A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 12. vasárnap

Örökzöld téma, amivel ma Jézus megszólít. Mammon, pénz, vagyon, gazdagság, szegénység – minden erről szól körülöttünk. Naponta új meg új, feltűnést keltő hírek irányítják figyelmünket a pénzvilág eseményeire. Milliárdos nyeremény lehetősége a lottón! Kinek ne dobbanna meg a szíve, és kinek ne jutna eszébe: "Bárcsak én lennék a szerencsés!"

Az olyan hírekből pedig már elegünk van, amelyek átejtésről, csalásról, sikkasztásról, anyagi javakért való gyilkosságról szólnak. Hová jutott a világ? – kérdezzük. Ugyanakkor pénz nélkül nem lehet előbbre jutni. Még Isten ügye sem halad, még az egyház, a gyülekezet sem szőhet terveket pénz nélkül. A szegénység nagy akadály.

Jézusnak a maga idejében a farizeusokkal kellett vitáznia, nekik kellett tanítást adnia a gazdagság és szegénység viszonyáról. De a tanítványoknak is szükségük volt rá, hogy tisztázódjék a vagyonnal való kapcsolatuk. Világosan kellett látniuk, hogy nem a pénz a bűnös. A pénz csupán eszköz, a kérdés a szeretet körül forog: Isten szeretete áll szemben a mammon szeretetével.

A farizeusi gondolkodás szerint a gazdagság Isten jutalma, és ezért az igazak ismertetőjele. Ezt azokra nézve is érvényesnek gondolták, akik tisztátalan körülmények között, tisztátalan eszközökkel jutottak vagyonhoz, a szegénységet viszont Isten büntetésének tekintették. A szegény – szerintük – nem lehet igaz, mert Isten is megveti. Hogy Jézus kinek ad igazat ebben a kérdésben, az számtalan példázatából kitűnik.

Az emberi megítélés könnyen azonosul a farizeusi gondolkodással. „Ti igaznak tartjátok magatokat az emberek előtt” – mondja nekik Jézus. Gyakran mi is beérjük ennyivel: csak az emberek előtt akarunk igaznak tűnni, akiket könynyen becsaphatunk, elámíthatunk, megtéveszthetünk. Életünkre vallásos mezt öltünk. Igaznak mutatjuk magunkat, és úgy viselkedünk, mint akiknek igazságát Isten hitelesítette. Hiszen jól megy dolgunk, nem vagyunk szegények. Viselkedésünk is civilizált, és nem üt el az általában elfogadott emberi magatartástól. Életvitelünk tisztességesnek tűnik az emberek szemében. Eközben – Istentől kapott szabadságunkra hivatkozva – szabadon megteszünk mindent, amit jónak látunk. Ám ebbe a szabadságba belefér a kapzsiság, az önzés, a harag, az életellenesség, a házastárs cserbenhagyása, a gyermek nem vállalása. Mivel mindezt akadálytalanul tehetjük, úgy gondoljuk, hogy Isten is bennünket igazol. Az emberek szemében pedig némi magyarázkodással, a dolgok kulturált lebonyolításával ezután is „igazak” maradhatunk.

„De Isten ismeri a szíveteket!” – teszi hozzá Jézus. Nem az a fontos, hogy emberek igaznak látnak vagy ítélnek-e, hanem hogy mit mond Isten. „Ami az emberek előtt magasztos, az Isten előtt utálatos.” Ő a szívünket nézi, és látja, hogy kinek szolgálunk: az ördögnek, a mammonnak vagy őneki? Luther írja, hogy az ember olyan, mint a paripa, amely soha nincs lovas nélkül: vagy Isten üli meg, vagy az ördög. Nem lehet egyszerre kétfelé megfelelni. Azt hiszszük, szabadok vagyunk, és azt tesszük, amit jónak látunk. Igazolni is tudjuk magunkat, miként a farizeusok, akik a törvényre és a prófétákra hivatkoztak. Pedig a valóság az, hogy mindannyian szolgák vagyunk. A baj az, hogy nem Istent szolgáljuk. Jézus szava kemény: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti.” Vigyázzunk, mert vallásos külsőnk ellenére Isten olyannak találhat, mint akik megvetik őt!

Tarthatatlan a törvényre való hivatkozásunk és minden önigazolásunk. Jézus szerint a törvény és a próféták igazát Keresztelő Jánosig hirdették. „Azóta az Isten országának örömhírét hirdetik.” Valami új kezdődött! Eljött Isten országa, és benne Jézus műve az, hogy Isten előtt igazak lettünk. Jézus mindnyájunkat bűnbánatra és megtérésre hív, ám bűnbocsánatot és új életet is ad. Ezzel lehetőséget nyit rá, hogy Istent féljük és szeressük, és neki szolgáljunk: a tőle kapott anyagi javakat – az ő erejével – nem az önzés, hanem a szeretet eszközeként használjuk mások javára. Az evangéliumot hozó Jézust kell hallgatnunk, hogy szüntelenül megkapjuk az ehhez szükséges erőt. Érvényben maradt ugyan a törvény, mely a pénzsóvárságot, a nyerészkedési vágyat, a haszonlesést és a magunk javának önző keresését bennünk is megítéli. De Jézus mindannyiunkat meghívott a maga új világába, ahol Istennek szolgálhatunk, és cselekedeteinkben végre betölthetjük azt, amit törvényében kezdettől fogva követelt. Jézus nem tűr megalkuvást! Nem engedi, hogy a magunk kényére-kedvére elferdítsük Isten törvényének értelmét. Egyháza közösségében azonban erőt ad, hogy Istent szabadon, örömmel szolgáljuk.

Imádkozzunk!

Istenünk, Atyánk! Köszönjük Fiadat, Jézust, aki által megigazítottál bennünket. Add, hogy igazságodban járjunk, neked szolgáljunk, az ördögöt és a mammont megvessük, egykor pedig bemehessünk dicsőségedbe. Ámen.

Tóth-Szöllős Mihály