Evangélikusok

A budahegyvidéki gyülekezet temploma január 25-én a családtagokon kívül megtelt a helybeli és a budavári evangélikus, illetve az újpesti református gyülekezetek, valamint a vegyész szakma képviselőivel, hogy Isten iránti hálával, köszönettel és reménységgel emlékezzenek Ernő bácsi csaknem egy évszázadot átívelő keresztény életútjának élő emlékeiről, a nagyszerű Krisztus-hordozó felügyelőről, az énekkari és gyülekezeti tagról, a munkatársról, tudósról, édesapáról, nagyapáról és dédapáról.

Dr. Kardos Ernő 1907-ben Pozsonyban született. Evangélikus családban nevelkedett – s mint elmesélte –, felejthetetlen volt számára, ahogyan szülei példát mutattak mindenre, ami szép, jó, tiszta, hitből és szeretetből fakadó. Trianon után a család Budapestre költözött, és Ernő bácsi itt szerzett kémiatanári diplomát, majd 1933-ban doktori oklevelet. 1940-ben kötött házasságot Görög Tedával, akivel 63 boldog évet töltöttek együtt 5 gyermekük és azok családjai körében.

Az embert próbáló háborús évek után egy nagytarcsai evangélizációs konferencián találkozott személyesen Jézus Krisztussal Danhauser László szolgálata során. Így kötődött élete Krisztushoz és a budahegyvidéki gyülekezethez. Itt lett élete Krisztus-hordozóvá a családban, a munkahelyén és élete minden területén.

Ernő bácsi 95. születésnapján egy volt munkatársa így foglalta össze szakmai munkásságát: „Aktív korodban sokat dolgoztál, hatalmasat alkottál, de nagyon keveset kaptál. Aztán talán kárpótolt némileg a Széchenyi-díj 1994-ben, amit csak a rendszerváltozás után kaphattál meg, hiszen mély meggyőződésen alapuló és nyíltan vállalt keresztény hited miatt korábban erre nem volt lehetőség.” A nagy szakmai teljesítmény részleteiről és a nyitott, segítőkész tanítómesterről, tudósról a vegyész szakma képviselője emlékezett a rekviemen.

Mint gyülekezetünk első felügyelője mindenben támogatta, segítette Danhauser László lelkész gyülekezetépítő, evangé-lizáló munkásságát, és kiállt mellette akkor is, amikor az ÁEH nyomására egyházvezetésünk Bakonycsernyére száműzte lelkipásztorunkat. Felügyelői tisztéről 1960-ban mondott le, amikor anyagi-erkölcsi okok miatt lehetetlenné vált az együttműködése az új lelkésszel. Gyülekezeti és énekkari tagságát megtartva az újpesti református egyházközségben dr. Gyökössy Endre lelkész mellett vállalt szolgálatot. Erre dr. Gyökössy Endréné emlékezett vissza, méltatva néhai férje keresztény barátjának és felségének érdemeit abban, hogy írásban rögzítették, terjesztették, és így megőrizték férje előadásait és evangélizációs szolgálatait.

Ernő bácsi ebben az időben is támogatott mindenkit, aki az emberek, az egyház megújulásáért munkálkodott. Így részt vett a Testvéri Szó létrejöttében és terjesztésében is.

Utolsó 15 évében a budahegyvidéki gyülekezet presbitériumában, istentiszteletein, az Értelmiségi Fórum munkájában és a bibliaórákon mindenben segítette a gyülekezetépítő munkát. Nagy öröm volt számára, hogy megérhette és egy éven át élvezhette az új templomot és orgonát.

A rekviemen Madocsai Miklós lelkész hirdette az igét a Zsolt 100,4–5 alapján: „Adjatok hálát Istennek, és áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre!” Az ige tolmácsolt üzenetére a gyülekezet „Hálát adunk, mert jó az Úr, öröké tart szeretete” szöveggel válaszolt. Bácskai Károly lelkész imádsága után Ernő bácsi lánya és unokája emlékezett a felejthetetlen, segítőkész, nehéz helyzetekben irányt mutató édesapára, nagyapára.

„Porból vétettél, és porrá leszel” szavakkal bocsátotta el dr. Kardos Ernő hamvait Bácskai Károly lelkész. A felemelően szép és hitmélyítő rekviemen a budavári és budahegyvidéki gyülekezet egyesített énekkara elénekelte a „Szelíd szemed, Úr Jézus” kezdetű éneket, és az ároni áldás reménységet, Isten-közelséget sugárzó szavaival ért véget a gyászistentisztelet.

Istennek legyen hála, Ernő bácsinak pedig köszönet, hogy Krisztus-hordozó élete egy fél évszázadon át példa és útmutatás lehetett. Azzal az igével zárjuk emlékezésünket, amelyet Krisztussal való találkozásakor kapott, és amit hivatali szobája falára is kifüggesztett 1950-ben: „Ne félj, csak higgy!” Dr. Müller Miklós, a budahegyvidéki gyülekezet felügyelője

Dr. Müller Miklós