Élő víz

Egyszer egy bölcs ember gyalogolt keresztül a köves sivatagon, amikor hirtelen szomorú látvány tárult a szeme elé.

– Te jó ég! – kiáltott fel. – Nézd azt a szegény rókát, amelyik ott fekszik! Nincsenek lábai, biztosan egy csapdába esett. Remélem, a Teremtő megkönyörül rajta, és megszabadítja szenvedéseitől. Ilyen állapotban nem fog sokáig élni.

Mivel nem tudott segíteni rajta, szomorúan rázva fejét továbbment dolgára.

Egy hónappal később ugyanarra vezetett útja, és megdöbbenve látta, hogy a róka még mindig ott fekszik.

– Uram, irgalmazz, ez ugyanaz a róka! Hogyan lehetséges, hogy még mindig életben van? Kifejezetten egészségesnek látszik, és a szemei is milyen fényesek!

Útját folytatva minduntalan a rókára gondolt. Éjjel sem tudott aludni a furcsa látvány miatt. Hogyan élhet még mindig az a szerencsétlen állat, ha egyszer nem is tud mozogni? Elhatározta, hogy visszamegy a sivatagba, és kideríti a titkot.

Még alig virradt, már újra ott állt a köves ösvényen a rókát nézve. De ahogy közelebb lépett hozzá, hirtelen rémülten ugrott hátra, mert egy szörnyű árnyat pillantott meg a köveken.

– Jóságos Isten, most segíts meg! – kiáltotta. – Ez egy oroszlán! Most végem van! Biztos, hogy meglátott.

A félelemtől reszketve szorosan behunyta szemét, és várta a halált. De semmi sem történt. Az idő múlt, ám még mindig semmi sem változott. Nagyon óvatosan kinyitotta hát szemét, hogy lássa, mi történt. Az oroszlán még mindig ott volt, de a róka mellett feküdt, és rágcsálta a húst, amit magával hozott. A bölcs ember meglepetésére az oroszlán a rókának hagyta az utolsó falatokat, majd eltűnt a kövek között.

– Most már értem! – kiáltotta a bölcs ember. – Az oroszlán gondoskodik a rókáról. Milyen csodálatos! Ha nem a saját szememmel látom, nem hittem volna el. De most megint tanultam valamit. Mostantól olyan leszek, mint a róka, és abból fogok élni, amit a többiek adnak nekem.

Azonnal visszament a városba, és leült a városkapu tövében.

– Mint a szegény róka – mormolta magában. – Itt fogok ülni, és mások nagylelkűségére fogok várni.

Már néhány napja ott ült, de senki sem törődött vele. Nemhogy egy idegen, de még egy barát sem állt meg, hogy adjon neki valamit. Egyre soványabb és gyengébb lett. De ő elszántan várakozott tovább.

Néhány nap múlva már ahhoz is gyenge volt, hogy mozogjon. Ekkor végre megállt mellette egy barátja:

– Szóval itt vagy! De mit csinálsz te itt?

A bölcs ember megpróbált beszélni, de alig jött ki hang a torkán. Lassan valahogy mégis elmondta a róka és az oroszlán történetét.

– Most megint tanultam valamit – vonta le végül a következtetést.

– Természetesen van tanulsága a történetnek – válaszolta a barátja. – De hogyan lehettél ilyen bolond? Nem vetted észre?! Neked nem a szerencsétlen rókát kellett volna utánoznod, hanem a nagylelkű oroszlánt!

(Ismeretlen szerző írását angolból fordította: Boda Zsuzsa)