Keresztény szemmel

Lelki tükörben a 7 (fő)bűn

Ha az 1960-as évekre tehető a tőlünk nyugatabbra élők „szexuális forradalma”, akkor ennek hazai megfelelője a rendszerváltozás óta folyamatosan tart. Vagy ezt már nem is lehet forradalomnak, nemi eszmélésnek nevezni, hanem inkább az érzékek háborújának, esetleg a jó erkölcs elleni terrortámadásnak?

Az biztos, hogy a világ fejedelme már nemcsak izolált partizánakciókon keresztül támad, hanem utcai bombarobbantásos merényletekért is felelős, amelyek a szemérmesség erényére szinte végső csapást mértek. A sajtóterméktől a filmeken át egészen a tusfürdőkig minden árucikk akkor kelendőbb, ha átjárja a fülledt erotika. Már nincs szükség a Bécsből hazacsempészett „szexuális segédeszközökre”, hiszen honi választékuk is rendkívül széles és elérhető. Elképedt szülők számolnak be arról, hogy már a gyermeküknek gyanútlanul megvett mese-videokazetta is pornográf anyagot tartalmaz. Az Internet valóságos tárházát mutatja be a nemi eltévelyedéseknek. Megrázó tudósítások számolnak be a családon belül elkövetett nemi erőszakokról. Évek óta nyilvános vita folyik az ún. „türelmi zóna” sürgető kijelöléséről, és egyes politikusok nagy hangon bizonygatják, hogy a „piros lámpás házak” újbóli megnyitása elkerülhetetlenné vált, mintha ez kardinális kérdése volna közéletünknek. Ma már az sem meglepő, ha óvodás gyermekek korukat meghazudtoló szakszerűséggel mesélik el, hogyan születik a kisbaba, vagy ha 10-14 éves kiskamaszok személyesen találkoznak a gólyával. Divatba jött, szinte dicsőségszámba megy a homoszexualitás, a nemi jelleget megváltoztató műtét, és ujjongó tapsvihar köszönti a „pornó Oscar” díjazottjait.

Mindezek mögött pedig nem más, mint a bujaság egyre leplezetlenebb bűne áll. Még a lelki tükör is belepirul, ha a bujaság kéjmámortól eltorzult tekintetét kell visszatükröznie. Feledésbe merült volna a jól ismert szállóige: „Az embert két dolog különbözteti meg az állattól: az első az evőeszköz használata, a második pedig a nemi élet kontrollja!” Nos, a buja emberből ez utóbbi hiányzik. Az Istentől kapott, bennünk jelen lévő természetes nemi vágyat öncélúan élvhajhász aktussá silányítja. Mert a buja ember nem tud őszintén szeretni, nem akarja magát egy életre elkötelezni társa mellett, nem kíván boldogítani, hanem éppen ellenkezőleg: isteníti a szabadosságot, mindig csak kapni, leszakítani kíván. A bujaság nem ismer féket és gátat a nemi kapcsolatban, nem törődik azzal, ha bemocskolja mások becsületét, ha vét az emberi együttélés egyik alapvető és isteni parancsolaton nyugvó szabálya ellen: „Ne kívánd felebarátod házastársát…”

A bujaság bűnében élő Casanovákat csöppet sem zavarja, ha tönkreteszik a velük együtt élők jó hírét vagy becsületes otthonokat dúlnak fel, nem tartanak a nemi úton terjedő betegségektől, sem a felszarvazott férjek dühétől. Csak egyetlenegy cél lebeg szemük előtt: a csábítás élvezete, amely lassanként olyan szenvedélyükké válik, amely eltompítja agyukban a realitás érzékét. A bujaság kigúnyolja a hitvestársi hűséget, értetlenül áll az önként vállalt szűziesség elhatározása előtt, hiszen minden élethelyzetben piszkos fantáziája irányítja.

„No, ez azért már mégiscsak sok!” – emeljük öklünket a lelki tükör felé. Erről az intim szféráról valójában beszélni sem volna szabad, és mi különben sem vagyunk ilyenek!” – gondoljuk. Ám ha Isten Igéje tanít erről a témáról, nekünk sem szabad agyonhallgatni, különben hogyan tanítjuk meg gyermekeinknek a „ne paráználkodj!” parancsolat értelmét? Megvárjuk, hogy tudatlan, naiv lényüket megtévessze, bűnre csábítsa a Kísértő!? Túl sok ártatlan gyermek lett már áldozatává! El kell mondanunk nekik, hogy Isten helyesli a férfi és a nő bensőséges kapcsolatát, és a házasság olyan ajándék, amelyen belül a nemi vonzódás kibontakozhat és beteljesülhet. Isten ugyanis egyáltalán nem kíván megfosztani bennünket ettől az örömforrástól, csupán megvédeni szeretne attól a torzulástól, amit a bujaság bűne okoz benne, hogy sok fájdalmat, lelkiismereti válságot elkerüljünk.

Sajnos a bujaság kísértése nem válogat, eléri a tisztességes családapákat és -anyákat is, akik óvatlan félrelépésük után így mentegetőznek: „Ugyan már, egy kis tévedésért csak nem büntet meg a jó Isten, hiszen ez bárkivel megtörténhet. Gyarló emberek vagyunk.” Elegendő olykor egy erotikus kiadvány nézegetése, a barátok szórakozásra csábító unszolása, egy kis nudizmus, és máris körülfonja a szívet a bujálkodás vágya. „Aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében” – mondja Jézus a Hegyi beszédben (Mt 5,28). Ki mondhatja el önmagáról, hogy soha, még gondolati szinten sem kísértette meg őt a bujaság? Szükségünk van hát arra, hogy beletekintsünk a lelki tükörbe, mert azt is megmutatja, hogy milyen szép és nemes arcvonásai vannak a szemérmességnek, hogy milyen gazdag és nemes az az ember, aki hűséges marad párjához. Fontosnak tartjuk, hogy benső titkaink legyenek, hiszen lelki világunkat nem tárjuk fel akárki előtt. Testünket is csak azzal szabad teljes valójában közölnünk, akivel a szerelemben lelkileg-szellemileg már eggyé lettünk. A testi kapcsolat nem lehet az ismerkedés kezdete, csupán a házasság násza. Ez pedig teljes kizárólagosságot követel önbecsüléssel és a társ tiszteletben tartásával. Csak az az ember találja meg az összetartozás boldogságát, akit nem csupán az ösztönei irányítanak, hanem Isten Lelkének vezetésére figyel. Ha a férfi és asszony nemes szövetségét Jézus öleli egybe, ez a boldogság napról napra megújul.

Szőkéné Bakay Beatrix