Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 49 - 130 éves az újpesti gyülekezet

A közelmúlt krónikája

130 éves az újpesti gyülekezet

Az újpesti gyülekezet alapítói nyolc nappal Pest, Buda és Óbuda egyesülése előtt, 1873. november 9-én gyűlhettek össze először Isten igéjének hallgatására. Örömökkel, próbákkal teli 130 esztendő telt el azóta, melyre hálatelt szívvel tekintenek vissza az egyházközség mai hívei. A jeles évforduló alkalmából november 16-án vasárnap ünnepi istentiszteletet is tartottak, melyen három lelkész, Győri Gábor esperes, Blázy Lajos nyugalmazott lelkész és utódja, Solymár Péter Tamás szolgált a feldíszített oltár előtt.

A jubileumi ünnepség tiszteletére új szőnyegek fogadták az érkezőket. Mint az első 100 év krónikása, a cikkíró is boldogan látogatott haza Budavárból néhai szülővárosába.

Az esperesi igehirdetés Ezékiel könyvének 34. fejezetére épült. A prédikáció az elszéledt juhokat egybegyűjtő, kövér legelőkön legeltető, irgalmas jó pásztoron kívül az ítélettevő Istenünkre is emlékeztetett, aki a „lökdösődők” között is megtartja erőtlen juhait, és nem engedi őket többé olcsó zsákmányul. Elszéledt családjaink, híveink egybegyűjtése, Urunk általi megnyugtatása bizony nagyon is ránk férne! Bárcsak idejekorán ráébrednénk: lelkünk békéje Atyánktól drága áron megváltott kincsünk. Egymást váltogató hamis Krisztusok olcsó zsákmányai lennénk, ha virrasztva nem vigyáznánk Krisztus nyáját: egymást! Nekünk a halálon is győzedelmes Krisztusunk van. Általa van odaát Istentől készített békés helyünk, amelyet senki sem veszélyeztethet – mondta a Pesti Egyházmegye esperese.

Az istentiszteletet követő közgyűlésen Solymár Péter Tamás tanulságos részleteket idézett fel a gyülekezet történetéből, majd dr. Kéry Lajos egyházmegyei felügyelő kérte Isten áldását a 130 év próbáiban megedződött közösség életére.

Az ünnepség délután szeretetvendégséggel folytatódott a gyülekezeti teremben, melyen a pestszentlőrinci Új Teremtés együttes szerzett maradandó élményt a „Hét szó az emberért” című zenés oratórium előadásával.

Záhonyi Lóránt

Regionális hozzárendelés: Újpesti Evangélikus Egyházközség