Keresztény szemmel

Móricz Zsigmond már megírta. Kora kis magyar valóságát tükrözve mutatta be a rokoni szálak össze(-vissza) fonódását. Azt, hogy milyen visszás lehet, ha egy ország, egy település, egy közösség életében a sógor-komaság a dolgok működésének az alapja.

Az egyházban is lehetne családregényeket írni. Szépeket is, furcsaságokat megjelenítőket is. Áldott és áldást hozó famíliákról és tragikus nepotizmusról. Volt itt már minden. Nagy az Úristen kegyelme: akkor is, amikor ad, akkor is, amikor megbocsát...

A minap egy jeles egyházi gyűlésen kérdezték meg egy jelölttől: nem tartja-e öszszeférhetetlennek azt, hogy van rokona az egyházvezetésben. Elgondolkodtam. Magam is lelkészcsaládból származom. Nem egy rokonom szolgál az egyházban, a legkülönbözőbb helyeken. Számomra áldás, hogy szüleim, testvérem, unokatestvérem itt vannak. Úgy hiszem, ugyanazt az Urat szolgáljuk mi, családtagok az egyház nagyobb családjában. Nem egymást neveztük ki, protezsáltuk ebbe vagy abba a székbe, hanem mindannyian meghallottuk ugyannak a hívó Úrnak a szavát.

Emlékszem olyan papgyerekekre, akik menekültek az egyházból. Amit láttak, tapasztaltak, nem vonzotta őket. De tudok emberekről, akiknek az édesapjuk egyben lelkipásztoruk volt, a testvérük lelki vezetőjük, és nem tudtak más életcélt, pályát elképzelni, mint ezt: átvenni a stafétabotot, vinni tovább az ügyet, együtt vállalni a szent szolgálatot. Mivel hiteles volt a munka, a hozzáállás, áldás nyugodott az elődök szolgálatán.

Áldást kapni, áldást örökölni. Ez az igazi családi örökség. Ez az, ami az egyház számára is áldást jelenthet.

Ezért én nem féltem az egyházat – néhány rossz tapasztalat ellenére sem – a szolgáló családoktól. Sőt hálát adok az Úristennek azért, hogy családokat is felhasznált eszközéül. Ma – emberileg nézve – nem lenne Magyarországi Evangélikus Egyház, ha nem szolgáltak volna évszázadokon át nagy lelkészdinasztiák. A puszta, rideg adatokat tekintve pedig ma talán „be lehetne csukni a kaput”, ha minden szolgáló családból csak egy ember maradna e pályán.

Tudom, létezik összeférhetetlenség. Jogilag és egyházjogilag is. Ezt komolyan is kell vennünk. Tiszta viszonyokra vágyik a magyar evangélikusság szervezete is. Csak az nem jó, ha a jog válik fontossá, olyan fontossá, hogy reá való hivatkozással – áldás helyett áldatlan állapotot élünk meg.

Legyenek áldottak a szolgáló családok. Ami pedig az összefonódást illeti, az egy vonatkozásban mindenképp „engedélyezett”: Krisztussal. Összefonódni Vele. Ez az egyház, a családok, a szolgálók igazi lehetősége. És igazi küldetése.

–roly