Napról napra

Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki. Zak 7,10 (Jak 1,27; Lk 17,11–19; Róm 8,/12–13/14–17; Zsolt 78,32–55) A világ olykor ad, máskor vesz; vágyat ébreszt bennem a gazdagságra, a birtoklásra. Az Úrtól azonban azt tanulom, hogy gazdagságom annyit ér, amennyiben másokat gazdagítok, és csupán az igazán az enyém, amit másoknak adok. És amikor mindent elveszítek, akkor lesz a mindenség ajándéka az enyém.

A ház ura ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. Lk 14,21 (Zsolt 9,19; 2Tim 1,1–6/7/; Mt 16,13–20) Azokhoz fordul az Úr, akik „ráérnek”. Akiket nem köt a gazdagság, akik nem futnak a sikerek után, nem habzsolják a magánélet örömeit, hanem egyszerűségükben, elesettségükben is szabadok – szabadok arra, hogy eleget tegyenek az Úr meghívásának. Az ilyen embereké lesz a mennyek országa.

Jézus mondja tanítványainak: „Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.” Mt 10,19 (Ézs 54,4; Jn 9,24–38/39–41/; Mt 16,21–28) Az Úr Jézus a Szentlélek munkájáról beszél, ezért ha maradéktalanul átadjuk neki magunkat, biztosak lehetünk abban, hogy használni fog a bizonyságtétel lélekmentő munkájában. Ha megszabadulunk jól begyakorolt mondatainktól, előre gyártott panelszerű válaszainktól, sőt a szembenállókra vetített sztereotípiáktól, ha lemondunk a kiszámíthatóság látszólagos biztonságáról: maga a mindenek felett álló, mindenről tudó, mindent kézben tartó Úr tesz majd bölccsé minket. Tulajdon Szentlelke szólal meg rajtunk keresztül, így helyez a láthatóknál is nagyobb biztonságba.

Jézus mondja: „Nektek még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek!” Lk 12,7 (Zsolt 31,10; Filem 1–16/17–22/; Mt 17,1–13) Vagyis az Úr látja minden dolgunkat, és a tudtán kívül nem történik velünk semmi sem. Szeretjük számítgatni eshetőségeinket, szívesen áldozunk biztonsági óvintézkedésekre. Életünket azonban nem a világ szándéka, hanem az Istenben való elrejtettség, a ránk irányuló lankadatlan figyelem biztosítja.

Krisztus mondja: „János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.” ApCsel 1,5 (Ézs 61,1; 1Krón 29,9–18; Mt 17,14–21) A feltámadt Úr várakozásra inti Jeruzsálemben az apostolokat: mielőtt a szolgálatra indulnak, a Szentlélekkel is meg kell keresztelkedniük. Meg vagyok keresztelve Isten igéjével és vízzel. Vajon elért-e már a Szentlélek is engem? Élek-e a Lélek keresztségének izzásában? A keresés és megtaláltság közötti passzív állapotot vajon felváltotta-e már az aktív, Lélek által vállalt szolgálat, amikor nem egyszerűen én élek, de él bennem a Krisztus?

Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz. Zsolt 91,4 (Jn 16,33; Jn 13,31–35; Mt 17,22–27) Ez az otthon puhasága, biztonságos melege. Ahogyan az anyamadár, az Úr is saját testét kínálja védelmünkre. Amikor elég a fáradtságból, félelemből, a tömegből vagy az önmarcangoló magányból, mindig van egy hely, vár egy menedék: az Úr szerető karjait tárja felénk a kereszten.

Volt ott egy prófétanő is, Anna. Már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. Lk 2, 36–38 (Zsolt 84,5; 2 Thessz 2,13–17; Mt 18,1–14) Aki Isten szolgálatában áll, és az Ő erőterében él, azt nem érik váratlanul az üdvtörténet eseményei. Aki átadja önmagát, az részt kap Isten tervében, betekinthet a kereszt titkába. Így állhatott oda Simeon mellé Anna is, hogy bizonyságtételével felfedje, ki lakik a kisgyermekben, akit a zsidó törvény szerint felvittek Jeruzsálembe, hogy az Úrnak szenteljék. Ők ketten az elsők között kaphatták meg a megváltás reménységét egy hosszú élet kitartó szolgálata után.

Blatniczkyné Hammersberg-Ganczstuckh Júlia