evél&levél
A "főpásztor" megszólításról
Tisztelt Szerkesztőség! Az elmúlt egy-másfél évben felfigyeltem arra, hogy az Evangélikus Élet tudósításai-ban egyre szívesebben használják a szerzők püspökeinkre a főpásztor megszólítást, címet. Számomra egyértelmű, hogy e titulus a püspök szó szinonimájaként kerül a cikkekbe. Rokon értelmű kifejezésként azonban csak olyan szavakat használunk, amelyek tartalmukban helyettesíthetik az alapszót.
Evangélikus teológiai gondolkodásunk szerint a püspök és a főpásztor szó tartalmilag nem egyenértékű. Mert bár a szó jelentéstartalma szerint korrekt lehet a használat – hiszen ha a lelkészt mint pásztort tekintjük, úgy a lelkészek pásztorolásával megbízott lelkészt, az egyházkerület lelkészi vezetőjét nevezhetnénk főpásztornak. A főpásztor cím azonban teológiánkban, egyházunk hétköznapi szóhasználatban már foglalt. Ennek a Bibliára visszavezethető magyarázata van.
A Szentírásban egyetlenegy helyen fordul elő a főpásztor cím, egyértelműen Jézus Urunkra alkalmazva: „És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.” (1Pt 5,4) A katolikus háttérrel rendelkező címet előszeretettel használja a világi zsurnalisztika, mi azonban a speciális (biblikus) jelentéstartalmat valljuk. Egyházunkban több mint tíz éve a hierarchikus címeket (főtiszteletű, nagytiszteletű, tisztelendő) hivatalosan nem használjuk. A püspöki szolgálattal kapcsolatban ma is iránymutató számunkra az Ágostai hitvallás 28. cikke.
Azt gondolom, püspökeinket tisztelni és becsülni kell, hiszen az a felelősség, amit egyházunkért hordoznak, nem könnyű. Mégis úgy érzem, nem megkülönböztető címekre van szükségük, hanem elsősorban testvéri, munkatársi szeretetre. Szeretettel:
Johann Gyula (Budapest)