e-világ
Igazságos háború?
Napjaink nagy kérdése, hogy vajon mikor tör ki a háború? Félelemmel vagyunk tele még akkor is, ha tudjuk: Irak tőlünk 6000 km távolságra van. Kérdésekkel küszködünk mi, magyarok is: miért kell nekünk bármilyen szerepet is vállalnunk egy háborúban, ha se a támadó, se a megtámadott országok közé nem tartozunk? Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk válaszolni, ismernünk kell a nemzetközi szereplők – a Non Government Organizations (NGO) és az International Government Organizations (IGO) – helyzetét, illetve a világban betöltött feladatát.
A világot állami és nem állami szereplők, vagyis nemzetközi szervezetek, nemzetközi szövetségek és nemzetközi közösségek irányítják. Az első szuverén államok megalakulásakor az államoknak szüksége volt önálló hadseregre, hogy a környező népek territoriális terjeszkedésétől meg tudják óvni magukat, illetve hogy ők maguk tudjanak terjeszkedni. Kialakult így az úgynevezett „biliárdgolyó modell”, ami azt jelenti, hogy az államok között súrlódások támadhatnak, de ezek az ütközések tartják fenn az egyensúlyt. A „biliárdgolyó modell” később átalakult „pókháló modellé”, amely már egy olyan új rendszerben gondolkodik, amiben az államoknak együtt kell munkálkodniuk a nemzetközi béke megőrzése érdekében. Mint látjuk, ez a rendszer sem működik zökkenőmentesen...
Az Egyesült Nemzetek – 187 tagállamból álló – Szervezete hivatott arra, hogy felügyelje a jogsértéseket a világban. Természetesen nincs könnyű helyzetben a világszervezet, hiszen a Biztonsági Tanács (BT) hozzájárulása nélkül egyetlen ország szuverenitásába sem avatkozhat be. A BT 15 tagú. Ennek 5 állandó – USA, Oroszország, Anglia, Kína, Franciaország – és 10 változó tagállama van. Az 5 állandó tagnak vétójoga van, a többieknek nincs. Bár szavazati joga van a változó tagállamoknak, de ha az öt nagyhatalom közül akár egy is úgy dönt, hogy a 15 tagú tanács akarata nem megfelelő számára, akkor egy állandó tag is meghiúsíthatja a Biztonsági Tanács többségi határozatát.
Az ENSZ Alapokmánya alapján elméletileg nem lehetséges háborúzni. Két indokkal mégis lehet háborút kezdemé-nyezni. Az egyik „az önvédelemhez való jog”, a másik „a kollektív kényszer” esete. Ez utóbbi akkor áll fenn, ha a Biztonsági Tanács a béke veszélyeztetésének, megszegésének vagy támadó cselekményeknek „fennforgását” állapítja meg. Az ENSZ BT tehát egyhangúlag dönthet úgy, hogy egy agresszor állammal szemben háborút kell indítani. Ebben az esetben – elvben – lehetséges a támadás. Felmerül azonban a gyakorlati kérdés, hogy tudniillik ki támadjon?
Az ENSZ ugyanis csak felhatalmazást adhat, de nem támadhat, mivel csak békefenntartó katonái vannak, akik például a bosnyák háború alatt az első időszakban még önvédelmi célra sem használhatták fegyverüket. Később már alkalmazhatták azokat, ha megtámadták őket, azonban ha egy polgári lakos is velük volt, akkor már felvetődött a jogi kérdés: vajon őt is megvédhetik-e? A jogi válasz erre az volt, hogy nem.
Ki fog támadni tehát Irak esetében? Nyilvánvalóan az Amerikai Egyesült Államok, és bizonyosnak látszik, hogy Nagy-Britannia is. Ki még?
Amennyiben a BT-felhatalmazás megvan, akkor – elvileg – bárki csatlakozhat a háborúhoz. Ezért utazott Collin Powel amerikai külügyminiszter körútra, hogy társakat szerezzen az USA-nak a katonai fellépéshez. Itt jön be a képbe az Észak-atlanti Szövetség, a NATO. Az a katonai államszövetség, amelynek Magyarország is tagja.
A NATO-szerződés rögzíti, hogy amennyiben egy tagállamot megtámadnak, akkor a többi segítségére siet. Kit támadtak meg tehát, és ki?
Irak azonban sohanem támadta meg az Amerikai Egyesült Államokat. Miért kell akkor Irak ellen fellépni? Azért, mert a vezetője diktátor, mert tömegpusztító fegyverei lehetnek, mert az Al-Kaida terroristáknak valószínűleg kiképzőbázisuk lehetett Irakban? Vagy azért, mert kőolajban gazdag, ami az olajválság közepette jól jönne most Amerikának? Sajnos, ha minden államot meg akarnánk támadni, ahol diktátor uralkodik, akkor tucatnyi más ország ellen is háborút indíthatnánk – többek között például Kuba ellen... Tudjuk azt is, hogy tömegpusztító fegyvere van Pakisztánnak és Indiának is. Miért van szükség ezekre? Azért, mert a tömegpusztító fegyverek birtokosa ezáltal elrettentő erővel rendelkezik. Így elméletileg háborúskodhat két ország (az elrettentő fegyverek ismeretében) anélkül, hogy akár egyetlen katonája is harcolna.
Terrorista kiképzőbázisok is vannak több helyen a világban. Terroristákról szólván – az iszlám szélsőségesek mellett – gondolhatunk a szomorú ír példára is, ahol protestáns és katolikus csoportok küzdenek egymás ellen.
Samuel Huntington a „Civilizációk össze- csapása” című könyvében ír arról, hogy a jövőben a harcok a civilizációs különbözőségek miatt alakulnak ki. Egy újabb ok lehet a háborúra a kőolaj is, amit mostanában gyakran hallunk. Iraknak rengeteg olaja van. Amennyiben egy új Amerika-barát Irak jönne létre, akkor ez az olajválságban lévő Egyesült Államoknak természetesen jelentősen javítaná a gazdasági helyzetét.
Részt kell-e vennie a NATO-szerződés alapján Magyarországnak ebben a háborúban? A jogi válasz az, hogy nem, mivel nem bizonyítható az, hogy a NATO-szövetséges Egyesült Államokat Irak megtámadta. A NATO-tagállamok pedig egyelőre még nem döntöttek egyhangúlag a háború mellett. Amennyiben esetleg a NATO-tagállamok mind úgy határoznak (egyhangúlag), hogy meg kell támadni Irakot, akkor valóban gondolkodhat Magyarország azon, hogy valamilyen formában részt vesz a háborúban. Például azzal, hogy átengedi a légterét, vasútjait, országútjait a harcoló katonáknak, hogy azok eljussanak Törökországba, ugyanis Törökország NATO-tagállam, és a NATO kizárólag saját tagállamai területén harcolhat.
Mit gondoljunk a taszári bázisról? Tarthatunk-e attól, hogy ha iraki ellenzékiek kiképzését engedélyeztük, akkor Irak ellenséges országként kezel minket? Természetesen aggodalommal tölthet el ez minket, de ettől Irak még nem fog megtámadni bennünket. Magyarország jelenleg Amerika akaratát teljesíti, és kizárólag az amerikai igényeknek veti alá magát, egészen addig, amíg az ENSZ BT el nem fogadja határozatban Irak megtámadását.
Az Európai Uniónak (EU) 3 alappillére van: 1. Európai Közösségek; 2. Közös kül- és biztonságpolitika; 3. Bel- és igazságügyi együttműködés. A második alappillér értelmében az Európai Uniónak közös külpolitikai állásponton kellene lennie. Jól látható, hogy az iraki háborúhoz másként állnak hozzá az EU- ban. Az Uniónak valójában nincs szerepe a háborúban, mivel nem katonai, hanem elsősorban gazdasági közösség. Mégis, ha tagállamai egyhangúlag foglalnak állást egy katonai kérdésben, akkor annak már komoly politikai súlya van.
Végül nézzük meg azt az esetet, ha az ENSZ BT nem szavazza meg az Irak elleni háborút. Az Egyesült Államok igen nagy valószínűséggel ebben az esetben is megindítja háborúját – Anglia és néhány más csatlós állam közreműködésével. Ez a háború azonban így nemzetközi jogi szempontból szabálytalan lesz, és az Amerikai Egyesült Államok jogsértést követ el.
Ennek következménye az lehetne, hogy az ENSZ BT szankciót alkalmazhatna az Egyesült Államok ellen, de mert a BT-nek állandó tagja az Egyesült Államok, ezért egyszerűen megvétózza azt, és máris mentes egy esetleges szankció vagy embargó alól. Az Egyesült Államok tehát – bármilyen furcsa is ezt így kimondani –, bármit megtehet komolyabb felelősségre vonás nélkül a világban.
*
A teljesség igénye nélkül szerettem volna néhány nemzetközi szakmai szemponttal megvilágítani a háborús légkört, amely jelenleg körbevesz bennünket. Nem teológiai nézőpontokat vettem alapul, hiszen azt e lap hasábjain is megtették már a lelkész kollégák.
E cikk végén talán indokolt megemlítenem, hogy több mint 5 évet éltem és tanultam az arab világban. Az Öböl-háború után 10 hónapig voltam állami ösztöndíjas a kuvaiti egyetem arab szakán. Természetesen beszélek arabul is. Teológiai végzettségem mellett a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem külügyi szakértő-diplomata szakán is szereztem diplomát, arab világ szakiránnyal.
Fischl Vilmos külügyi szakértő