evél&levél

Az Evangélikus Élet november 30-i számában, az olvasói levelek rovatban egy budapesti olvasó tollából jelent meg egy írás Reformáció Luther Márton nélkül címmel. A levélíró a Deák téri templomban október 31-én 11 órakor elhangzott igehirdetés kapcsán a következő megállapításokat teszi: „A reformáció ünnepe kifejezés is csak akkor hangzott el, amikor a lelkész a délutáni istentisztelet időpontját hirdette. (…) Luther Mártonról egy szó sem esett, még a nevét sem ejtette ki a lelkész. (…) Ezt a mulasztást az ország első templomának nevezett helyen követték el.”

Válaszul az említett olvasói levélre – és némi megnyugtatásként az Evangélikus Élet olvasói felé – hadd álljon itt néhány szó szerinti (magnószalagon is ellenőrizhető) idézet a gonosz szőlőmű- vesek példázatáról tartott reformáció ünnepi prédikációból:

„Miért is választották ki ezt az igét épp a reformáció emlékünnepére? Azt gondolom, mert mintha ugyanez a kiáltás visszhangzott volna a középkorban is: »Mienk a kert!« Nekünk terem. Ha jónak látjuk, áruba bocsáthatjuk gyümölcseit is. Pénzért kínálhatjuk még a bűnbocsánatot is. Hogy tetszésünkre épülhessenek pazar székesegyházak. (…) Az egyházban munkálkodó vezetők gondolták: megmondhatjuk, kinek lehet szava és kinek nem. Kinek lehet felesége, és kinek nem. Kinek lehet birtoka, és kinek nem. Kinek lehet üdvössége, és kinek nem. Ki értheti meg az igét, és ki nem. S ha valaki mindezzel nem ért egyet, azt kidobjuk a falon kívülre. Örüljön, ha megtarthatja életét, ha csak a gyümölcsöket vonjuk meg tőle az exkommunikáció során, és nem kell máglyán végeznie. Hol van mindebből a kert Ura? A tulajdonos? A Gazda? Emlegetik... Hivatkoznak rá. Takaróznak vele. Közben a kert senyved. Babonák és félelmek, tudatlanság és hitetlenség, számítás és hatalomvágy indái folynak mindenütt. (…) Ám a Gazdának fontosabb annál az ő kertje, semhogy lemondana róla. Küld új munkásokat. Azt gondolom, nem alaptalan reformáció ünnepén úgy beszélni Lutherről és társairól, mint olyan munkásokról, akiket a Gazda kertje iránti féltő szeretetéből küldött munkába. Hogy általuk gyümölcsök teremjenek sokaknak. Hogy frissen és erővel hangozzon a hír: a Gazda él, és övé a kert! Ne próbáljuk kisajátítani, saját igényeinkre formázni, saját gondolataink, indulataink, logikánk szerint átalakítani. Ami ingyen van, azt ne adjuk feltételekhez kötve. Amit ajándékba kapunk, azt ne tekintsük érdemnek. Amiről csak Isten dönthet, azt ne vonjuk saját hatáskörünkbe…”

„Az ország első templomának nevezett helyen” a reformációról nem Luther Márton nélkül emlékeztünk. Engem a cikk kapcsán már csak egy dolog nyugtalanít. Komolyan vesszük-e egyházunkban azt, amit – a levélíró által hiányolt – Luther így fogalmaz meg a Nagy kátéban, a 8. parancsolathoz fűzött magyarázatában: „Könnyű elvenni a becsületet és a jó hírnevet, de nehéz azt visszaadni.”

Ifj. Cselovszky Ferenc (Budapest)