Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 9 - Szeretetszolgálat - építő tervekkel

Evangélikusok

Szeretetszolgálat - építő tervekkel

Győr-Moson-Sopron megyében az egyik legrégibb diakóniai intézmény a győri szeretetház. A város evangélikus gyülekezete és az akkori egyházkerület Luther Márton születésének 400. évfordulóján, 1883-ban úgy határozott, hogy méltóképpen, egy szeretetház alapításával emlékezik meg a nagy reformátor jubileumáról.

Tervük két évvel az ötlet megszületése után, 1885-ben valósult meg, akkor még a Kálvária utcában. A szeretetház mostani, Péterfy Sándor utcai épülete 1912-ben készült. Weltler Rezső, az intézmény lelkész igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a 19. század vége, illetve a 20. század eleje az evangélikus szeretetszolgálat nagy időszaka volt. A munkát diakonissza nővérek végezték, még az anyaház feloszlatása (1951) után is.

A győri szeretetháznak jelenleg 80 lakója van, átlagéletkoruk 83 év. Hogy mekkora igény van a szeretetházra, a lelkész igazgató erre beszédes számmal válaszolt: várakozólistájukon 250 idős ember szerepel. Ezért is merült fel a korszerűsítés-bővítés ötlete, amelyet már a korábbi években megkezdtek, és a Széchenyi-tervre beadott sikeres pályázat segítségével szeretnének folytatni, illetve befejezni. Így készült el például a lift és még néhány felújítási munkálat. A tervek szerint a tetőtér-beépítés a jövőben valósul meg.

– Van lehetőségünk a bővítésre, de a mennyiség helyett inkább a minőségre szeretnénk összpontosítani – mondta Weltler Rezső. – Fogalmazhatnék úgy is: a célszerűségen kívül az esztétikának is szeretnénk adózni azzal, hogy a szeretetház nagytermét az eredeti tervrajzok szerint alakítjuk át egy gyönyörű, galériás helyiséggé. Ezzel a sokak által elismert bensőséges, családias hangulatot egy sajátos közösségi lehetőséggel gazdagítanánk.

G. Cs.

Regionális hozzárendelés: Gy?ri Evangélikus Egyházközség