Keresztény szemmel
Ünnepek után
Kamilla gyönyörűen rajzol. Mivel második gyerek, sok mindent elles nagyobb testvérétől is, no meg a kíváncsi természete is segíti valamelyest.
Kitartóan faggat, milyen is egy palota, aztán az asztal mellé áll, a fejét oldalt tartja, rózsaszínű nyelvét kicsit kidugja az összpontosítás közben, és óvatosan a papírra illeszti a ceruzát. A vonal már bátran szalad, pompás soktornyú kastélyt kanyarít egy-kettőre. A kapujában két táncoló királylány, egy barna hajú meg egy lenszőke. Bárki felismerheti benne a lányainkat. Én a konyhában vagyok – nem látszom ugyan, de felvilágosítottak, hogy palacsintát sütök sapkában. Apa a kastély mögött méhészkedik, Annácska, a legkisebbünk még az igazak álmát alussza egy árnyas csöndes szobában. Teljes a béke. Az ablakban piroslik a sok muskátli, az égen aranyszínű nap mosolyog. A kertben vidáman kergetőznek a tarka lepkék, a katicabogarak és a bodobácsok. A fű között csigacsalád sétálgat kényelmesen. Csodaszép! – állapítom meg őszintén, de az alkotó összehúzott szemekkel, arcán csöppnyi elégedetlenséggel vizsgálgatja a művet. – Valami hiányzik – néz föl rám virágszemével. Aztán fölragyog az arca, siet vissza a színes ceruzás kosárhoz. Csak néhány vonalka, és diadalmasan nyújtja felém a kész képet. A tarka kastély oldalában egy feldíszített fenyő áll. Körötte cikáznak az örvendező bogárkák. Kicsit értetlenül nézek rá: nem világos a számomra, hogy kerülhetett a szép napsütötte világba a karácsonyfa. De ő elégedetten mosolyog. – Látod, most minden rajta van – mondja. – Az Úr Jézus eljött, ezért örülünk.
Megdöbbent a tisztánlátása. Elmúlhat a karácsony ünnepe, dobozba kerülhetnek a csillogó díszek, véget érhet a tél, elolvadhat a hó, de Isten közelsége velünk marad. Igen, ennek csakugyan lehet örvendezni…
Füller Tímea