A hét témája

Huszonöt évvel ezelőtt, 1978. augusztus 14-én halt meg Ordass Lajos evangélikus püspök, a három legjelentősebb magyarországi történelmi egyház első számú vezetőinek egyike, aki – Mindszenty József bíboros prímással és Ravasz László református püspökkel egyetemben – a kommunista diktatúra lelkiismereti és vallásszabadság-ellenes politikájának áldozata lett.

Az evangélikus magyarság kimagasló alakja volt. Az egyházüldöző állami önkény két ízben távolította el püspöki tisztéből, így mindössze öt évig gyakorolhatta egyházkormányzói hivatását, holott de jure 33 évig volt püspök. Élete az emberi jogok, a vallásszabadság és a krisztusi eszmék mellett tett bizonyságot.

1. február 6-án született a bácskai, Újvidék melletti Torzsa községben (ma szerb nevén Savino Selo), hatgyermekes család ötödik gyermekeként. Édesapja Wolf Arthur, a Szepességből ideszármazott evangélikus kántortanító volt. Igen szerény körülmények között nevelkedett. Teológiai tanulmányait Budapesten kezdte, s mellette a bölcsészkarra is beiratkozott. A hallei egyetemen is tanult, majd a soproni teológián fejezte be tanulmányait. Kitűnően beszélt németül, svédül, dánul, norvégul, angolul és izlandiul. 1924-ben avatta lelkésszé Raffay Sándor bányakerületi püspök. 1927–28-ban Svédországban tett tanulmányutat. Lelkészi szolgálatát Hartától kezdve Cegléden és Budapest-Kelenföldön át a Deák térig mindenhol lelkiekben és anyagiakban gyarapodó gyülekezetépítés kísérte. 1929-ben házasságot kötött Kirner Irénnel, aki mindvégig, a megpróbáltatások idején is hűségesen mellette állt. Házasságukból öt gyermek született.

1939-ben a Bányai Egyházkerület lelkészegyesületének elnöke lett. Teológiai cikkeiben megújulást hirdetett, gyakran írt szociális kérdésekről, élesen bírálta a nemzeti szocializmust.

1. március 19-én, Magyarország német megszállásakor nevét Ordassra magyarosította. A zsidóüldözés idején részt vett az embermentésben, a svéd és a norvég misszió bekapcsolásával. 1944 őszén Raffay püspök megbízásából Langlet Valdemár svéd követségi tanácsossal, a Svéd Vöröskereszt megbízottjával felkereste Serédi Jusztinián hercegprímást, hogy a zsidóság deportálása ellen közös tiltakozásra vegye rá; ez a kísérlet azonban nem sikerült, a keresztény egyházak külön-külön tiltakoztak.
2. szeptember 27-én – Raffay Sándor püspök utódaként – négy jelölt közül a Bányai Egyházkerület püspökévé választották abszolút többséggel. Már püspöki beiktatási székfoglalójában kiállt a jogrend és az egyház szabadsága mellett, igyekezett megvédeni egyháza függetlenségét. 1947-ben Eidem svéd érsek korábbi meghívására hosszabb észak-amerikai és európai körutat tett. Egyházát képviselte a Lutheránus Világszövetség lundi alakuló ülésén, ahol a világszervezet alelnökévé választották.

Tiltakozott az egyházi iskolák államosítása ellen, nem írta alá az erről szóló előzetes megállapodást.

A vele való leszámolás terve 1948 elején született meg. A sajtó koncentrált támadásba kezdett ellene, „evangélikus Mindszentynek” nevezték, és lemondását követelték. 1948 szeptemberében – még előbb, mint Mindszenty bíborost – letartóztatták, és 1948. október 1-jén koholt vádak alapján két év fegyházra ítélték. A büntetését 1948–1950 között (15 katolikus paptársával együtt) a szegedi Csillagbörtönben és Vácott magánzárkában töltötte ki. Sem letartóztatása elkerüléséért, sem szabadon bocsátása érdekében nem mondott le püspöki tisztéről. 1950 áprilisában az egyházi fegyelmi bíróság az állami hatóságok felszólítására megfosztotta hivatalától, ezután hallgatásra kényszerült. 1956. október elején, még a forradalom kitörése előtt – külföldi egyházi vezetők közbenjárására – rehabilitálták.

Az 1956-os forradalom idején, október 31-én visszahelyezték püspöki hivatalába. November 2-án a Szabad Kossuth Rádió sugározta a rádiószózatát, amelyben kifejezte a szabadságharccal való azonosulását. Az ifjúsághoz és az ország népéhez fordult, és kérte a külföldi hittestvérek segítségét. A forradalom leverése után egy ideig még a helyén maradhatott. 1957-ben részt vehetett Minneapolisban (Egyesült Államok) a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén, ahol újból a szervezet alelnökévé választották. Nemzetközi tevékenységét azonban az állam és az akkori egyház egyaránt megakadályozta. 1958 júniusában a kommunista államvezetés végleg megfosztotta püspöki tisztétől, mert állami kívánságra nem volt hajlandó tizenöt kollaboráns lelkészt visszavenni korábbi beosztásába – holott ez nem is tartozott a hatáskörébe.

Húsz éven keresztül, haláláig teljes visszavonultságban élt. Félretaszítottságának idejét irodalmi munkálkodással tette tartalmassá. Lefordította az izlandi nemzeti hős, Hallgimur Petursson püspök Passió énekét, amelyért elnyerte a reykjaviki egyetem díszdoktori címét. Ez a könyve Izlandon jelent meg magyarul.

Mindvégig állhatatos maradt, kereszthordozó ember volt. Elhallgattatásában is sokakban tartotta a lelket. Harcos életének következményeként súlyos szívrohamok érték. Halálát is egy újabb szívroham okozta 1978-ban, budapesti otthonában. Temetése szerény külsőségek között zajlott a Farkasréti temetőben.

1990-ben, illetve 1995-ben állami és egyházjogi szempontból is rehabilitálták. 2000-ben a Magyar Örökség Díjjal való posztumusz kitüntetésekor Mádl Ferenc köztársasági elnök így méltatta: „Ordass püspök a helytállásával küldetést vállalt, példaadása sokunknak adott erőt tisztességünk fenntartásához. Alakja, személye ma is sugárzó erő”. A Minnesota állambeli Wilmar városának Vinje nevű evangélikus templomában még életében megörökítették a nevét két évezred Krisztus-tanúi sorában.

(MTI)