Evangélikusok

Simonfay Ferenc Budapesten született, katonatiszti családban nőtt fel, és édesapja hivatását követve a kőszegi reáliskola után a nagyváradi hadapródiskolában tanult. A hadapródiskolások – sok más magyarral együtt – 1945 húsvétja körül a szovjet hadsereggel a hátuk mögött, menekülve lépték át az országhatárt. Ő is hamarosan fogságba került, majd hazatérése után a Vörösmarty-gimnáziumban tett érettségi vizsgát. 1948 őszén jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára Sopronba. Három tanulmányi év után hirtelen vége szakadt a soproni éveknek, mert jött a kitelepítés. A Tokaj melletti Tarcalra kellett mennie a családnak, ahol a szőlőben és kőművessegédként dolgozva kereste meg kenyerét. Édesanyjáról és öccséről is neki kellett gondoskodnia, mivel édesapja tíz évig tartó hadifogságát töltötte Szibériában.

1. nyarán visszaköltözhetett a család Budapestre, és Simonfay Ferenc újra folytathatta teológiai tanulmányait. „Érzem és vallom, hogy Isten ajándékai és elhívásai visszavonhatatlanok (Róm 15,29), és ez nem függ az életemet kísérő körülményektől” – írja visszaemlékezésében.
2. novemberében avatták lelkésszé a Budavári templomban. 1956 szeptemberében kötött házasságot Heriszt Erzsébettel. Házasságukat Isten három leánygyermekkel áldotta meg. Szolgálatát Rudabányán, Csákváron, Bokodon és Mendén végezte, összesen 48 éven át. Közben oda kellett állnia felesége és két nagyobb lánya koporsója mellé. 1974 októberében Isten szeretete új társat rendelt mellé: Milán Klára osztozott vele élete töréseiben, és segített feldolgozni azokat. Közös életüket Isten még két gyermekkel is megajándékozta. 1987-ben történt szívműtéte után 62 évesen nyugdíjazását kérte, és barátja, dr. Foltin Brúnó hívására Mendére költözött családjával. Ugyanakkor jelentkezett a Kardiológiai Intézetbe, ahol a szívbetegek és gyógyítóik lelkigondozója lett. Az evangélium orvosságát kínálta fel mindenkinek, figyelve, megértve és átvéve minden belső gyötrődést, amelyet a beteg meg szeretne osztani valakivel.

Kevesen tudják, hogy szolgálata annyira elismert lett, hogy meghívást kapott a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskolára, kifejezetten lelkigondozói megbízatással. Alapító tagja lett a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének. Figyelemmel kísérte a Kórházmissziói Szolgálat munkáját, és az önkéntes kórházi segítők továbbképzésében aktívan részt vett. Kórházi lelkigondozókként szeretnénk mi is hűségesen tovább- vinni mindazt, amit Simonfay Ferenc elkezdett.

A bokodi temetőben Bencéné Szabó Márta emlékezett meg a lelkipásztor életéről, Szabó Vilmos zalaegerszegi lelkész pedig tanítványi szeretettel hirdette a vigasztalás igéjét. Simonfay Dávid könnyeivel küszködve tett bizonyságot arról, hogy gyermekként sokszor nem értette, hogy miért jutott édesapjuk gondoskodó szeretetéből nekik kevesebb, mint a gyülekezetnek – mára megértette. Ezért úgy határozott: ő is édesapja nyomdokaiba lép, és folytatja megkezdett szolgálatát.

Bolla Árpád