Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 9 - Beszámoló félútról

Keresztutak

Beszámoló félútról

Ifjúsági vezetőképző tanfolyam Apácán

Az erdélyi ifjúsági vezetőképző néhány résztvevője
Két hétvégéből és egy nyári táborból álló vezetőképző-sorozatot szervezett a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) erdélyi és vajdasági evangélikus gyülekezetek fiataljai számára. A sorozat második hétvégéje február 14. és 16. között volt a Brassótól északra fekvő apácai gyülekezet ifjúsági központjában. A képzésben húsz fiatal vett részt.

A program összeállítására és vezetésére – Simonné Nagy Ilona lelkésznő meghívására – a magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) munkatársképző bizottságának két tagja, Magassy Éva és Martonné Szalóky Eszter vállalkozott. A KIE-ben 13 éve folyik ilyen tevékenység. A felhalmozódott tudás és tapasztalat birtokában szívesen indulunk egy-egy ilyen „vendégszereplésre” más ifjúsági szervezetek tagjai közé.

A képzés egyik célja az volt, hogy a gyülekezetek számára olyan fiatal munkatársakat neveljen, akik társaik között szolgálva színvonalas és tartalmas ifjúsági programokat tudnak szervezni. A másik cél, hogy a húsz résztvevő olyan összetartó csapattá kovácsolódjon, amely Bukaresttől Aradon át Szabadkáig egymást segítve működhet az evangélikus ifjúságért.

A képzés első hétvégéje még tavaly novemberben zajlott. Kik vagyunk mi, ifjúsági vezetők? Mi a célunk? Ezeket a kérdéseket jártuk körül sokszor játékos módszerekkel, élményszerű formában. A játékok során kipróbálhattuk, hogyan tudunk együttműködni a többiekkel, hogyan birkózik meg egy-egy csoport az adott feladattal. A szombat esti tapasztalatcsere-fórumból mi, előadók is sokat tanulhattunk. A novemberi három nap alatt jól megismertük egymást, nagy tervek születtek egy közös internetes honlapról (www.ifjusag.ro). Alig vártuk a következő találkozást.

A második hétvégét idén februárban rendeztük meg. Ennek központi témája az ifjúsági programok tervezése és vezetése volt. Nehémiás könyvének feldolgozásában Balog Eszter országos gyermekmunka referens is segédkezett. Az elméleti jellegű foglalkozásokat sok csoportmunka és közös ötletkeresés színesítette. Átgondoltuk az ifjúsági munka célját és különböző programformáit, valamint a gyülekezetbe nem járó fiatalok felé vezető lehetséges utakat. Megismerkedtünk az éves tervkészítés és a programtervezés módszereivel, és a szombat esti táncház sem maradhatott el.

Terveink szerint a két elméleti részt nyáron egy gyakorlati ismereteket nyújtó tábor követi majd, amely szintén Apáca közelében lesz.

Martonné Szalóky Eszter