evél&levél

Megtisztelő hozzászólásával én is ugyanúgy vagyok: kicsit elszomorított. Néhány félreértést szeretnék tisztázni.

1. A szexuális felszabadítást nem tettem idézőjelbe, azaz nem gúnyolódtam fölötte.
2. Írásomban nem szándékoztam kárhoztatni a médiát, annál nyomatékosabban hívom fel a figyelmet a médiával való visszaélés veszélyére. (Újságíróként én még Hanns Lilje tanítványa vagyok, aki nem győzte hangoztatni az újságírók erkölcsi felelősségét.)
3. A Mózes-kalickát és a szingli életformát nem értékeltem, hanem mint tényeket soroltam fel. Távol áll tőlem, hogy szörnyűnek jelentsem ki az egyiket (különben a felnőtt ifjúsági munkámban jóformán csak szinglikkel van dolgom!), és kigúnyoljam a másikat, bár tényleg csak olyanok helyezik bele magzatukat, akik nem tudnák felnevelni a gyermeküket?
4. Legnagyobb félreértésének azt tartom, amit a homoszexuális emberekről írt. Az én írásom nem róluk szól. Nem tagadom: nem tekintem ezt a hajlamot megváltoztathatatlannak, s még kevésbé Istentől akartnak. De tiltakozom az ellen, hogy cikkem alapján az ilyen embertársak kirekesztésének vagy elítélésének vádját akasszák a nyakamba.
5. Ami az emberről való vélekedést illeti, az korok, nézetek, divatok szerint különbözhet. Én maradok a Szentírás látásánál, amelyre annak idején felesküdtem. Az pedig nem tiltja meg reális látásunkat és önértékelésünket, főleg nem azzal, hogy a felebarát szeretetét parancsolja. A kettőt nem lehet egymás ellen kijátszani.

Úgy gondolom, hogy cikkem csupán egy segélykiáltás volt az Istentől kapott élet védelmében. Ez volt a szándékom. Kedves Jásdi Beáta, sajnálom, hogy a részleteknél horgonyzott le, s nem a főtémámat gondolta végig. Vagy ezt jelentené mégis az a mondata: „...az általa leírtak egy részével egyetértek”?

Tisztelettel köszönti: Gémes István