e-világ

Unió a magasból

Granasztói György

Kitűnő előadást hallottunk Granasztói Györgytől e kérdésről február 18-án, az Evangélikus Értelmiségi Műhely havi összejövetelén. Valódi szakember tartott magas szintű beszámolót – nem szakembereknek, hanem érdeklődő evangélikus értelmiségieknek.

Granasztói György 1990–94 között Magyarország nagykövete volt Belgiumban az Európai Unió és a NATO mellett, 1995-től pedig a Közép-Európa Intézet főigazgatója. Előadásában nem tévedt el részletkérdésekben, a téma egészét nézte, mintegy a magasból – ezért került az Illyés Gyula-idézet parafrázisa az alcímünkbe. Előadónk folyamatosan, hangosan tépelődött előttünk, tájékoztatott, és véleménycserére is adott alkalmat. Indulatmentesen beszélt a leglényesebb mai európai problémákról nekünk, hallgatóknak, akik az igen és a nem között vívódunk, akik néha indulatoktól sem mentesen vitatkozunk az EU-ba való belépés kérdéséről. Granasztói professzor nem akart lehengerelni senkit saját véleményével, inkább gondolkodásra ösztönzött az egyre sürgetőbb választási időpont előtt, és szinte kérte, hogy hallgassunk a másik oldal véleményére is, mert csak így juthatunk világos meggyőződésre.

Mindvégig éreztük, hogy nem mi vagyunk azok, akiknek dönteniük kell, viszont valamennyiünk véleménye számít. Tudjuk, vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy mi mindig is beletartoztunk az EU-ba, ugyanakkor mások radikálisan fogalmaznak: „Tagok legyünk, vagy szabadok?”

EURÓPA LELKE

Granasztói professzor gondolatait hallgatva szinte szégyelltem, hogy nálunk mindenki – ebben az ügyben is – szakértőnek mondja magát, valahogy úgy, mint a labdarúgással kapcsolatban. A valódi szakértő azonban szerényen és indulatmentesen szólt. Mondanivalójának vázlata egyszerű és könnyen követhető volt: 1. Az EU eredete a II. világháborút követően; 2. az ún. „köztes” Európáról szóló megállapítás; 3. végül rendezvényünk tulajdonképpeni címe és témája: „Európa és az erkölcs”.

A II. világháborút követően hat alapító ország kezdeményezte a mai – 15 tagállamból álló – EU-t, s az új belépés előtt várakozó országok egyesülését. Eredetileg a sok háborút átélt Franciaország és Németország volt érdekelt egy új struktúra létrehozásában. Hallottunk az ún. „Rajnai Európáról”, majd a Közös Piacról, és a későbbiekben azokról a változásokról, amelyek Anglia belépésétől datálhatóak. A történelmi jelentőségű 1989–90-es fordulatot Európában váratlan eseményként élték át. Sem Keleten, sem Nyugaton nem voltak felkészülve az államok erre a teljesen új helyzetre, egy világbirodalom eltűnésére. Fennállt a veszélye annak, hogy a vasfüggöny helyett egy ún. „ezüstfüggöny” húzódik majd Nyugat és Kelet között. Elhangzottak nagy nevek is a történelmi áttekintés során: Adenauer, de Gaulle, Schumann, Kohl kancellár, valamint neves közgazdászok.

A „köztes Európa” kifejezés arra utal, hogy Közép-Kelet-Európában újraéledtek olyan államok, amelyek sem a Nyugathoz, sem a régi kommunista blokkhoz nem tartoztak igazán. Így gondolhatunk a régi Osztrák-Magyar Monarchia volt tagállamaira, de talán többről, egy egész régióról van szó. Ebben a „köztes Európában” hiányoztak a megfelelő gazdasági tényezők, óriási különbségek mutatkoztak az életszínvonalban, de a felfogásban és mentalitásban is. Sokszor hallottuk, hogy e helyütt pesszimizmus és kételyek gyötörték a lakosságot. Másfelől arról panaszkodtak az itt élők, hogy hiányzik a Nyugat valódi szolidaritása. A vasfüggöny lebontása után is csak másodrangú rokonoknak tekintettek bennünket, akik állandóan segélyezésre szorultak, s akik sokba kerültek a gazdag Nyugatnak.

Ezt követően érkeztünk tulajdonképpeni témánkhoz, Európa és az erkölcs viszonyához. Köztudott, hogy az EU eredetileg gazdasági társulásnak indult, és ma is sokan így tekintenek rá. A gazdasági értékeken kívül más értékeket szinte nem is emlegetnek. Pedig emlékszünk a szociális piacgazdaság tana egyik atyjának – Röpke professzornak – gondolatára, mely szerint a keresleten és kínálaton túl vannak még más fontos dolgok is. Ez az erkölcsi rend, amely összefoghatná a jogi és a gazdasági rendszert, illetve az alkotmányos rendet. Ezek nélkül valójában nincs sikeres gazdaság sem. Az 1980-as évek közepén Jacques Delors mondta: „Ha tíz éven belül nem tudunk lelket adni az EU-nak, úgy Európa csak gazdasági, piaci közösség marad… Lényeges lenne a keresztény hozzájárulás is.” A tíz év eltelt...

ÉRTÉKEK ÉS ÉRDEKEK

Granasztói professzor az EU képletét leegyszerűsítve így határozta meg: értékek és érdekek küzdenek egymással. Emlékeztem arra, amit Martonyi János, akkori külügyminiszter mondott nekünk a „Vallások és az európai integráció” konferenciáján 2000-ben: „Megkerülhetetlenül szembetaláljuk magunkat az értékrend kérdésével. Mi az, amit mi európainak érzünk, igazán európainak tartunk? Ha pedig ez így van, akkor megkerülhetetlenek a vallások, amelyek gondolkodásunkat alapvetően formálták és alakítják még mindig (…), e nélkül nincs igazán tiszteletben tartott erkölcsi rend sem. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy meghaladjuk a XX. századot.” Granasztói professzor véleménye szerint a Nyugaton és Keleten egyaránt szekularizálódott Európában még mindig a Tízparancsolat a végső tájékozódási norma.

A demokratikus szabályok és elvek feledésbe merültek a mi régiónkban a kettős totális diktatúra idején. A másik ember különvéleménye elviselhetetlenné vált, önálló kezdeményezésünk minimálisra szorult, mindig mindenben utasításokra vártunk. Meg kellett tanulnunk, hogy „a demokráciában a hatalom helye üres”, de mindig vannak olyanok, akik kiskirályként akarják elfoglalni ezt a központi helyet.

Az előadás hallgatása közben eszembe jutott egy 1994-es párizsi élményem: az UNESCO „Média és erkölcs” című konferenciája, amin a magyarországi UNESCO-média albizottságot képviseltem. A kötelező tiszteletkörök után egy gazdag amerikai újságtröszt vezetője felállt, és kijelentette: alapjában rossz a konferencia témája. Ilyen téma nincs, mert a híranyag áru, és a média üzlet. Már tíz éve megírta a Wall Street Journal az egyik számában: „ki kell irtani az etikát, mielőtt az etika kiirtja a médiát”. Krug dán professzor, konferenciánk vezetője utalt arra, hogy a világ harmincöt országából érkezett résztvevők többsége bizonyára nem ért egyet az amerikai kollégával. Erre egy dél-koreai médiatröszt vezetője felállt, és azt javasolta: foglalkozzunk inkább egy reális kérdéssel: az óceániai szigetvilág televízió- és rádióállomásainak telepítésével… Három és fél napig alig esett szó a „média és erkölcs” problematikájáról, mivel a financiális alapok megteremtésével foglalkoztak a delegátusok… Szomorú lenne, ha az EU-ban is ez történne.

QUO VADIS, DOMINE?

Hová mégy, Európa? – kérdezik ma földrészünkön mindenütt. Ki tudja pontosan? Ki meri megjövendölni öreg kontinensünk holnapját? Előadónk kérte, hogy minden kisebbrendűségi érzést félretéve, de a helyzetet reálisan ismerve keressük helyünket, úgy, hogy mindeközben nemzeti identitásunkat megtartjuk, és minden EU-tagra nyitottak vagyunk.

Az események érdekes egybeesése volt, hogy ugyanezen a délutánon Szájer József, az Európai Konvent tagja a Magyar Katolikus Püspöki Kar tudtával és beleegyezésével tartalmi módosítások beillesztését javasolta az EU új alkotmányába. Ehhez a római katolikus egyházon kívül a többi történelmi egyház vezetőinek jóváhagyását is kérte, így a mi püspök-elnökünket is megkereste. Ezzel kapcsolatban gondolkodtam el azon, hogy a keresztény gyökerek említése, sőt Isten nevének a preambulumba való bevétele valóban azt jelenti, hogy a szekularizált Európában mindenki komolyan veszi ezeket a drága értékeket? Van-e valódi fogadókészség a gyakorlatilag 80%-ban nem gyakorló keresztény társadalmakban? Véleményem szerint a tényleges jelenlét és az aktív részvétel – a közügyekben is – jelentősebb a nominális keresztény értékek emlegetésénél.

Quo vadis, Domine? – ez még érdekesebb kérdés számunkra, mint a „Quo vadis, Európa?”. Vajon a kereszténység Ura ki akar-e vonulni a mai Európából, vagy ma is befelé megy a „városba”, s nem hagyja-e magára népét? A „szent exodus” nem megoldás, nekünk az emberek között a helyünk. Reméljük, hogy öregnek nevezett kontinensünk elég bölcs lesz ahhoz, hogy Urával együtt tevékenyen részt vegyen az egyesült Európában is.

Az előadáshoz méltó kérdések és hozzászólások hangzottak el ezt követően az Értelmiségi Műhelyben, azt bizonyítván, hogy a szakértő szavai nem hangoztak hiába.

Dr. Hanfescher Károly