Keresztény szemmel

"Minek jöttél ide minket zavarni?" (Dosztojevszkij: Karamazov testvérek, a nagy inkvizítor)

Reformáció ünnepe volt. A kezdőének utolsó versét énekelte a gyülekezet. A lelkész éppen fel akart állni, hogy az oltár elé lépjen. Ekkor nyílt az ajtó, és egy nem éppen istentisztelethez illően öltözött, viharvert ruházatú idegen lépett a templomba. A sorok között lassan lépdelve egészen előrement az oltárig, és szembefordult a gyülekezettel. Nem szólt egyetlen szót sem, csak körülhordozta szelíd, barátságos tekintetét. Elhallgatott az orgona és az ének, feszült csend ülte meg a templomot, az emberek csodálkozó szemekkel hol a lelkészre, hol az idegenre néztek. A lelkész legyőzve pillanatnyi zavarát, felállt, és a jövevényhez lépett:

– Bocsásson meg, jóember, de ez itt egy istentisztelet. Kérem, ne keltsen feltűnést, üljön be valamelyik padba, és viselkedjék úgy, mint a többi rendes ember!

De az idegen nem mozdult, és nem is válaszolt. A lelkész tett még néhány udvarias kísérletet, hogy emberünket jobb belátásra bírja, ám eredménytelen maradt minden próbálkozás. Az ember csak állt és hallgatott. Ekkor a lelkész leszólított a karzatról két presbitert, a férfiak közrefogták az idegent. Nem durván, de az alkarjánál és felkarjánál határozott mozdulattal megragadva, a lelkész kíséretében kivezették őt a templomból, és becsukták utána az ajtót. (A biztonság kedvéért a két presbiter végig az ajtónál maradt.) Visszatérve a lelkész kényszeredett mosollyal az arcán elnézést kért a gyülekezettől a történtekért, és az istentisztelet immáron zavartalanul folytatódhatott tovább.

Máté evangéliumából volt aznap a prédikáció alapigéje, a gonosz szőlőmunkások példázata, akik a gazda hozzájuk küldött fiát megölik, és kidobják a szőlőből. Nagyon szép beszédet tartott a lelkész, a szőlőből kidobott és meggyilkolt fiú sorsából kiindulva Jézusról beszélt, aki az övéihez jött, de az övéi nem fogadták be őt, és a város falain kívül megfeszítették. A mondanivaló ezt követően a lutheri reformáció méltatásán át egészen napjainkig ívelt, és Jézus befogadására biztatott. Találó példák, kristálytiszta, szépen felépített gondolatmenet jellemezte a prédikációt. Az istentisztelet végén a kézfogásnál többen megfogalmazták elismerésüket. Váljék üdvösségükre – mondta szerényen a lelkész, mint mindig, amikor dicséretet kapott.

Este, felesége kérdésére, hogy milyen is volt az istentisztelet, a jól végzett munkától fáradtan csak ennyit válaszolt: az elején volt egy kis gond, de aztán simán ment minden.

Németh Zoltán