Egyházunk egy-két hete

Úgy vélem, erre sem volt korábban példa. Az élet rendezte így. A tizennégy évi magas szintű Deák téri lelkészi szolgálat után nyugalomba vonuló Zászkaliczky Péter helyére Smidéliusz Gábort választotta meg a gyülekezet. Vele együtt iktatták be a Déli Egyházkerület püspökét, akinek székhelye a Deák tér, ezért a püspököt választó gyülekezetek egyben egy Deák téri lelkészi állást is betöltenek. Mivel Gáncs Péter püspöki beiktatására egy héttel korábban Békéscsabán került sor, első ízben vált el ettől az ünnepi eseménytől a gyülekezeti lelkészi iktatás, és így alakult ki a Deák téren ez a kettős ünnep.

Nagy hangsúlyt kapott ily módon a gyülekezeti elv, melyet a kilencvenes évek egyházi törvényeket megújító zsinata állított a középpontba. „A püspökök a teológiáról jönnek” – tartja egy régi mondás, arra utalva, hogy a különböző egyházakban gyakran választanak püspököket a teológiai professzorok sorából. Legutóbb a jelöléskor is több professzor neve került szóba. Talán az is napjaink egyik egyházi pozitívuma, hogy ők nem vállalták a megtisztelő jelölést, elsődleges feladatuknak tekintve a hittudományi egyetemen folyó munkát, az egyház szellemi központjában végzett szolgálatot.

Így hosszú idő után az a helyzet állt elő, hogy mindhárom püspökünk a gyülekezeti lelkészi szolgálatot követően kapott megbízást a püspöki tevékenységre, illetve Gáncs Péternél hat év országos missziói lelkészi munka jelentette a közvetlen előzményt. Érdekes volt, hogy többször is hangsúlyozta: amellett, hogy maga is sokat gazdagodott a missziói tevékenység révén, hiányzott számára az állandó gyülekezeti háttér.

Ma már talán kevesen emlékszünk arra, hogy a negyvenes évek ébredésének egyik meghatározó evangelizátor személyisége, Győri János – aki később évtizedekig Nagytarcsán szolgált – a Deák téren volt segédlelkész. Itteni szolgálata is hozzájárult nagytarcsai megválasztásához. A most beiktatott lelkészek mindketten Nagytarcsáról jöttek. De a szép kontinuitást jelképezte az is, hogy Győri János egyik lelkész fia, Győri Gábor – a Pesti Egyházmegye esperese – végezte az iktatás szolgálatát. Ma már a fiatalabb nemzedék tagjai talán nem is értik, miért hangsúlyozzuk, hogy a gyülekezetek szabadon, minden külső befolyástól mentesen dönthetnek arról, kit kívánnak lelkészüknek, és a püspökválasztás sincs kiszolgáltatva állami-politikai akaratnak, hanem az egyház ügye. De talán ünnepi alkalmakkor, az Úristen iránti hálával nem árt arra emlékezni, hogy nem is olyan régen ez nem így volt. Anekdotává nemesült az a történet, amely szerint amikor 1989 tavaszán elterjedt, hogy valószínűleg Zászkaliczky Péter lesz az új Deák téri lelkész, akkor a nemrég eltávozott, nagy műveltségű id. Magassy Sándor azt találta mondani: „előbb leszek én a római pápa”. Mert a Zászkaliczky család nem tartozott az akkor végnapjait élő (de hát sokan kételkedtek még a változások valódiságában…) rendszer kegyeltjei közé.

Jó dolog, hogy hamar történelemmé vált a nem is olyan távoli, minden részletében még fel nem dolgozott múlt.

Még jobb, hogy – a közeli és a távolabbi múlt korrekt feldolgozásának kötelezettségét nem felejtve – a Deák téri ünnepi alkalom is minden mozzanatában a jövőről szólt. Üdítő volt az igehirdetések és a püspöki beszéd értékes tartalmán túl a megnyilatkozások hangvétele, nyelvezete. Élő magyar nyelven szóltak hozzánk, mentesen minden – sokszor kísértő – kegyes közhelytől, modorosságtól, mely a határozott mondanivalót hivatott pótolni.

Egyházunk jövőjéért, benne a Deák téri gyülekezetért aggódókat ismét megszégyenítette az Úristen. Tehetséges, fiatal csapat állt össze a szolgálatra. A most iktatott lelkészek mellett Cselovszky Ferenc igazgató lelkész, Brebovszky Éva és Orodán Krisztina lelkésznők alkotják az együttest. Gyülekezeti munkások egész sora, kántorok, a Lutheránia énekkar, az intézmények (óvoda, iskola stb.) tartoznak a teljes képhez. Nem felejtve a gyülekezet által továbbra is igényelt szolgálatot a nyugdíjas lelkészek részéről.

Valódi spirituális nagyüzem ma egy-egy gyülekezet élete. Haladunk az elképzelt modell, „a gyülekezet jelentsen otthont, életformát tagjai számára” irányába. A Deák tér példát mutathat a csapatmunkában, a többlelkészes gyülekezeti munkamegosztásban is. Ezért sem kell, hogy nyomasszon a nagy elődök példája. Inkább serkenthet, utat mutathat a ma is élő prioritásokban, az igehirdetésben és a lelkigondozásban. De ezekkel együtt és ezeken túl sokkal összetettebbek a mai kívánalmak, kihívások. Amelyekre ma, nekünk kell megadnunk a feleletet – a múlt változatlan tisztelete mellett, de a jövőt építve.

Frenkl Róbert