Keresztény szemmel

Még nem késő!

Kopog egy fiatalember a hivatal ajtaján. Frissdiplomás. Szeretne a keresztségben részesülni. Jelöltjével, egyik legkomolyabb egykori gimnazista hittanosommal – aki ugyancsak friss diplomás – ott ül vasárnapról vasárnapra a Sopron környéki kis templom leghátsó padjában az istentiszteleten, hogy így is érlelje a döntést.

Komolyan szeretne a keresztségben részesülve Isten megváltott gyermeke lenni, ezért tanulmányozza mindazokat a hittankönyveket, melyekből az iskolákban a gimnazisták tanultak. Elárulja, hogy egyszer betévedt már az egyik hittanórára, amit annak idején a Széchenyi-gimnáziumban tartottam. Már akkor is volt érdeklődés, vágy benne, most pedig a keresztséget kéri. „De nem kell elsietni – mondja –, még szeretném átvenni a konfirmációs kátét is.” Át is tanulmányozzuk, miközben kérdéseket tesz fel. Számára a keresztség nem gyerekjáték, nemcsak azért, mert az ő életében nem gyerekkorban történik, hanem mert számára a felnőtté válás döntő lépése ez, amikor tudatos hittel vallható, amit Pál apostol a szeretet himnuszában így ír: elhagyni „a gyermeki dolgokat” (1Kor13,11). Még nem késő!

Vannak, akik a keresztséget csak mint „külső kelléket” kérik, hogy elérhető legyen számukra egy olyan esemény, melynek megvalósulása a keresztséghez kötődik. Még előttünk vannak azok az évek, amikor egyházi iskoláink beindultak, s amikor a szülők azzal a kéréssel kerestek meg minket: szeretnék, ha gyermekük a líceumba járhatna, de még nincsen megkeresztelve. Bár a keresztség nem volt kizárólagos feltétele az egyházi gimnáziumba való bejutásnak, de gyorsított előkészítéssel elvégeztük a szolgálatot. Hogy mennyire nem volt feltétel, azt bizonyítja az is: akadtak olyanok, akikben az érettségiig sem született meg a keresztség utáni vágy. De milyen öröm volt, amikor a sikeres érettségi után mégis csak sor került a keresztségre! Jobb későn, mint soha!

A keresztség mint „külső kellék” szükségessége nem egyszer jelentkezik az esküvőnél is. Ilyenkor – megfelelő előkészítés után – a házasságkötés előtt megkereszteljük azt a jegyest, akinél ez eddig elmaradt. De hangsúlyozottan rá kell mutatnunk arra, hogy ez nem „külső kelléke” az esküvőnek.

Akik ezt annak tartják, még talán Jézusra is hivatkoznak, mondván: ő is azért változtatta a kánai menyegzőn (Jn 2) a vizet borrá, mert nem akarta, hogy a lakodalom kudarcba fulladjon. Kell tehát a keresztség vize is, mint „külső kellék” – mint a bor, a jó étel, a zene, hogy megtartható legyen a mindenki megelégedésére szolgáló lakodalom. Csendben megjegyzendő: a keresztség azért köthető a házassághoz – mint „belső kellék” –, hogy a fiatalok Isten megváltott gyermekeiként induljanak Krisztus szeretetének ajándékával az egymás iránti szeretet megélésének közös útjára.

Nem késő még az sem, amikor a szülővel együtt kereszteljük a gyermeket. Csak a keresztség soha ne földi céljaink elérésének külső kelléke, hanem az üdvösséghez vezető út megalapozása legyen.

Szimon János