Élő víz

Élő víz

"Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!"(Jak 3,13)

Az iskolai bizonyítványok osztályzatainak elején mindig két általános, összegző érdemjegy áll: magatartás, szorgalom. Képet ad arról, hogy összes- ségében hogyan viselkedett, dolgozott a nebuló a félév vagy a tanév során. Jelzést ad diáknak, szülőnek, tanárnak egyaránt. Azonban az iskolapadból kikerülve nincs többé ilyen érdemjegyekkel kifejezett dokumentum a kezünkben szorgalmunkról, magatartásunkról. Tudásunkat és bölcsességünket is csak kevés alkalommal tudjuk megmérettetni. Vagy mégsem?

Az apostol olyan versenyre hív ezzel az igével bennünket, amelyen bárki bármikor, bárhol korlátlanul elindulhat. És még nevezési díj sincs.

A verseny azért is különleges, mert kétféle „zsűri” értékel és díjaz. Az elsőben a tagok változnak, hiszen különböző élethelyzeteinkben nem mindig ugyanazon embertársaink adnak visszajelzést viselkedésünkről, döntéseinkről.

A másik zsűri névsora mindig ugyanaz, de ők kétszer „pontoznak”. Még földi életünkben állandó jelzéseket kapunk tetteinkről, amelyeket vagy megértünk, és tanulunk belőlük, vagy csak igazságtalanul vádoljuk az Istent. A második értékelés egyben eredményhirdetés is lesz földi életünk végén. A tét tehát nagy!

De milyen is ez a verseny, és milyen feladatokat kell teljesíteni?

Jakab a versenykiírást mindössze néhány szóban adja meg. Ezek közül is a legfontosabb a magatartás. A maga-tartás. Más szóval: a maga-viselet. Tudom-e viselni önmagamat, a személyiségemet? Egyáltalán a rám szabott, rám méretezett személyiséget viselem-e? Vagy „lóg rajtam”, esetleg éppen ellenkezőleg: olyan szűk, hogy alig kapok levegőt, mert inkább a másét hordom? Az ő szokásait követem, hozzá igazodom, szinte az ő életét élem? Azért, mert neki jól áll egy stílus, miért gondolom, hogy nekem is jó lesz? Miért akarok a másik ember útján járni?

Ha magamtól már nem tudok változtatni a ruha méretén, el kell mennem a szabóhoz. A mi Mennyei Szabónk segítségével varázslatosan átalakul a nem ránk tervezett „személyiségruha”. Ha kell, Ő néhol bevesz, helyenként felvarr, esetleg hozzátold, vagy csak díszítést tesz rá. Ha nagyon bepiszkolódott, azon is tud segíteni: tisztítást is vállal. Ha pedig rongyos, szakadt már a ruhánk, nála vadonatújat is kaphatunk.

Kérdés az, hogy tudunk-e a magatartásunkra figyelni? Van-e tartásunk? Tudjuk-e tartani magunkat olyan mércékhez, amelyeknél „alább nem adjuk”? Hagyjuk-e magunkat befolyásolni divathullámok, korszellemek, szokások által, vagy a bölcs szelídség vezérli minden tettünket?

Vajon ezek után mit mondhatunk el magaviseletünkről? Jó lenne, ha Isten földi iskolájának végén nem kellene szégyenkeznünk a mennyei bizonyítványunkban álló magatartás- és szorgalomjegyünk miatt!

Boda Zsuzsa