Keresztény szemmel
Az imádkozó ember
„Akkor és ott” nagyon fájt, hogy magyarul hangzott el: „Megtiltom, hogy az Isten nevét a szájára vegye!”
Ez jutott eszembe, amikor az első kétszavas orosz mondatot megértettem: „Boga nyet”, Isten nincsen, aztán természetesnek vettem meggyőződésüket. Ez engem nem befolyásolt hitemben. A barakk leghátsó, emeletes priccsén – ahogy én neveztem, a deszkaváramon – ültem törökülésben, ölemben összetett két kezemmel. Innen, a deszkavárról beláttam az egész barakkot. Láttam, hogy felém mutogatnak. Egyedül voltam magyar a barakkban. Mint később megtudtam, ez azért volt, hogy meg ne „fertőzzem” a sorstársaimat. Pár évnek el kellett telnie, mire elhangozhatott: „Sándor nem lop, nem hazudik, nem verekszik.” Ez a három volt szükséges ahhoz, hogy valami tiszteletféle nyilvánuljon meg irántam. Még élt a „keleti isten”, amikor a brigádvezető megkérdezte tőlem: „Sándor, te imádkozol, mondjad, szoktál-e imádkozni Sztálinért? És mit kérsz a te Istenedtől, mit adjon Sztálinnak?” A brigádvezető odaszólította a brigádot, hogy hallgassák meg, mit imádkozik a magyar Sándor Sztálinért. Sorstársaimnak csak úgy égett a szemük, el nem tudták képzelni, mi lesz a felelet. „Azt kérem az én Istenemtől, hogy Sztálint változtassa vissza emberré, aztán engem, titeket, mindenkit engedjen haza!” – mondtam. A brigádvezető szinte szégyenlősen hajtotta le fejét. Bizonyára egészen más feleletet várt. Aztán hangosan azt mondta: „Vot csilávék!” Íme, az ember, ahogyan Pilátus mondta. Ettől kezdődően soha senki nem nyúlt hozzám, és segítettek, ha nehéz munka állt előttem. De hogyan jön ide az „ember” kifejezés? Dr. Szép Gáspár, az állatorvosi főiskola tanársegédje magyar védőt kért az ezredestől a főtárgyalás előtt. „Kutyának nem jár védő” – hangzott a felelet. Akkor értettem meg, miért szerepelt az első kifejezések között ez a szó: kutya. Nem néztek bennünket embernek. Aztán „istenük” elmúlásakor széthullott minden, búcsúzóul kimondták, ami előbb bűn volt: „Sándor! Boga jeszty.” „Sándor! Van Isten – vidd el mindenhová!”
(Kisalföld, 2003. október 21.)
Böröcz Sándor