Keresztény szemmel

A minap egy baráti társaságba voltunk hivatalosak, vacsorára. Amikor megérkeztünk, az egyik lány azonnal mellettem termett, karon fogott, majd csacsogni kezdett. Kiderült, tudja, hogy én teológiát végeztem, és lenne pár kérdése. Természetesen örömmel álltam elébe.

„Tudnál nekem ajánlani egy olyan megbízható, kedves lelkészt, aki megkeresztelne engem?” – kérdezte beszélgetőpartnerem. Felcsillant a szemem, hiszen öröm az, ha valaki Jézus követőjévé szeretne válni. De lelkesedésem kicsit lanyhult, miután szép egymásutánban a miérteket is elmondta: „Tudod, most született az unokatestvéremnek egy kisfia, szeretnék a keresztanyja lenni, de ez e nélkül nem lehetséges. Nem akarok túl sok macerát, egyszerűen csupán néhány alkalmon részt venni, megkeresztelkedni, ha már ehhez ez kell, és kész. Nincsen időm hosszas előkészítőkre járni, és a katolikusoknál azt hallottam, ez nagyon körülményesen megy. De hátha te segíteni tudnál nekem, és ajánlanál egy olyan evangélikus tanfolyamot, ahol ez gyorsan megy” – mondta a lány. Közben én már a címes füzetemben kotorásztam, kiírtam két nagyobb evangélikus gyülekezet lelkészének a számát, ám miközben odanyújtottam neki a papírt, ő öntötte rám az „akadékoskodásmentes” keresztségtől való undorának folyományát, és egyre inkább olyan érzésem volt, mintha egy fogorvos vagy egy nőgyógyász számát adtam volna át neki. „Ő egy megbízható kedves lelkész, nyugodtan hivatkozz rám.”

De hát a keresztség tényleg csak ennyi lenne? Azért kellene, mert ez kell valamihez? Ha nem a keresztgyerek megkereszteléséhez, hát a házassághoz vagy azért, mert manapság ez így szokás? „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül...”

A keresztség egy indulás, egy reményteljes kezdet. A megkeresztelt gyermek a hívő közösség tagja lesz, a híveken keresztül ismeri meg Krisztus tanításait, és részesül a szentségben. A felnőttként keresztelkedőnek viszont először a tanítással kell megismerkednie, s tudatában kell lennie annak, mit vállal. Hogyan fogja ez az ember jó lelkiismerettel kimondani: Hiszek egy Istenben, hiszek Jézus Krisztusban?

Csakis a hatalmas isteni kegyelemben reménykedhetünk, csakis abban, hogy Isten azoknak a kollégáknak, akiknek a címét megadtam, kellő bölcsességet fog adni ahhoz, hogy ennek az embernek a szívéig eljuttassák a keresztény hit lényegét. Nekem ott és akkor nem sikerült őt bármiről is meggyőznöm. Mosolygott a keresztény hiten, szemében „az ezen is túl kell esnem” fénye csillogott. De remélem, egyszer majd ő is nyitott lesz ez iránt, szívét betölti majd a Szentlélek fénye, és nem csak macerának fogja tekinteni az egészet.

Bolla Zsuzsanna (www.csipetnyiso.hu)