma.

Nem csak a házasságkötés nélküli együttélés egyre nagyobb „népszerűsége” okoz akár társadalmi, akár emberi, egzisztenciális problémákat. Megemlíthetjük e körben a tudatos egyedüllét, az ún. szingli életforma, valamint az elhatározott gyermektelenség kérdéskörét is.

A szingliség egyre divatosabb világszerte. Valakik valamikor valamiért kitalálták, hogy akár árucikk is lehet ez az életmód, ezt is be lehet vonni a marketingbe. Eladási listát vezető könyveket lehet írni a szinglik viccesnek feltűntetett nyomorúságairól, ipari és szolgáltató ágazatokat lehet átállítani ezen életforma kiszolgálására, aztán ezek működését televíziós dokumentumfilmeknek álcázott propagandaanyagban lehet népszerűsíteni ország-világ előtt. A „fogyasztók”, a vásárlók pedig elhiszik, hogy ez az életstílus ad választ és megoldást problémáikra. Egyszóval: divat, követendő példa lett bizonyos körökben az egyedüllét, a magány. Sokak számára vonzónak tűnik, hogy a szingliknek semminek és senkinek sem kell saját, egyéni érdekeiket alárendelni, nincsenek kötöttségeik a magánéletben, rengeteg idejük és lehető- ségük van saját maguk megvalósítására. Ám ez csak részben van így. Mert kiderül néha – például amikor egy-egy „sztár szingli”, akit kultikusan tisztelnek és követnek a többiek, egyszer csak párt talál, megházasodik –, hogy ez az egész csak a „savanyú szőlő” kiváló módon történő álcázása. A hiányból erényt kovácsolni persze nem bűn. Az azonban már hibának mondható, ha ezáltal valakik egy teljesen önző gondolkodás- és létformát igyekszenek népszerűsíteni. Pedig azok, akik benne vannak, érzik a csalást. Ők egyre több energiát fordítanak arra, hogy párt találjanak, hiszen a rövid, felszínes kapcsolatok egyre nagyobb hiányt keltenek ezekben az emberekben – ám egyre nehezebb kitörni ebből az életformából.

Ideje elgondolkodni azon, hogy a házasság, a család kapcsán sokaknak miért a kötöttségek, a terhek, a negatívumok jutnak először az eszükbe, miért félnek az emberek, a fiatalok a házasságkötéstől, a családtól.

Miért van, hogy házasságban élő párok is úgy döntenek, nem vállalnak gyermeket? A felmérések szerint egyre többen gondolkodnak így. Mert nincs rá idő, a munka leköti őket, nem akarják feláldozni a karriert, nem akarják föladni a függetlenségüket, nem akarnak egy gyermek rabszolgái lenni – a miértekre ilyen válaszok hangzanak el. Aki gyermeket nevel, tudja, nem könnyű ez a feladat. De azt is tudja, hogy hihetetlen és felfoghatatlan gazdagságot is jelent lelki téren a gyermeknevelés. Nem csak a gyermek, de a szülő is fejlődik, tanul a gyermekeitől és gyermekei által egész életében.

Gondolkozzunk el mindezen, mert a világ sajnos egyre inkább bezárkózik, egyre önzőbbé válik. Nekünk, keresztény embereknek nagy a felelősségünk abban, hogy ezt a tendenciát megváltoztassuk.

Sánta Anikó