Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 44 - Jubál a "tégelyben"

Keresztutak

Jubál a "tégelyben"

Színpadon a Large Room együttes
A gödöllői művelődési központban október 25-én megrendezett Jubál keresztény könnyűzenei fesztiválra különösen is illett az Útmutató aznapi ószövetségi igéje: „Az ezüsthöz tégely kell”. Valóban: az értékekhez olyan eszközre van szükség, mely eltünteti az értéktelent, és fölcsillantja a maradandót.

A 18. alkalommal megtartott fesztivál egyik új próbálkozása a kortárs klasszikus zene megjelentetése volt. Az alberti evangélikus gyülekezet ének- és zenekara, valamint az aszódi evangélikus gimnázium csoportja nagy sikerrel igazolta, hogy a könnyű- és komolyzenészek barátságban, szeretetben is meglehetnek egymás mellett, és képesek egymásért élni. A Jubál 2003 bebizonyította, hogy a mai ifjúság a krisztusi szeretet jegyében el tudja fogadni az „apák muzsikáját” is. Az országos énekkari találkozóról készült, a Kossuth rádió evangélikus félórájában október 27-én elhangzott egyik riportban hallható gondolatok alapján számomra most már csak az a kérdés, hogy az apák hajlandóak-e szóba állni a fiak stílusával, vagy csak „szomorkodnak” miatta.

GyJS