Egyházunk egy-két hete

A Krisztus-hívők egységéért

Ökumenikus záró-istentisztelet a lágymányosi Magyar Szentek templomában

Az ökumenikus imahét idei megnyitóján püspökök és egyházvezetők szolgáltak a Bazilikában, a záró-istentiszteletet viszont az Ökumenikus Ifjúsági Bizottság szervezte. A lágymányosi Magyar Szentek templomában éppen ezért az idősebb korosztály képviselői mellett igen szép számban gyűltek össze egyetemista és középiskolás fiatalok is, hogy imádságra hajoljanak meg, és együtt könyörögjenek az egyház egységéért.

Az egyházak egymáshoz való közeledése, az egység kívánása már régi óhaj a keresztények között. Az ökumenikus mozgalmak napjainkig komoly eredményeket értek el, de még sok tennivaló vár a következő nemzedékekre. A hagyományteremtő céllal megrendezett alkalom, az imahét ily módon való zárása egyfajta stafétabot-átadás is volt, mely üzenetértékű a jövő számára.

A liturgiában a lelkészek mellett fiatalok is részt vettek. A házigazdákon, a katolikusokon kívül evangélikus, református, metodista, baptista, ortodox fiatalok ajkáról hangzottak el a fohászok. Az egyetemi templom Don Bosco énekkara tette ünnepélyesebbé és szárnyalóbbá az együttlétet, és vendégként a Fokoláre Mozgalom énekkara is szolgált.

Az istentiszteleten két igehirdetésben hangzott el üzenet az imádkozásról. Lénárt Viktor egyetemi lelkészünk a kapernaumi százados története alapján arról szólt, hogy lehet könyörögnünk, közbenjárnunk egymásért. Bár sem a százados, sem a szolga hitéről nem hallunk semmit, a történet mégis arra biztat, hogy ne sajnáljuk az időt a közbenjáró könyörgésre. De ne felejtsük el, hogy az ima nemcsak a szavak megformálását jelenti, hanem életünk cselekedeteit is. Imádsággá lehet egész életünk, a kitartó kérésre pedig Jézustól mindig adatik válasz.

Ez a római katonatiszt azt mondja: „hatalom alá vetett ember vagyok” – de Jézus átlát ezen a hatalmon, és saját hatalmával cselekszik. Nem akadály számára, hogy nincs ott a szolga, ő távolabbra lát. Most is itt van közöttünk, az őszintén keresőket és közbenjárókat megajándékozza igaz szívvel, meghallgat és ért bennünket, mint a századost is. Ne legyünk hát bátortalanok kérni hasonlóan nagy dolgokat!

Nobilis Mario katolikus egyetemi lelkész Mt 28,20 alapján arra mutatott rá, hogyan zárja le Jézus a 11 tanítvány előtt a földi szolgálatát: „Veletek vagyok…” Nem küldi el tanítványait, hanem felkészíti őket az útra. Mi is úgy zárjuk ezt az imahetet, hogy mindjárt megnyitjuk az utat, egy új folyamatot kezdünk el. Az egység keresésében nincs megállás – a világ végéig tart a megszólítás! Itt van Jézus közöttünk, s ha sokan kérdezik is, miért nem mutatja magát, ne a hangoskodókra és a hatalmat mutatókra figyeljünk. Ő nem így láttatja önmagát… A kereszten meghalt, hogy tanítvánnyá tehessen bűnbocsánatával. Ez nem hatalmaskodást, uralkodást jelent, hanem azt, hogy megtartsuk mindazt, amit tanított nekünk, legfőképpen azt, hogy szeressük egymást. A testvér a testvérrel, az egyház az egyházzal, az ember az embertársával, a családtagok egymással élhetik meg azt, amit Jézus tanított.

A befejező liturgiában mindezt két figyelemre méltó esemény is kifejezte. Amikor egymás felé fordultak a szomszédok, és kézfogással kívántak békességet, így erősítve meg azt, hogy a jövendőben ezt az utat tartják járhatónak, illetve amikor valamennyi felekezet képviselőjének ajkáról elhangzott az áldásmondás, mellyel Isten nyitotta meg a békében és egységben élés lehetőségét ez előtt a sokfelől összesereglett fiatal (és idősebb), Jézust kereső, Jézusban hívő sokaság előtt.

A zárás után hamarosan alkalom nyílik a folytatásra: azon a keresztény ifjúsági találkozón, melyet a Budapest Arénában 2003. április 6-án rendeznek meg, s amire természetesen nem csak a fiatalok hivatalosak. Az ökumenikus alkalmak tehát az imahéttel nem értek véget, s az egységért elmondott könyörgésekre továbbra is szükség van. Most éppen ezért a találkozóért imádkozhat Isten népe, Jézus tanítványi serege itt nálunk, Magyarországon.

Tóth-Szöllős Mihály