evél&levél

Kiigazítás az Evangélikus Élet 26. számában megjelent "Új keretek között az egyház jó rendje Erdélyben" című cikkhez T. Pintér Károly úrnak, az Evangélikus Élet főszerkesztőjének, Budapest Tisztelt Főszerkesztő Úr! Valamennyiünket örömmel tölt el, hogy az utóbbi egy-két évben az Evangélikus Élet hasábjain egyre több erdélyi vonatkozású evangélikus híranyag is napvilágot látott. Ez jelenti azt is, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjai – lelkészek, sajtóügyekért felelős emberek, egyházi munkatársak – egyre növekvő figyelemmel kísérik a mi kis egyházunk életét, történéseit. Ugyanakkor példaértékűnek tekinthetjük a két egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, valamint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közötti együttműködés területén.

Ami miatt most írunk Önnek, az az Evangélikus Élet 26. számában megjelent „beszámoló”, a Kolozsváron f. év június 18-án megtartott ünnepi zsinattal kapcsolatos. Az írás, amelynek szerzője a TPK aláírásból következtetve Ön lehet, enyhén szólva felháborított sokunkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy jól működő demokráciában – az egyházon belül is – mindenkinek joga van a saját véleményéhez és ahhoz is, hogy azt akár írásban is közölje. Ha mindez valakinek nem tetszik, a sajtótermék hasábjain válaszolhat, elmondhatja, leírhatja ellenvéleményét. Azzal azonban nem értünk egyet, hogy az egyházi sajtó a napilapok szintjére süllyedve szenzációhajhász cikkeket, embereket egymás ellen uszító, lázító hangvételű megjegyzéseket szellőztessen.

A szóban forgó cikk a beszámolón túl „hangulatelemzés”. Egyesek csalódottságának ad hangot. Minden „csalódott” testvérünkkel közölhetjük, hogy Mózes Árpád püspök magára nézve is érvényesnek tekinti az új szervezeti szabályzatot. Ám a június 18-ra összehívott zsinatnak egyetlen napirendi pontja az új szervezeti szabályzat kihirdetése, érvénybeléptetése volt. Mivel a püspököt nem a zsinat választotta meg, hanem az egyházközségek közgyűlése – élethosszig –, így nem a zsinatnak tartozik bejelenteni, mikortól szándékozik nyugalomba vonulni.

Sajnálatos dolognak tartjuk azt is, hogy – telefonbeszélgetésre hivatkozva – Ön egyházunk életében oly fontos határkőnek számító eseményről úgy számolt be, hogy közben olyan emberek csalódottságának adott hangot írásában, akik csak a zsinatot követő állófogadáson, poharazgatás közben vették a bátorságot, hogy érzéseiknek, „csalódottságuknak” hangot adjanak, jóllehet ezt a zsinati ülésen is megtehették volna. Ha – mint Ön is írja – a zsinat mentes volt a személyeskedéstől – márpedig valóban az volt –, akkor a személyeskedő hangvételtől Önnek, mint egyházunktól független kívülállónak is illett volna tartózkodni, kiváltképpen, mert a sajtóetika ma már nem teszi lehetővé, hogy a „sokak” közül bárkit is név szerint megemlíthessen, akikre hivatkozva „csalódottságról” ír.

És még egy utolsó megjegyzés: azt, hogy egy egyház élő-e vagy halott, soha nem egy kánon, egy szervezeti szabályzat szövegén lehet lemérni, hanem az eseményeken, a megvalósításokon, az emberi lelkekben mérhető változásokon.

Kolozsvárt, 2003. július 14-én

az Egyetemes Presbitérium nevében:

Mózes Árpád püspök, Riedl Rudolf egyetemes m. felügyelő, Kovács Erzsébet tanácsos