Élő víz

Élő víz

A gyerekek és fiatalok körében oly divatos matricák népszerűségüket a gazdag szín- és formaviláguknak, az alapanyagok változatosságának, a sorozat- gyűjtés lehetőségének köszönhetik. Készülhetnek papírból, műanyagból, textilből, bőrből, parafából, lehetnek egyszínűek, színesek vagy foszforeszkálóak. Felhasználási területük igen változatos: ékesíthetnek üvegpoharat, szerepelhetnek reklámfeliratokon, domborodhatnak tolltartón vagy iskolatáskán, díszíthetnek falfelületet, ránk mosolyoghatnak egy-egy bútor oldaláról… A legpraktikusabb megoldás pedig az, amikor matricaalbumba kerülnek, ahonnan bármikor gazdát cserélhetnek.

Mégis, ha saját matricáimra gondolok, meg kell állapítanom, hogy közülük kevés tölti be eredeti funkcióját. Legtöbbjük egy csavaros fedelű üveg vagy doboz mélyén várja, hogy egyszer a helyére kerülhessen. Nem tudom, ki hogyan van vele, de nem szeretem sehova sem felragasztani őket. Ennek legfőbb oka az, hogy olyan végleges döntésnek tűnnek, mivel nagyon nehéz eltávolítani őket. Ráadásul egy értékes tárgyra rögzítve levonnak annak értékéből. Mert a matricák előbb-utóbb aktualitásukat vesztik, megsárgulnak, vagy felpöndörödik a sarkuk.

Emberekre, élethelyzetekre is gyakorta ragasztunk matricákat: őt szeretem, őt pedig nem, ez ilyen, az meg amolyan. Első ránézésre talán segítségnek tűnhet ez a felcímkézettség, később azonban megköti a kezünket. Rugalmatlanná tesz, amikor egy személyt a körülményekre való tekintet nélkül elfogadunk vagy elutasítunk. Olyankor is hátrányát látjuk a saját magunk kreálta címkéknek, amikor a kisujjunkat sem akarjuk mozdítani egy-egy helyzet megoldása érdekében, mondván, hogy az számunkra kellemetlen, elképzelhetetlen, vagy túl nagy erőpróbát jelent. Pedig sokszor beigazolódik, hogy ami távolról rémítő és elképzelhetetlen élethelyzet, arról utóbb kiderül, hogy elviselhető, hasznos, szükséges, sőt sokkal szegényebbek lennénk a megtapasztalása híján.

Azt mondják, hogy az ember azt a negatív tulajdonságot látja meg és nehezményezi a másik emberben, amely őbenne is megvan, amitől tudat alatt ő maga is szeretne megszabadulni. Jézus szavai szintén ennek igazságára figyelmeztetnek: „Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?” (Mt 7,2–3) Mert a szálka és a gerenda alapanyaga ugyanaz, csak a méretében van különbség. Sokszor – de még mindig nem elégszer – int hallgatásra ez a szemlélet. Minden bűn csírája ott van az ember szívében. Ezért senki se bízza el magát, mert sokszor nem vagyunk tisztában azzal, mi minden rejtőzik bennünk. Gyakran elég egy váratlan élethelyzet, amikor a felszínre tör, és utána döbbenten állapítjuk meg: „Nem is tudtam, hogy ez is bennem lakozik!”

Ne tévesszen meg minket, hogy a negatív tulajdonságok olyan könnyen felragaszthatóak bárkire! Hiába van kezünk ügyében a sok „nem szeretem” feliratú címke, ami az után kiált, hogy megbélyegezzük vele környezetünket és élethelyzeteinket. Ne aggassuk ezeket mindenhová csak azért, mert mindenki így szokta! Mert ha így teszünk, leszűkítjük életterünket, és megszegényítjük önmagunkat. Próbáljunk meg sokkal rugalmasabbak lenni a mások, önmagunk és körülményeink elfogadásában! Ne gondoljuk azt, hogy nekünk bármi is jár az élettől, és akkor minden jót ajándékként tudunk majd fogadni!

Ha valakire vagy valamire pedig már felragasztottuk címkéinket, minél előbb próbáljuk meg azokat eltávolítani. Mert Isten egyetlen embert vagy körülményt sem arra adott az életünkben, hogy mi azt előítéletünkkel megbélyegezzük, hanem hogy azok alakító hatása által jó irányba formálódjon az életünk.

Horváth Mária