Élő víz

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2)

A Szentháromság ünnepe utáni 14. héten az Útmutató reggeli igéi hálaadó imádságokat tartalmaznak. Az Úristen gazdag áldásaiban részesülő ember nem maradhat néma, feltör szívéből a hála és a dicsőítés szava. Engedjük, hogy ezek az igék minket is bátorítsanak és ösztönözzenek a hálaadó életfolytatásra, amire Pál is felszólít: „Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5,18)

A megtisztult samáriai leprás fennhangon dicsőítette Istent, és hálát adott Jézusnak. Mi, Isten mai gyermekei merünk-e teljes, gyermeki bizalommal így kiáltani: Abbá, Atya?! Pál szüntelenül, éjjel és nappal hálát ad Timóteus képmutatás nélküli hitéért az Istennek. A meggyógyított vak ember kiközösítése ellenére hitt Jézusban, és leborulva imádta őt. Pál mindenkor hálát ad Filemon hitéért és szeretetéért. Dávid a templom építésére önkéntesen összeadott egész halom kincsért így szólt hálaimájában: „Áldott vagy te, Uram, Izrael Istene… Hálát adunk neked…” Isten szeretete (Jn 3,16) és az új parancsolat az alapja az Emberfia és Isten kölcsönös megdicsőítésének, ami Jézus önkéntes halálában és feltámasztásában lett nyilvánvalóvá. S ez a mi hálaadásunk oka is! Felismertük-e már, és annak tudatában élünk-e, hogy Pál hálaadása nemcsak a thesszalonikaiakért szólt, hanem személyesen érted és értem is: „Mi pedig mindenkor hálával tartozunk az Istennek értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre...” Ezért: „Jer, dicsérjük Istent, Szívvel, szájjal, lélekkel.” (EÉ 40,1)

Garai András