Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 50 - Tisztelt Olvasóink!

Közlemények, nyilatkozatok

Tisztelt Olvasóink!

Miként azt előfizetőink többségének – egy novemberben kiküldött levélben – már jeleztük, 2004-től korszerűbbé (pontosabbá, naprakészebbé) kívánjuk tenni az Evangélikus Élet előfizetői nyilvántartását. Az említett levélre többen is reagáltak, ezért szükségét érzem, hogy elöljáróban e helyütt is összefoglaljam, mi indokolja az új rendszer bevezetését.

Az elmúlt évtizedekben előfizetőinknek mindaddig megküldtük hetilapunkat, ameddig konkrétan nem jelezték, hogy le kívánják mondani az újságot. (Egy-egy téves adatfeldolgozás vagy kézbesítetlen lemondólevél esetén sokan még azután is postaládájukban találták a lapot.)

Nagy általánosságban jól működött ez az „utófizetési” rendszer, hiszen a tárgyév végére többnyire azért beérkeztek az „előfizetési” díjak. Új előfizetőink ugyanakkor már természetesnek vették, hogy ha egy adott időszakra befizették az előfizetési díjat, akkor az újságot addig kapják, ameddig érvényes az előfizetésük. A két, párhuzamosan futó fizetési rendszerből idővel azonban számos félreértés és kellemetlenség adódott, amelyekért ezúton is kérjük az érintettek szíves elnézését. Egyúttal köszönjük együttműködésüket, és bízunk abban, hogy a jövőben még korrektebbé, átláthatóbbá és naprakészebbé válik a kiadó és az előfizetők közötti kapcsolat. 2004-től ennek érdekében alakítjuk át előfizetési rendszerünket.

Az előfizetést valóban előfizetésként fogjuk kezelni, tehát csak akkor küldjük az újságot az Ön címére, ha Ön ténylegesen előfizette az Evangélikus Életet, és csak addig, ameddig előfizetése tart. (Természetesen továbbra is lehet majd választani a negyedéves, a féléves, illetve az éves díj fizetése között). Az új időszakra történő előfizetés határideje a tárgyidőszakot megelőző hónap 15-e lesz, amennyiben ez munkaszüneti nap, akkor az azt követő első munkanap. (Tehát, ha Ön például április, május, június hónapra kívánja előfizetni az Evangélikus Életet, akkor az erre az időszakra eső, negyedéves előfizetési díjat március 16-ig kell befizetnie.)

Az előfizetési időszak lejártára személyre szóló levélben is fel fogjuk hívni olvasónk figyelmét, természetesen postai befizetési utalványt is mellékelve e levelekhez, az előfizetés meghosszabbításának reményében.

Azoktól, akik most készülnek először avagy újból előfizetni hetilapunkra, azt kérjük, hogy előfizetési szándékukat írásban jelezzék a kiadónál (esetleg a lap egyes számaiban lévő előfizetési szelvényen vagy egy egyszerű levélben). Levelükre postafordultával válaszolunk, és postai befizetési utalványt küldünk, amelyen befizethetik a kívánt időszaknak megfelelő előfizetési díjat. Ennek beérkezése után már a következő hónap elsejétől esedékes lapszámot postázzuk címükre! (A Luther Kiadó elérhetőségei: 1085 Budapest, Üllői út 24. • Tel.: 317-5478 • 486-1228 • 30/499-1849 • Fax: 486-1229 • e-mail: kiado@lutheran.hu)

További változás, hogy míg korábban a pénzügyi évet tekintettük éves előfizetési időszaknak (tehát ha Ön áprilisban fizetett elő az újságra, akkor a kiadó a december 31-ig esedékes, részarányos előfizetési díjat írta elő Önnek), addig a jövőben az egyéves előfizetési időszaknak az előfizetés kezdetétől számított egy teljes évet (52 lapszámot) tekintjük. (Például egy 2004. április 1-jétől hatályos éves előfizetés 2005. március 31-ig lesz érvényes).

A jövő év első negyedévi számainak előfizetése esetében a fentiekből következő 2003. december 15-i fizetési határidőt 2004. január 15-ig meghosszabbítjuk.

Január hónapban tehát minden olyan olvasónk számára elküldjük az Evangélikus Életet, akinek 2003. december 31-ig érvényes előfizetése volt, 2004. február 1-jétől viszont már csak azoknak, akik január 15-ig legalább egy negyedévre előfizettek. (Jövő heti számunkba postai befizetési csekket mellékelünk, amelyen olvasóink előfizethetik lapunkat a következő időszakra.)

Bízunk benne, hogy a fenti változtatások olvasóink megelégedésére szolgálnak, és a jövőben elkerülhetőek lesznek az olvasók és a kiadó közötti félreértések.

Szólnom kell még a lap jövő évi áráról is, amelyet alapvetően két tényező határoz meg. Az egyik, hogy a 2004. január 1-jétől hatályos adótörvények értelmében a jelenlegi 12%-os áfakulcs – amelybe az újságok, folyóiratok is tartoztak – megszűnik, helyette 15%-os általános forgalmi adó terheli majd a lapokat. A másik tényező az infláció, amelynek éves mértékét a különböző források 5–7% között valószínűsítik. Így jövőre 10%-os áremelésre kényszerülünk, azaz egy lap ára a jelenlegi 135 Ft helyett 149 Ft lesz. Az éves előfizetési díj 7020 Ft-ról 7748 Ft-ra, a féléves 3510 Ft-ról 3874 Ft-ra, a negyedéves 1755 Ft-ról 1937 Ft-ra emelkedik. Reméljük, hogy az éves szinten 728 Ft-os áremelkedés nem terheli meg elviselhetetlen mértékben olvasóinkat.

Bízunk abban is, hogy új előfizetési rendszerünk szinte észrevétlenül válik megszokottá, és jó eszköznek bizonyul annak érdekében, hogy az Evangélikus Életben megszólaló evangélium 2004-ben is erősítsen mindannyiunkat – hétről hétre.

Kendeh K. Péter,a Luther Kiadó igazgatója

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Élet