e-világ

Olvasom az egyházak médiával kapcsolatos nyilatkozatát. Õszintén szólva emlékszem olyan esetre, amikor egyházi vezetõk nem éppen szerencsésen foglaltak állást bizonyos televíziós mûsorok kérdésében. Arra az alkalomra gondolok például, amikor egy katolikus püspök tiltakozott a Krisztus utolsó megkísértése címû film vetítése ellen. Akkor éltem a gyanúperrel, hogy az illetõ nem látta Scorsese filmjét, így nem is tudhatja, hogy egy teológiailag izgalmas feldolgozásról van szó. Talán máskor is megtörtént, hogy egyházak képviselõi leereszkedõnek tûnõ és cenzúrázási szándékot sejtetõ nyilatkozatot tettek. Ezt az állásfoglalást nem sorolom ide. Hasonlóan ahhoz a néhány évvel ezelõtti felhíváshoz, amely pozitívan ragadta meg ezt a kérdést: az Ökumenikus Tanács „Értéket a képernyõre!” címmel adott ki akkor nyilatkozatot.

A mai kereskedelmi televíziók elsõsorban az úgynevezett valóságshow-kkal és az exhibicionista beszélgetõ mûsorokkal mindent alulmúlnak. Nem szeretnék önismétlésbe bocsátkozni, ugyanis errõl a kérdésrõl többször írtam és nyilatkoztam már (Evangélikus Élet, Cipõ Magazin). Tapasztaltam: sokan egyetértenek velem, ám abban is biztos lehettem, hogy a médiaguruk mindezt csak egy széplélek sopánkodásának tartották. Bármennyire is jónak tartom ezt a nyilatkozatot, az érintettek lerázzák azt magukról, mint kutya a vizet. Az RTL és a tv2 illetékeseinek cinikus viszontválaszai erre utalnak: egyikük saját állítólagos etikai kódexükrõl regél, másikuk nyeglén a távkapcsoló tényére hívja fel az egyházi vezetõk figyelmét.

Igazság szerint minden, de minden a pénzrõl szól. A cinikus megfogalmazás szerint a televízióban a mûsor azt az idõszakot jelenti, amit két reklám között kénytelenek sugározni. Korántsem a lét, hanem „a lé a tét”! Tehát a cél a nézettség feltornázása bármi áron. Ezért a „mûsorok” és a túlburjánzó reklámok is a potenciális fogyasztókra vannak csak tekintettel. A valóságshow-k és kibeszélõs mûsorok készítõi tudván tudják, hogy a programok iránti érdeklõdés idõvel szükségszerûen lankad, ezért próbálják mind extrémebb figurákkal ébren tartani a figyelmet. Ide sorolom a melegek agresszív felvonultatását is, ami azért álságos, mert azt az ideológiát gyártják hozzá, hogy mindezzel az õ társadalmi elfogadottságukat szeretnék elõsegíteni. Valójában azonban a „másság” agresszív megjelenésével éppen sokak velük szemben érzett ellenérzéseit fokozzák. Mert miként lehet minõsíteni azt a tényt – bocsánat, de az újságok errõl számoltak be –, hogy fõmûsoridõben az anális szex mikéntjét ecsetelik?! Hatásában hasonlatos ez a meleg büszkeség napjához, a melegek hasonlóan agresszív utcai felvonulásához. A nyílt utcán csókolózó, bizarr öltözéket viselõ egynemûek látványa fogja csökkenteni a társadalmi elõítéleteket?

A cél tehát a minél magasabb nézettségi mutató, mert így még nagyobb profittal hasznosíthatják a reklámidõt, és még nagyobb a lefölözhetõ haszon a beküldött sms-eken. Lehet, hogy mindettõl elõbb-utóbb maguk a készítõk is megcsömörlenek. Tudtommal a Big Brotherbõl kiszállt az a fõrendezõ, akinek õsszel nyílt levelet küldtem.

Akkor hát lehet, hogy mégis érdemes megszólalni? Persze nem tudom, hogy ki miért hagyja ott ezt az emberromboló pénzgyárat. A Való Világ producere is lemondott. Saját állítása szerint neki is elege lett az egészbõl. Vagy lehet, hogy inkább itt is belsõ hatalmi harcokról és a nagy pénzek fölötti marakodásról van szó?

Kézenfekvõ a javaslat – evangélikus internetes fórumunkon, a Fraterneten meg is fogalmazódott ez –, hogy az egyházak készítsenek ezekkel szemben hiteles mûsorokat. Megvan erre a szándék, talán még a tehetség is, valójában azonban a hangya és az elefánt áll egymás mellett. Az egyik oldalon a pénztelenség, a másikon a külföldi licencek alapján hihetetlen kövérre duzzadt tõke. Ezért a versenyzés eleve reménytelen. Álságos azonban kezet tördelve kijelenteni, hogy „ez a piac”, itt is szükségszerûen a gazdasági törvények érvényesülnek.

Súlyosan hibásnak tartom azokat, akik közel egy évtizede olyan törvényeket alkottak, és olyan gyakorlatot alakítottak ki, amelynek értelmében a kereskedelmi csatornákat bárki ingyen foghatja, ezzel szemben az olyan kulturális értékeket sugárzó adók, mint amilyen például a Duna Televízió vagy a Pax Tv, csak drága eszközök és technikai felszereltség birtokában jutnak el a magyar háztartásokba. Csak hogy egy szomszéd ország példáját említsem: Ausztriában nem létezik országos kereskedelmi televízió!

Talán ez a magyar vadkapitalista helyzet is megérne egy nyilatkozatot.

Mégis reménykedni kell. Egyrészt abban, hogy valóban készülnek – egyebek mellett az egyházak közremûködésével is – hiteles és értékes mûsorok (mert persze az is nagy baj, ha a vallási filmek unalmasak és belterjesek!), másrészt abban, hogy egy ilyen nyilatkozatot olvasva legalább a szülõk és a pedagógusok elgondolkodnak azon, milyen agresszív hatásnak vannak a gyermekek kitéve.

Talán érdemes a korábbi felhívást megerõsíteni: értéket a képernyõre!

Fabiny Tamás