e-világ

Olvasom az egyházak médiával kapcsolatos nyilatkozatát. Őszintén szólva emlékszem olyan esetre, amikor egyházi vezetők nem éppen szerencsésen foglaltak állást bizonyos televíziós műsorok kérdésében. Arra az alkalomra gondolok például, amikor egy katolikus püspök tiltakozott a Krisztus utolsó megkísértése című film vetítése ellen. Akkor éltem a gyanúperrel, hogy az illető nem látta Scorsese filmjét, így nem is tudhatja, hogy egy teológiailag izgalmas feldolgozásról van szó. Talán máskor is megtörtént, hogy egyházak képviselői leereszkedőnek tűnő és cenzúrázási szándékot sejtető nyilatkozatot tettek. Ezt az állásfoglalást nem sorolom ide. Hasonlóan ahhoz a néhány évvel ezelőtti felhíváshoz, amely pozitívan ragadta meg ezt a kérdést: az Ökumenikus Tanács „Értéket a képernyőre!” címmel adott ki akkor nyilatkozatot.

A mai kereskedelmi televíziók elsősorban az úgynevezett valóságshow-kkal és az exhibicionista beszélgető műsorokkal mindent alulmúlnak. Nem szeretnék önismétlésbe bocsátkozni, ugyanis erről a kérdésről többször írtam és nyilatkoztam már (Evangélikus Élet, Cipő Magazin). Tapasztaltam: sokan egyetértenek velem, ám abban is biztos lehettem, hogy a médiaguruk mindezt csak egy széplélek sopánkodásának tartották. Bármennyire is jónak tartom ezt a nyilatkozatot, az érintettek lerázzák azt magukról, mint kutya a vizet. Az RTL és a tv2 illetékeseinek cinikus viszontválaszai erre utalnak: egyikük saját állítólagos etikai kódexükről regél, másikuk nyeglén a távkapcsoló tényére hívja fel az egyházi vezetők figyelmét.

Igazság szerint minden, de minden a pénzről szól. A cinikus megfogalmazás szerint a televízióban a műsor azt az időszakot jelenti, amit két reklám között kénytelenek sugározni. Korántsem a lét, hanem „a lé a tét”! Tehát a cél a nézettség feltornázása bármi áron. Ezért a „műsorok” és a túlburjánzó reklámok is a potenciális fogyasztókra vannak csak tekintettel. A valóságshow-k és kibeszélős műsorok készítői tudván tudják, hogy a programok iránti érdeklődés idővel szükségszerűen lankad, ezért próbálják mind extrémebb figurákkal ébren tartani a figyelmet. Ide sorolom a melegek agresszív felvonultatását is, ami azért álságos, mert azt az ideológiát gyártják hozzá, hogy mindezzel az ő társadalmi elfogadottságukat szeretnék elősegíteni. Valójában azonban a „másság” agresszív megjelenésével éppen sokak velük szemben érzett ellenérzéseit fokozzák. Mert miként lehet minősíteni azt a tényt – bocsánat, de az újságok erről számoltak be –, hogy főműsoridőben az anális szex mikéntjét ecsetelik?! Hatásában hasonlatos ez a meleg büszkeség napjához, a melegek hasonlóan agresszív utcai felvonulásához. A nyílt utcán csókolózó, bizarr öltözéket viselő egyneműek látványa fogja csökkenteni a társadalmi előítéleteket?

A cél tehát a minél magasabb nézettségi mutató, mert így még nagyobb profittal hasznosíthatják a reklámidőt, és még nagyobb a lefölözhető haszon a beküldött sms-eken. Lehet, hogy mindettől előbb-utóbb maguk a készítők is megcsömörlenek. Tudtommal a Big Brotherből kiszállt az a főrendező, akinek ősszel nyílt levelet küldtem.

Akkor hát lehet, hogy mégis érdemes megszólalni? Persze nem tudom, hogy ki miért hagyja ott ezt az emberromboló pénzgyárat. A Való Világ producere is lemondott. Saját állítása szerint neki is elege lett az egészből. Vagy lehet, hogy inkább itt is belső hatalmi harcokról és a nagy pénzek fölötti marakodásról van szó?

Kézenfekvő a javaslat – evangélikus internetes fórumunkon, a Fraterneten meg is fogalmazódott ez –, hogy az egyházak készítsenek ezekkel szemben hiteles műsorokat. Megvan erre a szándék, talán még a tehetség is, valójában azonban a hangya és az elefánt áll egymás mellett. Az egyik oldalon a pénztelenség, a másikon a külföldi licencek alapján hihetetlen kövérre duzzadt tőke. Ezért a versenyzés eleve reménytelen. Álságos azonban kezet tördelve kijelenteni, hogy „ez a piac”, itt is szükségszerűen a gazdasági törvények érvényesülnek.

Súlyosan hibásnak tartom azokat, akik közel egy évtizede olyan törvényeket alkottak, és olyan gyakorlatot alakítottak ki, amelynek értelmében a kereskedelmi csatornákat bárki ingyen foghatja, ezzel szemben az olyan kulturális értékeket sugárzó adók, mint amilyen például a Duna Televízió vagy a Pax Tv, csak drága eszközök és technikai felszereltség birtokában jutnak el a magyar háztartásokba. Csak hogy egy szomszéd ország példáját említsem: Ausztriában nem létezik országos kereskedelmi televízió!

Talán ez a magyar vadkapitalista helyzet is megérne egy nyilatkozatot.

Mégis reménykedni kell. Egyrészt abban, hogy valóban készülnek – egyebek mellett az egyházak közreműködésével is – hiteles és értékes műsorok (mert persze az is nagy baj, ha a vallási filmek unalmasak és belterjesek!), másrészt abban, hogy egy ilyen nyilatkozatot olvasva legalább a szülők és a pedagógusok elgondolkodnak azon, milyen agresszív hatásnak vannak a gyermekek kitéve.

Talán érdemes a korábbi felhívást megerősíteni: értéket a képernyőre!

Fabiny Tamás