Élő víz

Nem vitatéma, hogy számunkra a Szentírás legfontosabb része az Újszövetség, azon belül is a négy evangélium. Ebben teljesedik ki Isten minden bölcsessége és jósága, középpontban a megváltással, hiszen a kulcsmotívum Jézus élete és halála. Ami előtte van, az előkészítése, ami utána, az következménye mindennek. Ennek ellenére úgy érzem, hogy ha meg akarjuk érteni, „hogyan működik az Isten”, az Ószövetség könyveit is forgatnunk kell. Vegyünk szemügyre most egy érdekes párhuzamot, melyből ismét kitűnik, milyen csodálatos és megbonthatatlan egész a Biblia két testamentuma.

Két Saul van a Bibliában. Az „egyik” az apostolfejedelem, akit később Paulusnak, majd Szent Pálnak hívnak. Rá a körülmetéletlenség (vagyis a pogányok) evangéliuma volt bízva, miként Szent Péterre a körülmetélésé (vagyis a zsidóké, vö. Gal 2,7). Mint ismeretes, Pál apostol volt az, aki megkapta Jézustól az új törvény hirdetésének kegyelmi ajándékát (traditio legis). A „másik” Saul történetét Sámuel próféta könyvében találjuk: mikor Izrael királyt kívánt (1Sám 8,5), Sámuel az Úr választása alapján Sault kente fel Izrael első királyává. Mi a közös ebben a két emberben – a nevükön kívül? Az ószövetségi Saul király volt, de magára haragította Istent makacs önfejűségével. Az volt a végzete, hogy kételkedett az isteni politikában, és odáig „fajult”, hogy a mennyei rendelkezést már csak az éndóri halottidéző által hallotta. Sámuel a halálból feljövet is az Istentől való eltávolodásra figyelmezteti őt: „...kiragadta kezedből a királyságot az Úr, és másnak, Dávidnak adta. Mivel nem hallgattál az Úr szavára, és nem hajtottad végre az ő fölgerjedt haragját...” (1Sám 28,17–18) Az ószövetségi Saul bűne tehát az, hogy pogány varázslóként, emberi módon akarta megoldani a rábízott küldetést.

Az újszövetségi Saul jelleme ezen a ponton találkozik az ószövetségi Sauléval. Mindkettő az emberi módon való cselekvés miatt szenved. Míg Saul zsidó királyként az isteni engedelmességből a pogányság felé haladt, s lett kegyveszetté; úgy Pál apostolsága előtt szintén emberi tanítások szerint cselekedett: a zsidó törvényeket betartotta, de ezzel – tudtán kívül – éppen Istent vette üldözőbe.

A „két Saul” sorsa ezután ellentétes: Saul király élete a pogányság, így a tragédia felé vezet; míg Pál megtér a damaszkuszi úton, és további életét, küldetését Istenre bízza.

„Mit mondjunk tehát erre?” (Róm 8,31) Találóan fogalmaz Jézus, amikor így szól: „hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai” (Mt 15,9). Ahogyan „egy szolga sem szolgálhat két úrnak...” (Lk 16,13), úgy senki nem járhat egyszerre két úton.

Te merre indulsz? Az emberi bölcsesség és hiábavaló okoskodás felé, vagy inkább hiszel a Pártfogó segítségében, amely a teljes igazságra elvezet?

Andriska János