evél&levél

Deák Ferenc engedett a negyvennyolcas szuverenitásból, de azért, hogy járható utat mutasson a hazának és az uralkodóháznak. A soknemzetiségű monarchia állt is, míg nagyobb erők kívülről és belülről meg nem döntötték. Mert ahogy a Rákóczi-szabadságharcban későn gondoltunk a jobbágyság szabadságára, úgy a negyvennyolcas szabadságharc vezére, Kossuth későn, emigránsként gondolt a Duna-konföderációra, amelyre a túlfűtött nacionalista romanticizmusban éretlenek voltunk: mind az országalapító és fenntartó magyarság, mind az országot századokon át vállaló és élvező, be nem olvadt kisebbségek. Ma sem sokkal érettebb a Kárpát-medence vagy Európa népe. Ma is sokak szájába illenék: „Deák Ferenc, megélünk mi kend nélkül; kívánjuk a szabadságot rend nélkül!” Viszont feledésbe merült Deák szava: „Amit az erő és hatalom elvesz, azt az idő és kedvező szerencse visszaadhatja; de amiről a nemzet, félve a következményektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.”

Országos felügyelőnk „Reformáció és revolúció” című „fontolva haladni” szándékozó (lapunk október 26-i számában megjelent) írásához volna két kérdésem: „… a megtorlás – 1956-ban éppúgy, mint 1948-ban – a korábbinál rosszabb helyzetet eredményez” – szól a mondat. 1948-ban, „a fordulat évében” valóban rosszabbra fordult hazánk sorsa, de az nem egy haladó forradalom megtorlása volt. Vagy tán 1848 megtorlására gondol Frenkl professzor – ami persze 1849-ben következett be?!

Tartalmi(bb) kérdést ébreszt viszont egy másik mondatszakasz: „egymás meggyőződésének tisztelete”. Bizonnyal egyetértünk Augusztinusszal (Szent Ágoston egyháztanítóval): „A biztos dolgokban egység, a bizonytalanokban szabadság, mindenekben szeretet (legyen).”

Az őszinte, naiv, istentelen, erkölcstelen, hazafiatlan, családellenes, antiszociális szabadosság meggyőződésében az őszinteséget és a jó szándékot valóban tisztelni kell. Mert ugyanez fakadhatna önimádatból, nyereségvágyból, szívtelenségből, s akkor a határozott ellentmondás mellett nem tisztelet illeti meg, hanem csak a közveszélyes beteg diagnosztizálása és gyógyítása az Áldott Orvos példája szerint, a beteg és a társadalom iránti féltő szeretetből! Jól mondta Luther, hogy a világot kormányozni nem az evangéliummal (mármint a kegyelem szavával), hanem a törvénnyel (Isten törvényével) kell. Nem zárhatunk sasokat, farkasokat és juhokat egy akolba azzal, hogy „szeressétek egymást”. „Ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?” (1Kor 14,8)

Az ifjúsági melléklet írásait – „Hogyan fiatalodhat meg a Magyarországi Evangélikus Egyház?”, illetve „Hogyan tovább?” címmel – örömmel olvastam, és a vének álmaival csatlakozom az ifjak látomásaihoz.

Dr. Zsigmondy Árpád