Keresztutak
Messzi, éjszaki tájakon...
Meleg szobában, a kandalló mellett üldögélve, fagyott ablaküvegen keresztül szemlélem a téli világot. A hőmérő higanyszála -23 °C-ot mutat. A faágakat lehúzza a vastag, súlyos hótakaró. A madáretető külső peremén fázósan bújnak össze a kismadarak.
A lángoló fahasábok útnak indítják gondolataimat, megelevenednek az adventi időszak eseményei. Az esték a templom gyülekezeti termében, ahol ismert karácsonyi dallamokat énekeltünk, az ünnepkör szimbólumairól beszélgettünk, s a vállalkozó szelleműek megosztottak egy-egy személyes élményt, kedves verset, rövid meditációt a többiekkel. Eszembe jutnak a nyelviskolai alkalmak, melyeken a norvég karácsonyi tradíciókba avattak be minket, másik országból, kultúrából érkezőket. Felidézem az izgatott vásárlást a közeli, több száz éves múltra visszatekintő Ba-rums Verkben, ahol iparosok, kézművesek (asztalosok, gyertyaöntők, szappanfőzők, üvegkészítők) portékáit lehet megtekinteni és megvásárolni.
Újra átélem azt a meghatottságot és örömet, melyet édesanyám érkezése és ittléte jelentett számunkra az ünnepek alatt. Olyan jó volt látni Oslóból hazafelé jövet, ahogy a hegyi utak menti kis házakban sorra megjelentek a különböző típusú fényforrások, egyre több és több. Olyan jó volt hazajönni s belépni a fenyő, mézes sütemény és gőzölgő glogg (fahéj illatú fűszeres ital) illatával betöltött lakásba. Olyan jó volt templomba menni, együtt lenni, beszélgetni szeretteinkkel, családtagjainkkal és barátainkkal. Jézus, a Világ Világossága, a legfőbb fényforrás 2002 decemberében is megjelent közöttünk, beragyogta otthonainkat, tartalommal töltötte meg az ünnepi formákat.
Ma 2003. január 7-ét írunk. Az adventi kalendárium lekerült a falról, már csak néhány lehullajtott tűlevél jelzi, hogy karácsonyfa állt a szoba közepén. Édesanyám visszautazott Magyarországra, s a fények is lassan eltűnnek az ablakokból. Egy pillanatra összeborzadok. Tekintetem ismét a tájra téved. Éppen akkor, amikor a felhőkön keresztül a nap sugara utat tör magának, s beragyogja a téli tájat. A fehér hó úgy csillog a szikrázó napsütésben, mint a kristály. Fellélegzem. Milyen jó, hogy az isteni fényforrás soha nem fogy ki, hogy újabb és újabb formában feltűnve bevilágítja egész évünket, egész életünket.
Holby Bakay Tímea