Evangélikusok
Maradj életben! (III.)*
Családjaink védelmében
Még 1975-ben fogalmazta meg az akkori hannoveri püspök a tényt, hogy a 20. század második felére a család, a kultúra és a hagyomány válságba került. A család elsősorban a nők munkába állása miatt, a kultúra az újonnan betelepülők magukkal hozott szokásai következtében, a hagyomány pedig a szekularizáció és a nemzedékek különválása, valamint a társadalom átrétegeződése révén. Mindhárom folyamat napjainkban is tapasztalható szinte egész Európában.
Az előbb említett tényezőket felerősítik a közgondolkodást befolyásoló különböző szellemi áramlatok. Közülük első a feminizmus félreértett hajtása.
Önmagában természetes, hogy a nők is szeretnének hivatásuknak élni, s ha különös képességet fedeznek fel magukban valamely foglalkozás választására és gyakorlására, akkor arra lehetőséget kell biztosítani számukra. Ám a férjezett nőknek szabad gondolniuk édesanyai hivatásuk teljesítésére is. Mert az anyaság, az élet továbbplántálása is hivatás, amelyet csak a nők tudnak megvalósítani. Ezért szükséges, hogy a választott és a Teremtőtől nyert küldetésüknek egyszerre tegyenek eleget. E két terület közötti harmónia megteremtésére nincs recept, az édesanyák leleményességére, sokszor áldozathozatalára is szükség van ahhoz, hogy mindkét feladatkörüknek meg tudjanak felelni. Gyakori kísértés, hogy inkább a földi karrier igényének tesz valaki eleget, s lemond az anyai örömökről és felelősségről. Egyebek mellett ez okozza a népesség csökkenését mind hazánkban, mind Európa legtöbb országában.
Nyilvánvaló: ha nem sarjad élet az anyaméh gyümölcseként, nem lesz szükség ennyi iskolára, templomra, színházra, kórházra s azokra sem, akik ezekben az intézményekben dolgoznak. Az élet folyamatosságának biztosítása a következő generációk számára ezért elsődleges feladattá magasztosul, mely a család védelmével, szerepének megerősödésével biztosítható.
A család válságát felnagyítja a szexualitás vélt értékének túldimenzionálása. Tudjuk, hogy az ember egyik sajátosan szép – hitünk szerint Istentől kapott – ajándéka a szexuális kapcsolat férfi és nő, férj és feleség között, de azzal már nem értünk egyet, hogy a szexualitás az élet legfőbb értéke, boldogságunk megvalósításának kizárólagos forrása lenne. Pedig sajnos ez a különféle médiumok direkt mondanivalója vagy rejtett sugallata, mely sok fiatalt megtéveszt, és döntéseiben meghatároz. Hány fiatal pár válásának kizárólagos oka az, hogy nem tudják egymást tökéletesen boldoggá tenni! Más partnert keresnek annak árán is, hogy a gyermekeket az egyik szülő állandó jelenlététől megfosztják. A maguk vélt vagy valós boldogságának érdekében a jövő nemzedék boldogtalanságát és sérülékenységét idézik elő. Ítélkezni azonban nincs jogunk. A megbocsátás és a szeretet sok vétket elfedez.
A család válságát az újfajta szexuális kapcsolatok népszerűsítése is felerősíti. Minden korban voltak homoszexuális beállítottságú emberek, ám ők többnyire rejtve maradtak a társadalom nyilvánossága elől. Amint a heteroszexuális személyek sem tárják mindenki elé nemi életük pozitív vagy negatív tapasztalatait, hanem megőrzik azokat az intim szféra titkai között, akként nincs helye annak sem, hogy kérkedjünk homoszexuális adottságunkkal. Ez nem bátorság, hanem intimitás; nem jogokért való harc, hanem ízléstelenség; rossz esetben mások hasonló hajlamainak előhívása, netán megrontása. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy homoszexuális legyen, de nincs joga ahhoz, hogy ezzel másokat terheljen.
Kaufmann svájci pszichológus írja, hogy a házasság négyféle emberi kapcsolat jó minőségű ápolásán alapul. Közülük az első az asztalközösség, ahol naponta igent mondunk életünk párjára azzal, hogy egy asztalhoz ülünk vele. A második a gazdasági közösség, amikor megosztjuk javainkat egymással. A harmadik a szexuális kapcsolat intimitása és öröme. A negyedik a legfontosabb: a szellemi-lelki közösség, amely megkoronázza az előbbieket. Ahogy az asztalnak legalább három lába kell, hogy legyen, úgy a házasságban is legalább háromfajta kapcsolatnak kell működnie az életben maradásához.
A család válságát az erkölcsi értékek megkérdőjelezhetősége is elősegíti. Milyen erkölcsi axiómák mentén gondolkozunk? Van-e helye tudatunkban a hűségnek, felelősségnek, megbocsátásnak, szeretetnek, áldozatkészségnek? Ha hagyjuk, hogy elsodorjon az ár, nem csoda, hogy rossz kikötőbe érkezünk.
Fontosnak tartom, hogy azok a fiatal házasok, akik azonos értékek mentén képzelik el jövőjüket, időnként találkozzanak, hogy a házasélet nehézségeit őszintén megvitathassák egymással. Isten áldja meg magyar családjainkat, evangélikus híveink napi döntéseit – egyházunk és nemzetünk javára.
D. Szebik Imre