A hét témája

Amikor először ragadott meg a felismerés, hogy a 21. század többek között a diakónia évszázada lesz, nem gondoltam volna, hogy ez ennyire igaz, illetve ennyire beigazolódik majd a hétköznapokban. Nem hiszem, hogy elfogult lennék, inkább arról van szó, hogy a négy évtizedes diktatúra sok mindent elfeledett, amivel a nyugati egyházak már korábban szembesültek, és amely most, a sajátos magyar vadkapitalizmusban erőteljesen jelentkezik.

Ráadásul le kellett küzdenünk idegenkedésünket, amelyet az egykori diakóniai teológia emléke okozott. Lám, hogy rohan az idő, ma már ez történelem. Annak idején az volt a gondunk, hogy a diakóniai teológia ideológiát jelentett, konszenzust keresett az ateista állammal, önálló értékké emelve a szeretetszolgálatot, ami meggyőződésünk szerint a hit gyümölcse, a misszió, illetve a megtérés következménye. Akik érintkeztünk nyugati teológusokkal, tapasztalhattuk, hogy nem mindig értik a gondunkat, mert számukra nagyon is aktuális volt a diakónia.

Istennek hála hozzánk is elérkezett ez a helyzet. Letisztult a kép, és szinte megfordultak a dolgok. A diakónia a szó modern, teljes értelmében a missziót is jelenti. A leghitelesebb missziót, Krisztus követését. Nem tartható az a vulgáris szemlélet, hogy a miszszió a lélekre, a diakónia a testre irányul. A modern, holisztikus megközelítésben a diakónia az egész embert érinti, s ezáltal új értelmet nyernek Krisztus gyógyító csodatételei. Jézus Krisztus igazi diakóniai személyiség volt. Nemcsak meggyógyította testi bajaikból az embereket, hanem új életre hívta el őket, és megváltoztatta a vele találkozók életét. Ezért csodálatos Zákeus sorsa, a „szociális betegség” gyógyításának története. Ez ugyanis olykor nagyobb dolog, mint a biológiai csoda. A közösségből joggal kitaszított Zákeus számára a Jézussal való találkozás az új élet kezdetét jelentette.

Krisztus követése a diakónia útján tehát azon a felismerésen alapul, hogy a betegek, a szegények, a fogyatékkal élők, a kisebbségi sors nehézségeivel küszködők, a szenvedélyektől függők számára a megoldást csak az evangélium, a Jézussal való találkozás, a megtérés jelenti. Ezen üzenet biblikus közvetítése azonban együtt kell, hogy járjon annak a szociális hálónak a sűrű, erős fonásával, amely alkalmas arra, hogy az említett csoportokat – a kapitalista verseny veszteseit – felfogja, és életlehetőségeiket javítsa.

Elismerve néhány tiszteletre méltó alapítványi törekvést, meg kell állapítanunk – és ez óriási felelősség –, hogy a modern társadalomban az egyház jelenti azt az intézményrendszert, amely alkalmas ennek a szükséges szociális hálónak a megteremtésére, természetesen együttműködve az állami erőfeszítésekkel. Mindez jelentős anyagiakat, szakképzett munkatársi gárdát, minőségi tevékenységet igényel. A lelkészképzéstől a gyülekezeti életig mindenütt jelen kell lennie ennek a korszerű diakóniai gondolkodásnak.

A segítő szeretet – ez lehet a középponti fogalom. Nem véletlenül volt a 20. század egyik leghatékonyabb mozgalma az Egyesült Államokban 1908-ban kezdődött mentálhigiénés mozgalom, amely már a kezdetekkor az iskola, a kórház, az egyház és a szociális intézmények együttműködésén alapult. Abból a felismerésből indult ki, hogy a testi egészség és egyfajta szociális biztonság még nem tesz boldoggá, nem oldja meg a lelki egészség gondjait.

Irányadó ez a diakóniai munkánkban, ahol objektív eszközökkel küzdünk a betegség és a szegénység ellen, de tudjuk, hogy a segítő szeretet az egész emberre kell, hogy irányuljon: igazi megoldást csak a Krisztusban megtalált békesség jelent.

És így érthetjük meg a gazdag ifjú történetének az üzenetét is. Mert akik nem igénylik a szociális hálót – akik nem tartoznak a vadkapitalista csata vesztesei közé –, azoknak is szükségük van Jézus Krisztusra, lelkük egészségére. És bizony az értéktorzulás, a hamis értékrend, az anyagiak bűvölete ma is távol tart a hittől.

Nemrégiben egyházi vezetők emelték fel szavukat az úgynevezett valóságshow-k erkölcsromboló hatása ellen. Többen foglalkoztak már ezzel a kérdéssel. Magam itt és most diakóniai összefüggésben szeretném elemezni a társadalom aktuális állapotáról sokat eláruló jelenséget. A „villák” lakóinak, az ő életüket figyelőknek egyaránt baj van a lelki egészségével. Rendkívüli a szeretetéhségük, amihez képest mindaz, ami egyfelől az anyagiak bűvöletét, másfelől ösztönkiélést jelent, pótcselekvés. Óvatosan fogalmazok, mert én valóban a műsorkészítők cinikus tanácsát követem: nem nézem őket, így csak másodkézből vagyok tájékozott. De úgy vélem, hogy talán az „alkotók” szándéka ellenére ezek a műsorok is sajátos módon a diakóniai üzenetet erősítik. Évezredek alatt bármennyit változott a világ, fejlődött a technika, az ember ugyanaz maradt. Csak a pénzért nem kapható erkölcsi és érzelmi értékek tehetik boldoggá. Ma is nehezebben éri el a misszió, a diakónia üzenete azokat, akik testileg egészségesek, és szociális biztonságban vannak. De számukra is csak az evangélium jelenti a megoldást.

Frenkl Róbert