Evangélikusok

Talán nincs is olyan felekezet Magyarországon, amelynek ne lenne jellegzetes köszöntése, amivel az oda tartozók üdvözlik egymást, és amiről még a kívülállók is felismerik őket. Bár a modern kor megtépázta ezt a szép szokást, még ma is gyakran találkozni vele, például a különféle egyházi találkozókon.

Országszerte ismerik a mi köszöntésünket: „Erős vár a mi Istenünk!” Számos temp-lomunk bejárata fölött, némely helyen a templombelsőben is olvasható. Ennek kapcsán hetek óta a hazai egyháztörténet két egykori professzorának gondolata motoszkál a fejemben. Ezt szeretném röviden megosztani az olvasókkal.

Sokszor félreértik ezt az üdvözlésformát, még az evangélikusok is. Pedig dr. Sólyom Jenő már több mint 25 évvel ezelőtt óvott e köszöntés – és ezzel a 46. zsoltár – félreértelmezésétől. Kimutatta, hogy közös keresztény énekről van szó, amelyet még egyes római katolikus énekeskönyvekbe is fölvettek. Rávilágított arra is, hogy nem az evangélikusok erejének nagyságát, hanem Isten hatalmát hirdeti ez az ének, mindenki számára vigasztalásul. A vár szó alatt sem egy olyan hely értendő, ahonnan könnyű megtámadni másokat. Nem egy elavult katonai létesítményre kellene gondolnunk. A zsoltárban a vár olyan biztos helyet jelöl, ahol mindenféle bajban és veszedelemben menedékre lehet lelni. Köszöntésünkben tehát azzal biztatjuk egymást, hogy Isten az, akinél az ember oltalmat találhat. Sokkal inkább, mint egy várban, amely csak a külső veszedelemtől tud megóvni minket, hiszen Isten a lelki ellenségekkel szemben is megvéd bennünket. Bátran köszöntsük hát egymást ezekkel a szavakkal, mert nem harci riadó, hanem vigasztalás és erősítés az: „Erős vár a mi Istenünk!”

Az elmúlt években – jól ismert lendületével – dr. Fabiny Tibor sokszor elmondta nekem is, másoknak is: ez a köszöntés mintha kissé suta lenne azáltal, hogy csupán megismétlésével válaszolunk rá. (Még ha ilyenkor többnyire lerövidítve használjuk is: „Erős várunk!”) Megvallom, eleinte értetlenül néztem a professzor úrra, majd elnézően mosolyogtam felvetésén. Az évek során azonban újra és újra eszembe jutott, és egyre foglalkoztatott a gondolat. Hónapokkal ezelőtt pedig megfogott, és azóta sem enged el Reményik Sándor Békesség Istentől című szép verse. Egyre fülemben cseng a kettő: a 46. zsoltárnak a lutheri reformáción keresztül örökölt köszöntése: Erős vár a mi Istenünk! – s rá válaszként a másik, a Feltámadott szava Reményik Sándor verséből: Békesség Istentől! Nem tudok elképzelni szebb választ a reformátori köszöntésre. Remélem, ha valaki így üdvözöl: Erős vár a mi Istenünk, nem felejtem el válaszolni rá: Békesség Istentől!

S ha egyszer majd valaki nekem is így felel, nem hiába írtam le ezeket a sorokat.

Reuss András