Evangélikusok

Gyülekezeteinkben gyakran énekeljük énekeskönyvünk 455. énekét, mely egyik legfontosabb feladatunkról, az egymás iránti, Isten szeretetéből fakadó adakozásban, segítőkészségben megmutatkozó szeretetünkről szól. Talán ezzel az énekkel kapcsolatban találkozunk leggyakrabban szerzőjének, Sántha Károlynak a nevével.

Élete és szolgálata arra az időszakra esik, amikor egyházunk is szorosabb kapcsolatba került a dualista (kettős) államvezetéssel, és bizonyos mértékben eltávolodott addigi, három évszázados haladó hagyományaitól.

Sántha Károly 1840. október 22-én született Kecskeméten. Édesapja, Sántha Sándor köztiszteletben álló szűcsmester volt, aki feleségével nyolc gyermeket gondozott és nevelt. Sántha Károly édesanyja esti énekeiből tanulgatta az egyház- és hazaszeretetet. A helyi református gimnáziumban folytatta tanulmányait, az ötödik osztályt kivéve, amit Sopronban végzett. Eleinte az orvosi pálya iránt érdeklődött, de édesanyja és lelkipásztora tanácsára végül a pesti közös protestáns teológiai főiskolára iratkozott be. Olyan neves tanárai voltak, mint Ballagi Mór, Haberern Jonathán és Székács József. Teológustársa volt Győri József és Zsilinszky Mihály. A főiskola az evangélikus és református fiatalokat a testvériség jegyében gyakorlatias együtt munkálkodásra nevelte. Sántha Károlyt a teológia mellett érdekelte az irodalom, versírással is próbálkozott. Székács József, Szász Károly, majd Karsay Sándor is biztatta, hogy foglakozzon intenzívebben az irodalommal. Székács egy alkalommal Arany Jánosnak is bemutatta, akitől hasznos tanácsokat kapott.

Sántha Károly lelkipásztor volt. Pályafutását 1866-ban Sárszentlőrincen kezdte káplánként. Egy év múlva Tolnanéme-dibe került parókus lelkésznek. Családot alapított, itt született első gyermeke. 1868-ban már a sandi gyülekezet pásztora volt. Családja tovább gyarapodott, két gyermeke született. 1870-től – hat esztendeig – várpalotai lelkészként szolgált. 1876-ban került vissza Sárszentlőrincre. Ezt követően ebben a gazdag múltú, tekintélyes egyházközségben hirdette Isten igéjét. Gyülekezetében elevenen éltek a ’48-as eszmék és célkitűzések, melyek kihatottak lelkészi munkájára is. 1911 szeptemberében vonult vissza, nyugdíjas éveit Budapesten töltötte.

Sántha Károly költő volt. Lelkész mivolta hatott költészetére is. Verseiben hívei, a falu népe örömét és bánatát jelenítette meg. Költeményei a „Koszorú-füzetekben”, a Vasárnapi Újságban, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban jelentek meg, de önállóan is kiadta őket „Költemények”, „Olajfalevelek” és „Az életből” címmel. Imádságoskönyve („Buzgóság könyve”) 1888-ban jelent meg. Ebből kiemelkedik a reformátor születésének 400. évfordulójára írt „Luther” című verses imádsága. Huszonöt éves lelkészi jubileumára írta „Pályám fordulóján” című költeményét. Az 1911-ben kiadott Keresztyén (Dunántúli) énekeskönyv 105 (!) eredeti énekét és 69 (!) átdolgozását közölte. Jelenlegi énekeskönyvünkben 23 éneke található. A Karsay–Czékus-féle Agenda több imádságát átvette.

1. szeptember 6-án hunyt el, három napra rá a Farkasréti temetőben Raffay Sándor püspök temette el. Jóel 2,28 alapján elmondott igehirdetése értékelés is volt: „Sántha Károlyra igazán kitöltötte az Úr az Ő Lelkét. Ez a Lélek tette olyan széppé, tartalmassá, áldottá és vonzóvá az életét…”

Sántha Károly figyelmeztetése nekünk is szól: „Aki boldogít mást, boldog csak az lehet!”

Dr. Barcza Béla