e-világ

Ősi konfliktusforrás, hogy az egyház a világban él. Újra meg újra kísért annak a veszélye, hogy erre a kihívásra rossz választ adjunk: befelé forduljunk, vagy elzárkózzunk. „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” – hangzik Jézus gyönyörű főpapi imádságának máig ható üzenete. De hát nehéz a világban élni és a gonosztól mentesnek maradni. Az egyik nagy csapda a pénz szerelme, a pénz bűvölete.

A Wesley János Főiskola egyházpolitikai beszélgetések sorozatában legutóbb az egyházfinanszírozásról volt szó, melyen – többek között – Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter, Fedor Tibor, az Egyházügyi Titkárság főosztályvezetője és Wildmann János, az Egyházfórum című folyóirat főszerkesztője tartott előadást. Számomra – aki szintén kifejthettem gondolataimat e tárgyban – a legkellemesebb élményt az okozta, hogy az eltérő pozíciók és megközelítések ellenére mennyire egységes álláspont alakult ki az alapvető kérdésekben, nevezetesen: mindenki szükségesnek, fejlesztendőnek és támogatandónak tartotta az egyházaknak a közfeladatok ellátásában (oktatás, egészségügy, szociális szféra) való részvételét. E területeken természetesen további szakmai teendőkre, egyeztetésekre van szükség, például arról, hol induljon egyházi iskola, hol valós erre az igény, és hol jelent netán menekülést, megmaradást az önkormányzati iskola számára az egyházi köntös. (Ez nem biztos, hogy konstruktív megoldás, hiszen a gyermekek létszáma nem attól függ, hogy ki az iskolafenntartó.)

Érdekes volt ebben az összefüggésben is Bokros Lajos véleménye, aki a verseny és a piac fogalmával gazdagította a disputát. Érvényesül ez a szektorsemleges finanszírozás területein is, mivel hosszú távon az egyházi iskolák, intézmények létét szintén a színvonaluk, az irántuk megnyilvánuló társadalmi igény garantálja – más megfogalmazás szerint a verseny, amelyben jól kell szerepelnünk, hogy érvényesülni tudjunk a „piacon”. Az ismert közgazdász – aki jelenleg a Világbank szakértőjeként tevékenykedik – a neuralgikus témára, az úgynevezett hitélet-finanszírozásra is kiterjesztette a verseny és a piac fogalmát.

Persze már maga a hitélet-finanszírozás is furcsa kifejezés, de nyilván nem érdemes leragadni a terminológiánál. Abban konszenzus született, hogy beszéljünk igényről vagy akár a lelkek piacáról, az egyházfinanszírozást mindenképpen a következő elvek jegyében kell véghezvinni: fejezze ki az egyházhoz kötődők szándékát, az adott egyház támogatottságát, híveinek a számát, törekvését, és ne függjön politikai alkuktól, az egymást váltó kormányok, parlamentek jóindulatától.

A vitában – a jelenlegi egyszázalékos rendszertől, ennek változataitól kezdve az önkéntes egyházi adóig – többféle modell került előtérbe. Valamennyiben az a közös, hogy az egyháztagoktól a jelenleginél lényegesen nagyobb aktivitást igényel.

Elgondolkodtatók az egyszázalékos rendszer bevezetése óta szerzett tapasztalatok is. Hiszen ez esetben az emberek valójában nem adakoznak, nem saját pénzüket adják oda, hanem az állam mond le az adó egy százalékáról az egyházak javára, és ezt osztják el a rendelkezők szándéka szerint. Sajnos jellemző, hogy az egy százalék alig több mint két tizedét ajánlják fel a nyilatkozók, ezt egészíti ki az állam nyolc tizedre, de – meghatározott arányok alapján – további lehetőség lenne a teljes egy százalék vagy akár 1,5–2 százalék átadására is.

Érdekes, hogy egyelőre inkább állami oldalról nem támogatják az önkéntes egyházi adó – német és svájci mintán alapuló – bevezetését. Ebben az esetben az ezt vállaló polgárok fizetnék az egyház működését segítő adót, amelyet az állam szedne be.

Ezen a tanácskozáson természetesen nem került elő a kérdés másik, egyházunkban igen időszerű oldala, a rendelkezésünkre álló erőforrások felhasználásának az ügye.

Új törvényeink megnövelték az Országos Iroda feladat- és hatáskörét. Irányító szerepe mellett hangsúlyos a szolgáltató jelleg. Itt intézik többek között a kerületek gazdasági adminisztrációját, a munkaágak menedzselését.

Ehhez persze az eddiginél szakszerűbb, professzionálisabb működés szükséges. Ennek elősegítését célozta a közelmúltban lezajlott vizsgálat, amely a jelenlegi szervezet hatékonyságának megítélésére és a szükséges átalakításokra irányult. Egy folyamat részesei vagyunk, amely megértést kíván azok részéről is, akiknek helyzetét kedvezőtlenül érinthetik a szükséges változások.

A következő hetekben – egyházi testületekben, bizottsági üléseken, konferenciai tanácskozásokon – széles körben tájékozódhatnak az egyházi tisztségviselők, munkatársak az elképzelésekről, és ezekről tárgyal az Országos Elnökség is. A jó előkészítés a záloga annak, hogy az Országos Közgyűlés november végén megfelelő döntést hozzon, és a jövő évtől fokozatosan ráálljunk a mai igényeket kielégítő tevékenységre. A jó adminisztráció is hozzátartozik az egyház hiteléhez.

Frenkl Róbert