e-világ

Mint arról lapunkban már többször hírt adtunk, hamarosan rendkívüli esemény színtere lesz a Deák téri evangélikus templom: december 7-én este hat órakor itt ad jótékonysági hangversenyt a parlamenti képviselőkből álló Szená-torok kórus, mely az est teljes bevételét a Magyar Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállójának javára ajánlotta fel. A rendezvényen bemutatkozik egy hajléktalanokból álló amatőr színjátszó csoport, az AHA is. Riportunkban e nemes kezdeményezés nyomába eredtünk, megszólaltatva az énekkar tagjait, valamint a Madridi úti hajléktalanszálló igazgatóját és az intézmény színtársulatának vezetőjét.

Vajon mi motivál egy politikust az éneklésre, az énekkari munkában való részvételre? A Szená-torok kórus tagjai készséggel válaszoltak kérdéseimre. Elsőként Iványi Tamás karvezetőt kérdeztem arról, hogy mit érdemes tudni a rendhagyó összetételű énekkarról.

– A parlamenti csatározásokat figyelve – pár nappal egy maratoni szavazás után – nehezen tudja elképzelni az ember, hogy a különböző frakciók politikusai együtt töltik szabadidejüket, netán együtt énekelnek kedvtelésből….

– Nemrég ünnepeltük hétéves születésnapunkat, ami azt bizonyítja: az énekkar tagjai képesek arra, hogy elkülönítsék politikai nézeteiket a magánéletüktől. Több öntevékeny csoport működik a Parlamentben, elsősorban a sport területén. Sokan szeretnek énekelni, így arra gondoltam, hogy ezt szervezett formában is tehetnénk. Az első próbán több volt az újságíró, mint az énekes... Azóta ez természetesen megváltozott, 30-35 tagunk van, és túl vagyunk a 120. fellépésen.

– Nem sok szabadidővel rendelkezik az, aki politikai pályára lép. Milyen gyakran tudnak próbálni?

– Jelenleg kéthetente próbálunk, ez persze ciklusonként változik. Mivel már nem vagyok képviselő, és vidéken élek, több száz kilométert autózom egy próba kedvéért, de úgy gondolom, megéri. Sokféle helyen megfordultunk már, és mindenhol szeretettel fogadtak bennünket: a kis vidéki falvakban és az Európa Parlamentben egyaránt.

– Többször adnak hangversenyt templomokban is. A mostani Deák téri koncert ötlete kitől származik?

– Betegségem ágyhoz kötött az utóbbi időben. A televízióban láttam Gáncs Péter püspök Deák téri igehirdetésének közvetítését. A Brass in the Five nevű rézfúvós zenekarral éppen egy megfelelő helyet kerestünk, mert egy jótékonysági koncertet szerettünk volna rendezni a Madridi úti hajléktalanszálló javára. A püspök igehirdetésében utalt a hajléktalanok nehéz helyzetére, a társadalom negatív hozzáállására. Megkeresésünkre kedvezően reagált, így a Deák téri evangélikus templomban gyűlhetünk össze reménység szerint minél többen, hogy segítsünk a rászorulókon. Minden frakcióból vannak kórustagjaink, szeretnénk bizonyítani, hogy vannak olyan ügyek, amelyekért egységesen tudunk fellépni.

– A repertoárjukban sok kifejezetten egyházi mű is szerepel. Mi az oka ennek?

– Nem beszélhetünk európai zenei kultúráról a templomi, vallásos kórusirodalom megemlítése nélkül. Számunkra természetes, hogy énekeljük ezeket a műveket, és el kell mondanom: nem csak templomi környezetben szólaltatjuk meg őket. * Az énekkar vezetője után néhány kórustagot is sikerült szólásra bírnom. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter gyermekkora óta énekel különböző kórusokban, így szívesen élt a kínálkozó lehetőséggel. „Jó látni, hogy a parlamenti viták után ugyanazok az emberek együtt énekelnek négy szólamban, harmóniában. Ha az élet minden területén annyira tisztán szólnának a szólamok, mint egy kórusműben, sokkal egyszerűbb és tisztább lenne az életünk...” – vallja a miniszter.

Iványi Tamás karvezető „helyettese” Karsai Péter képviselő, aki a civil életben történelem–ének-zene szakos tanár. „Amikor énekelünk, akkor a taps mindannyiunknak egyformán szól, a zenében nincsenek pártérdekek” – mondja.

Szabados Tamás oktatási minisztériumi politikai államtitkár – akit egyébként a Deák téri templomban kereszteltek – éles határvonalat húz a politika és a magánszféra közé: „Azt sugalljuk az embereknek minden fellépésünkkor, hogy a politikának vissza kell szorulnia a maga területére. ’96 novemberében azért alakítottuk ezt a kórust, hogy örömet szerezzünk mind embertársainknak, mind önmagunknak.”

Kiss Attila nemrég csatlakozott a parlamenti énekkarhoz, egy éve képviselő. A zene és a vallás kapcsolatára vonatkozó kérdésemre így válaszol: „A kettő szervesen összetartozik, de számomra természetes, hogy világi közegben is éneklünk vallásos tartalmú darabokat. Éneklés közben nincsenek ellentétek, egy a fontos: ne legyenek hamis hangok. Az énekkarban politikamentesen tudunk dolgozni, a cél a zene, a kultúra művelése, átadása.” * Közéletünk szereplői után a Madridi úti hajléktalanszálló igazgatóját, Iványi Andrást kerestem fel, akit a menhely múltjáról, illetve jelenlegi terveiről kérdeztem irodájában.

– Mikor nyitotta meg kapuit az Ön által vezetett intézmény?

– A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete 1990 októberében nyitotta meg első hajléktalanszállóját itt, a Madridi úton. Kezdetben a ház átmeneti szállóként működött, mely 1991-ben egy 40 fő befogadására képes éjjeli menedékhellyel bővült. Jelenleg 210 hajléktalan férfit tudunk elhelyezni a 9–12 személyes szobákban.

– Mi indokolta a fokozatos átépítést, fejlesztést?

– Elsősorban törvényi előírásoknak, normáknak kellett minden szempontból megfelelnünk, de természetesen minket is motivált az, hogy minél több elvárásnak, követelménynek eleget tudjunk tenni. A többlépcsős gondozás elősegítése céljából 1996-ban létrehoztuk hajléktalanrehabilitációs részlegünket, amely 37 ember befogadására alkalmas. Intézményünk csak a munkahellyel rendelkezők számára biztosít szállást. Fontosnak tartjuk, hogy lakóinknak saját magukkal szemben legyenek elvárásaik, hogy megértsék: saját magukért, a saját jövőjükért dolgoznak.

– Miben tudnak leginkább segíteni?

– A jó szó, az odafigyelés talán mindennél fontosabb. Természetesen segítünk a hivatali ügyek rendezésében, a megfelelő ellátási formák megtalálásában, a társadalomba való visszailleszkedésben. Az orvosi segítségnyújtás kiemelkedően fontos, főleg a mostani, késő őszi, téli időszakban. Amennyiben valakinek jogi segítségre van szüksége, minden jogterületre kiterjedő jogi képviseletet tudunk biztosítani számára. * Az igazgatói irodából kijövet a folyosón egy kedves, mosolygós fiatalemberbe botlom. Bemutatkozásunk után kiderül: ő a szálló AHA színjátszó csoportjának vezetője, Füsti Molnár Sándor – vagy ahogyan itt mindenki nevezi: Fecske. Mivel sehol nem lelünk egy csendes zugot, az orvosi rendelőben kezdünk el beszélgetni Sándorral, aki egyébként szociális munkás, az intézmény dolgozója.

– Nem megszokott dolog hajléktalanokból színtársulatot verbuválni. Honnan jött az ötlet?

– Pár évvel ezelőtt munkatársaimmal egy karácsonyi előadással szerettünk volna kedveskedni az itt lakóknak. Nehezen akart összeállni a műsor, nem volt elég jelentkező. Egy alkalommal felállt egy fiú, és csodálatosan elszavalt egy verset. Akkor határoztam el, hogy amatőr színjátszó csoportot fogok létrehozni az itt lakók közreműködésével. Nehezen, de sikerült, és mostanra állandósult a létszám. Először verses műsorokkal próbálkoztunk, majd rövidebb darabokat is színre vittünk.

– Sikerült csapattá, társulattá kovácsolni az önkéntes „színészeket”?

– Úgy érzem, igen. Megtanultak jobban odafigyelni egymásra, a csapatszellem erősödése pozitívan hatott rájuk az élet minden területén. Könnyebben kezelik a konfliktusokat, könnyebben létesítenek kapcsolatokat, nyitottabbak lettek. Tudatosan nem akartam terápiának használni a színjátszást, de ezek a dolgok mintegy „maguktól” jöttek.

– Hogyan fogadják a társulatot egy-egy fellépés alkalmával?

– Az emberek nem szoktak hozzá ahhoz, hogy kapnak valamit egy hajléktalantól. Ám mi adni szeretnénk valamit, meg szeretnénk ajándékozni a nézőinket. Fontos célnak tartom a társadalom sokszor elítélő hozzáállásának apró lépésekkel történő alakítását, formálását. Rá szeretnénk döbbenteni az embereket arra, hogy egy hajléktalan embernek is vannak értékei, érzései és nem utolsósorban érzelmei. Társadalmunkban mindent pénzzel mérünk, és azt gondoljuk, hogy akinek egyáltalán nincsenek anyagi javai, az biztos értéktelen ember. Szerintem ez a probléma rossz úton való megközelítése, és egyben önmagunk megnyugtatása: milyen jó, hogy mi nem vagyunk olyanok… Gyakran szoktam mondani a próbákon: nem az a fontos, hogy honnan jössz, hanem az, hogy hová tartasz. * Ezen a vasárnapon képviselők és hajléktalanok együtt, egy helyen, egy ügy szolgálatában lépnek a közönség elé. Céljuk – bármilyen furcsán hangzik – közös: felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy valami nincsen rendben, hogy „valahol valami eltörött”. Tisztában kell lennünk vele: egy jótékonysági hangverseny nem oldja meg a sok ezer hajlék nélkül maradt embertársunk problémáját, de nyilván nem is ez a célja. Ám ha sikerül rádöbbentenie bennünket arra, hogy összefogásra, közös segítségre van szükség, akkor elérte a célját. Ha nem marad minden a régiben, mint megannyi más dolog, amelyhez nem sok közünk van, akkor nem volt hiábavaló ez a nagyszerű kezdeményezés…

Szabó Szilárd