Keresztény szemmel

Ezzel a címmel írt verset egy orosz költő, Jevgenyij Vinokurov. A költeménynek természetesen semmilyen bibliai vagy történelmi alapja nincsen, hiszen nem tudjuk, ki lehetett ez az asszony, s vajon megélte-e fia halálát.

Júdás személyét viszont jól ismeri mindenki. Jézus árulójaként neve negatív tartalmú fogalommá lett. Személyének és tettének titka sok bibliaolvasót és regényírót foglalkoztatott. De az említett költőt nem az áruló személye ihlette meg, hanem anyjának képzeletbeli magatartását leírva egy olyan emberi attitűdre mutat rá, amellyel gyakran találkozhatunk. A vers Rab Zsuzsa fordításában így szól: Mikor Júdás himbálódzott a nyárfán, lábánál anyja ült, jajongva árván, vonított és vergődött. Könnyei keserű árja nem szűnt ömleni. Júdás szederjes lábait karolta: „Gonosz világ! Miért törtél magzatomra?!” Mi is az, ami olyan meghökkentő ebben a néhány sorban? Az az anyai elfogultság, amely szöges ellentétben áll az igazsággal. Emberileg persze érthető, ha az anyai szeretet mindenkivel szemben mentegeti a rossz útra tért gyermeket. A rossz barátok vitték őt ilyen útra. A tanár a hibás, hogy megbukott matekból. Gonosz a világ, az tehet mindenről. Ez az elfogultság azonban megmérgezi az egész életet. A kétféle mérce nemcsak a politikai pártok hadakozásában jelentkezik, hanem a mi mindennapi életünkben is. Talán nem is tudatosítjuk, hogy a hozzánk tartozók, a számunkra rokonszenvesek iránt mennyivel elnézőbbek vagyunk, mint azok iránt, akikről megvan a megfellebbezhetetlen véleményünk. Ezt a részrehajlást a Bibliánk személyválogatásnak nevezi. „Ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.” (Jak 2,9) Péternek is megszégyenülve kellett megtapasztalnia az általa megvetendőnek vélt pogány Kornéli-usz házában, hogy nem személy- válogató az Isten (ApCsel 10,34). Szégyenítse meg a mi elfogult, részrehajló magatartásunkat is Istennek az a szeretete, amely felhozza napját a gonoszokra és a jókra egyaránt (Mt 5,45). De győzzön meg minket még inkább az a szeretet, mely kivétel nélkül minden emberért odaadta Egyszülött Fiát a keresztre, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A Júdás anyjáról szóló verset olvasva azonban szembe kell néznünk azzal a súlyos kérdéssel, miként oldódhat meg az a lelkiismereti konfliktus, amellyel azok küszködnek, akiknek gyermeke vagy testvére, netán apja, anyja súlyos bűnt követett el. Mentegessék az illetőt, vagy ítéljék el? Egy német egyházi lapban olvastam egy Martin Bormann-nal készült interjút. Apja Hitler legbenső munkatársa volt, ő maga pedig Hitler keresztfia. Fiatal volt még, amikor át kellett élnie a hitleri Németország öszszeomlást és apja öngyilkosságát. Lelkében is teljes volt az összeomlás és a zűrzavar, a szégyen és a gyász. A kiutat az Isten Igéjével való találkozás jelentette számára. Katolikus szerzetes és pap lett. A kínzó lelkiismereti kérdésekkel vívódók számára tehát nem jelent megoldást sem a mentegetés, sem az ítélkezés, csupán a Jézushoz való odafordulás. Hiszen egyedül Ő az, akinek hatalma van arra, hogy megítéljen és megmentsen bennünket.

Marschalkó Gyula