Evangélikusok

Martincsek Zoltán

2003. január 30-án délután négy óra előtt sok ismerős Deák téri gyülekezeti tag várakozott a Zeneakadémia nagytermének bejárata előtt. Legtöbben talán a Lutherániából érkeztek, de akadtak szép számmal olyanok is, akik nem tagjai az énekkarnak. Jó néhány fiatal zenész is megjelent, akikkel a kantátazenés istentiszteleteinken szoktunk találkozni. Amikor a zenekar – a Budapesti Vonósok – bevonultak a színpadra, az ő soraikban is nem egy ismerős arcot fedezhettünk fel, akiket gyakran láthatunk a Deák téri templomban. Végül színpadra lépett Kamp Salamon karnagyunk kíséretében Martincsek Zoltán is, akinek diplomahangversenyére gyűltünk öszsze ezekben a kora délutáni órákban.

Martincsek Zoltán a mi gyülekezetünkben nőtt fel. Itt konfirmált, itt látogatta az ifjúsági bibliaórákat, és most is rendszeresen itt szolgál közöttünk a kantátazenés istentiszteleteken. Neve ismerős minden templomlátogató hívünk előtt, hiszen évek óta ott olvasható a műsorfüzet első oldalán mint koncertmester, és a Budapesti Bach-hetek műsorán is szerepelt már. Édesapja – aki sajnos nem érhette meg, hogy fia diplomás művésszé érett – gyülekezetünk presbitere volt. Édesanyja a Nők Testvéri Szövetségében, a látogatási csoportban szolgál. Ilyen családi háttérrel nem csoda, hogy Zoltán sem szakadt el a gyülekezettől, hanem istentiszteleteinket gazdagítja azzal az adománnyal, amelyet Istentől kapott. Ő szervezi lelkes és tehetséges barátaiból, ismerőseiből azt a zenekart, amely a kórust és a szólistákat kiegészítve Kamp Salamon vezetése alatt új hagyományt teremtett a Deák téren.

Tekintettel arra, hogy nem vagyok hivatásos zenész, a látszatát is kerülni kívánom annak, hogy zenekritikát írok. Azt azonban elmondhatom, hogy a hangversenyt nagy örömmel hallgattuk valamennyien, és a lelkes közönség nem fukarkodott a tetszésnyilvánítással. (Reméljük, hogy a szigorú szakmai bírálat is hasonló lesz a miénkhez.) A műsor első felében Beethoven D-dúr hegedűversenye hangzott el. Elég sok diplomahangversenyen vettem már részt, ám az egyáltalán nem megszokott, hogy ilyen jó nevű, híres zenekar működne közre rajtuk, mint a Budapesti Vonósok. Örömmel tapasztalhattuk, hogy ők is szeretik Zoltánt, aki most már közöttük muzsikál. Féltő figyelemmel kísérték a diplomázó szólistát, aki igen komoly feladatra vállalkozott, amikor a programot összeállította. A szünet után pedig, amikor már nem szerepeltek, ők is beültek meghallgatni Brahms B-dúr szextettjét. A virtuóz hegedűszóló és nagyzenekari hangzás után új színeket hozott ez a szextett: hat fiatal igényes, meghitt kamaramuzsikáját. Ekkor Zoli már nem szólistaként, hanem egy kis együttes vezetőjeként állt a közönség előtt.

Jó érzés volt ezen a hangversenyen ott ülni a Zeneakadémián nemcsak a szép muzsika kedvéért, hanem a sok ismerős arc, a Zoli iránt minden oldalról megnyilvánuló szeretet miatt is. Kétségtelen, hogy Zoli életének fontos állomása volt ez az esemény, mely ugyanakkor a Deák téri közösség ünnepe is volt – Deák téri karmesterrel, Lutherániával, szerető gyülekezeti tagokkal és egy olyan zenésszel, aki fontosnak érezte azt, hogy gyülekezete sokrétűen jelen legyen ezen az alkalmon. Köszönjük, Zoli! Hálát adunk Istennek a tehetségedért és szeretetre méltó, szolgáló lényedért.

Herényi István