A vasárnap igéje

Hatvanad vasárnapja

Hatvan napon belül ünnepeljük Jézus döntő győzelmét: feltámadását. Hatvanad vasárnap arra int: halld meg, hallgasd meg, hallgass rá!

Az Útmutató január havi igéje szerint a szivárvány Isten letett íja, türelmi szövetségének jele. De vajon értjük-e, mire akar indítani? Azt szeretné, hogy felé forduljunk!

A Mindenható persze másképpen is szól. Megengedi például, hogy természeti és történelmi katasztrófák történjenek. De nem csupán jajgatás vagy elkeseredett lázadás a válaszunk?

Szólt a Seregek Ura Mózes és a próféták által is, de mind közvetítőül választott népe, mind az érdeklődők félreértették. Üres kultusz és jutalomra számító jó cselekedetek sora született belőle. Az Úr pedig – lásd évi igénket! – nem azt nézi, ami a szem előtt van, hanem azt, ami a szívben lakozik.

Végre szólt Egyetlene által, aki társa a teremtésben, aki emberré született, szóval és tettel igazolta magát, kereszthalálával megpecsételte a nekünk felkínált kegyelmet, feltámadásával és Lelke által az újrakezdés, sőt az újra meg újra kezdés lehetőségét nyújtja.

Jézust különbözőképpen lehet fogadni. Van, akinek nem kell, mert nem tud vele mit kezdeni, mert végtelen igazsága és végtelen irgalma nem fér bele véges elméjébe. Ilyen az alapigében Fesztusz, a hivatását becsülettel ellátó római helytartó, aki elmezavarnak tartja a Jézusról hallott információt. Javára legyen írva, hogy tájékozatlanságában is lelkiismeretesen és emberségesen kezeli az enyhén szólva furcsa tarsusi Saul rabbi – más néven Paulus – római polgár ügyét és személyét. Hatóságok és magukat hatóságként viselők tanulhatnának tőle még abban is, hogy illetékes és az ügyben jártas személyhez fordul: Rómának ahhoz a megbízottjához, aki a jeruzsálemi templom és a zsidó vallás ügyeiben illetékes, a Heródes-dinasztia utolsó koronás tagjához, II. Agrippához.

Vele szemben Jézus pozitív fogadásának példája az oltár előtti igében szereplő betániai nővérpár: a Jézust aktívan szolgáló Márta és a Jézus hallgatásáért mindent félretevő, csupa fül Mária, aki nem adni akar, hanem kész elfogadni. A Jézusra való hallgatásból fakad és fakadhat helyes cselekvés, ám a legjobb szándékú tevékenység is csak a csődön át vezethet Jézus életre szóló ajándékának kéréséhez és elfogadásához.

Az ifjú tarsusi Saul rabbi sem tudott mit kezdeni Jézussal, aki nem fért bele a Mózesre és a prófétákra hivatkozó teológiájába, amely nem volt más, mint az írástudomány, a vallásjog, a szertartásrend és az érdemszerzés rendszere. Ezért a legkeményebb gyilkos nemet mondta ki Jézusra és követőire. Jézus mégis eszközéül választotta ki ezt a görög műveltségű, következetesen gondolkodó izraeli zsenit. Saul rabbi a damaszkuszi úton nem a szelek járása szerint fordított köpönyeget, hanem életét tette fel arra az ügyre, és életét bízta rá arra a személyre, amire és akire addig nemet mondott. Ahogy Kierke-gaard, a hívő evangélikus dán filozófus mondta: ha a keresztény embernek befogják a száját, az orrán jön ki a Jézusról szóló tanúságtétel. Pál apostol nemcsak a Jézus-hit vértanúja lett, nem csupán az őt meggyőző igazság fanatikusává vált, hanem fájó szívvel szólította meg a földi és örök vesztükbe rohanókat, kit-kit a maga nyelvén. Hívő Testvérem, hogy állsz a rád bízottak iránti felelősséggel – családtagjaid, keresztgyermekeid, barátaid, munkatársaid iránt? Hogy állsz a mindenkit menteni akaró szeretettel, az imával, a jóakarattal? Hogy állsz a szóval való bizonyságtétel Istentől készített alkalmaival? A kereszténységünk nemcsak képtelen szöveg (esetleg hitelképtelen szöveg) nem lehet, de „szöveg nélküli kép” sem.

Pál kihallgatása során még egy tipikus válasszal találkozunk. Ez magának Agrippának a felelete: „Kevésen múlik, és Krisztus-hívővé teszel!” De nem lesz az, mert akkor válságba kerülhet trónja, a zsidók előtti tekintélye és elvált húgával, Berenikével fenntartott élettársi viszonya. Ráadásul Róma bizalmát is elveszítheti. Agrippa tehát nem a próféták Urát szerette mindenekfölött – pedig az Istent szeretőknek minden javára szolgál. (Lásd februári havi igénket!)

Isten, bármennyire fáj neki az elutasítás, nem tesz senkin erőszakot. Ám elfogadó, teljes szeretete hasonló szeretetre indít. Zsidók, hellének, szkíta-szittyák és „barbárok” (=más kultúrájúak): ne féltsük identitásunkat, énünket! Neki és a ránk bízottakért élve elszakít a bennünk lakó rossztól, de visszaadja a teremtés szerinti énünket.

Agrippa hallotta Pál szájából Isten Fiának szavát, hallgatta is egy darabig, de nem hallgatott rá. Majdnem megkapta és elfogadta az Istennel megbékélt, boldog örök életet. Majdnem, mint akinek az orra előtt megy el az utolsó vonat. Ne legyünk ilyen Agrippa-féle majdnem-keresztények! Jézus hív – ne álljunk meg félúton!

Imádkozzunk!

Adj, Uram, Istenem, adj Uram, Jézusom – Szentlelked által – halló, hallgató, rád hallgató szívet! Ámen.

Dr. Zsigmondy Árpád