Keresztutak

Amint arról lapunk előző számában is hírt adtunk, a finn–magyar katonai együttműködési terv keretében augusztus 6–8-án Magyarországra érkezett Hannu Niskanen tábori püspök, dandártábornok. Budapesti tartózkodása első napján látogatást tett Csuka Tamás protestáns tábori püspök, dandártábornok hivatalában, megtekintette a főváros nevezetességeit, illetve Gödöllőn a Grassalkovich-kastélyt. Másnap – Juha Wihersaari alezredes, budapesti finn katonai és légügyi attasé kíséretében – D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke fogadta őt és vendéglátóit, Csuka Tamás tábori püspököt, Pintér Mihály tábori lelkész ezredest, a protestáns tábori püspöki hivatal irodaigazgatóját és dr. Aranyos Zoltán nyugalmazott főtanácsost. A 32. Budapest Őrezrednél tett látogatás során a finn tábori püspök megismerkedett az őrezred történetével és tevékenységével, találkozott és megbeszélést folytatott az egység helyettes parancsnokával, Horváth Ervin alezredessel, valamint katonáival, továbbá részt vett a protestáns tábori lelkészek állománygyűlésén, ahol kölcsönös tájékoztatásra, eszme- és tapasztalatcserére került sor a finn és a magyar protestáns tábori lelkészi szolgálat kérdéseiről. Csuka Tamás tábori püspököt a találkozás és a megbeszélések legfőbb tanulságairól kérdeztük.

– Püspök Úr! Voltak-e korábban kapcsolataik a finn tábori lelkészettel?

– Magával a finn tábori lelkészettel nem, Niskanen püspök úrral azonban igen: évek óta találkozunk különböző nemzetközi fórumokon, így egyfelől az európai protestáns, másfelől a világ legkülönbözőbb felekezetű (katolikus, ortodox, protestáns, zsidó) vezető tábori lelkészeinek minden évben megrendezett konferenciáin. Kellemes meglepetést okozott mind Niskanen püspök úrnak, mind nekünk is, amikor arról értesültünk, hogy a finn–magyar katonai együttműködés idei programjába felvették a finn vendég látogatását, aki búcsúzáskor jövő évi viszontlátogatásra hívott meg bennünket Finnországba.

– Mi iránt érdeklődött leginkább a vendég?

– Niskanen püspök rendkívül érdeklődő és nyitott volt. Kíváncsi volt a felekezeti arányokra – hiszen Finnországban a lutheránus egyház túlnyomó többsége jellemző a csekély ortodox kisebbség mellett –, illetve hogy milyen a felekezetek közötti viszony mind a civil, mind a tábori lelkészi szolgálat tekintetében. Kérdezte, milyenek a tábori lelkészek körülményei, szolgálatuk tartalmi, törvényileg szabályozott és külső, szervezetei feltételei a hadseregben. Elmondtuk, hogy protestáns tábori lelkészi szolgálatunk közös evangélikus–református keretben zajlik, s újabban örvendetes módon növekszik az evangélikus tábori lelkészek – a lelkészhiány miatt korábban kisebb – száma, valamint hogy ökumenikus lelkületű együttműködésre törekszünk a katolikus testvérekkel is.

– Milyen főbb különbségek vannak a két ország tábori lelkészi szolgálata között?

– Több jelentős különbség van. Eltérő az egész társadalmi háttér és a közelmúlt. Náluk nem úgy telt el a második világháborút követő negyven év, mint nálunk. Így nem csupán az egyház, hanem a társadalom támogatását is élvezi a tábori lelkészi szolgálat. E tekintetben a politikai pártok között sincs különbség. Ha kormányzati váltás, változás következik be, ez ott egyáltalán nem érinti a tábori lelkészi intézményt és szolgálatot. A lelkészek munkája magától értetődő módon épül bele a katonai szolgálatba. A tábori lelkészi rendezvényeken természetes a katonák úgyszólván teljes létszámú önkéntes részvétele. A tábori püspökség a vezérkar kötelékében működik, nagyfokú önállóságot élvez, és a viszony igen harmonikus.

– Mi jellemzi a finn honvédelmet?

– Alapvetően a hazaszeretet. Ezt erősen motiválja az, hogy a finneknek is hányatott történelmük volt. Gyakran és sokat kellett küzdeniük függetlenségükért és önállóságukért. Nem is tudom, mikor hallottam olyan önfeláldozásra kész hazaszeretetről, mint vendégünktől, amikor népének a honvédelemhez fűződő viszonyát jellemezte. Nem véletlen, hogy az általános értelemben vett finn–magyar testvériségen túl olyan hálásan és elismeréssel beszélt a magyar önkéntesek segítségéről, közöttük a tábori lelkészi szolgálatról az 1940-es finn–orosz háború idején. A második világháborúban több tábori lelkész halt hősi halált a fronton. Náluk ma is természetes a sorköteles katonai szolgálat. Mint mondta, nem csupán az ország nagy kiterjedése miatt nem gondolhatnak arra, hogy csak szerződéses és hivatásos katonasággal oldják meg a honvédelmet, de a haza szeretete és védelme magától értetődővé teszi a sorköteles katonai szolgálatot. Így a katonaságon belül a sorkötelesek – s ennek következtében a tartalékosok – aránya a meghatározó. Ez a körülmény egyidejűleg hatással van a leendő tábori lelkészek kiképzésére is, mert mint sorkötelesek megkapják a teljes fegyveres katonai kiképzést, és mielőtt tábori lelkész lenne belőlük, már tartalékos tisztek. Önazonosságuk azonban mindenekelőtt és mindig lelkészi.

– Miben látja a püspök úr egy ilyen látogatás, kapcsolat értékét?

– A találkozás, eszme- és tapasztalatcsere nagy áldás forrása. Megerősít bennünket – reménységünk szerint kölcsönösen – a szolgálatunk iránti elkötelezettségünkben. A különböző háttér, viszonyok és feltételek mellett is sok olyan hasznos információ birtokába jutunk, ami segít a gyakorlati tábori lelkészi és lelkigondozói munkánkat. Megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül, tudjuk, hogy összetartozunk, és érezzük, hogy testvéreink imádsága is hordoz bennünket.

Dr. Aranyos Zoltán