Keresztény szemmel

Hirtelen jött a tél. A hét elején még a dércsípte falevelekben gyönyörködtünk, és lombseprűvel rendezgettük őket az udvaron, a hét végére meg már a csizmánkat tisztogattuk. Az első komolytalan hópelyhek után másnapra igazi téli mennyiség hullott le. A fák görnyedten álltak a súlya alatt, a verebek pedig fázósan borzolgatták a tollukat. Minket kicsit felkészületlenül ért, hiszen novem- ber lapjait hajtogattuk még a naptárban. A nyári építkezés törmelékét csak ezután akartuk eltakarítani, a falevélkupacok is társaikat várva gubbasztottak a kertben. A terveinket keresztülhúzta a tél, és mindent-mindent betakart a hó.

Noémi ragyogó szemmel, gyönyörködve állt az udvar közepén. Kis karjait széttárta, mintha a világot akarná átölelni, és körbe-körbeforgott. Az arcát fölfelé tartotta, a hópelyhek finoman csiklandozták csöpp cseresznyeorrát. – Édesanya, milyen szép lett az udvarunk! Minden csupa tiszta fehér! – lelkendezett. Mosolyogva figyeltem az örömét. Hiszen csakugyan gyönyörű, szikrázóan csillogó volt a hó. Csak valahogy furcsán hepehupás itt-ott. Hátul a csúf törmelékkupacoktól, elöl meg a levélhalmoktól.

Drága kicsi lányom, te most azt hiszed, tiszta lett az udvarunk, hogy fogsz csalódni, ha elolvad a hó... – gondoltam. Valahogy régi karácsonyok emléke jött elém, amikor a mesekönyveken ábrándozó gyerekként még az ünnepi csillogástól meg az óriási fenyőfától vártam igazi, nagy, égig érő örömet, és mindig nagyon fájt, ha megláttam a fényes gyertyák és a szeretetről szóló énekek tiszta csillogása „alatt” az eltakarítatlan csúfságok halmát.

Milyen szép lett az udvarunk! De milyen olvadékony, gyorsan tűnő anyagból van a szép takarója… Aztán eszembe jutott, hogy bár soha véget nem érőnek látszik is az építkezés, egyszer mégiscsak eljön az az idő, amikor a ház mellől eltakarítjuk a hulladékot, a törmeléket és minden oda nem illő dolgot, és akkor tényleg szép lesz az udvarunk, akár tavaszi szelíd zöld fű fedi, akár szikrázó fehér hótakaró.

Hálával telt meg a szívem, hogy Isten a mi életünkben is adott lehetőséget és időt ilyen nagytakarításra. Jézus kereszten elvégzett áldozata által tiszta, új lappal indulhatunk nap mint nap. Elégethetjük a szívünkben összegyűlt keserűség leveleit, eltakaríthatjuk az adott vagy kapott tüskés szavakat. Megtisztíthatjuk a szívünket, elébe hordva a bűnt és a terheket is, amelyek nagy kupacokban állva csak gyűlnek szakadatlanul. A bűnbánattal és készséggel hozzá menő nála békességet kap. Így igazán szép lehet az életünk ünnepi csillogásban, hétköznapi verőfényben és szomorkás, esős időben egyaránt – általa.

Füller Tímea