A hét témája

Az ötödik alkalommal megrendezett Szélrózsán nagy öröm volt újra átélni a találkozások nagyszerűségét. Jó volt a hasonlóképpen gondolkodókkal együtt eltölteni ezt az öt, kegyelemben gazdag napot. Számomra különösen jó volt tudni, hogy a tábor közösségteremtő programjain részt vettek erdélyi testvéreink is, mintegy bizonyságot téve arról, hogy Isten gondoskodó szeretete valóban határtalan.

Koszta István lelkész áldozatos szervezőmunkája révén két buszt is megtöltöttek a Brassóból és környékéről – többek közt Krizbából és Tatrangból – érkezett fiatalok. Erdélyi testvéreink színes néptáncműsorral készültek, de nemcsak az előadással, hanem szavaikkal is kimutatták a néphagyományhoz való ragaszkodásukat: élmény volt hallgatni tiszta és ízes beszédüket. Ami számunkra már csak ásványvíz, azt ők még borvíznek hívják, a lelkészt pedig „tisztelendő úrnak” szólítják – és még mennyi nyelvi gyöngyszemre akadhatunk őket hallgatva… A krizbai kántorral, Mitea Adéllal folytatott beszélgetésem során is szóba került a nyelvi sokszínűség: „Az itteniek néha, talán csak felvágásból, idegen szavakat használnak, nem pedig a magyar megfelelőjüket. Ez nagyon szomorú, mert így óhatatlanul a saját nyelvünket tesszük tönkre” – árulta el véleményét.

Krizba Brassótól mintegy harminc kilométerre fekszik. Sok fiatal költözött a faluból a nagyvárosba, de szerencsére maradtak is szép számmal magyarok, akik hagyományosan a földből élnek. A vallási hovatartozás túlnyomórészt nemzeti identitást is jelöl a településen: a magyarok szinte kivétel nélkül evangélikusok, míg a románok ortodoxok. A magyarok evangélikussága és nemzettudata szorosan összefügg: nemzeti és vallási ünnepeiken egyaránt éneklik az Erős vár a mi Istenünket, a magyar és természetesen a székely himnuszt is.

Az ifjúsági órák Erdélyben nem sokban különböznek a Magyarországon megszokottól, és másban sincs nagy különbség: kevés a fiatal, de ugyanúgy öröm a közösséghez való tartozás. Krizbában átlagosan tízen-tizenöten vannak az alkalmakon; általában az Új ének című füzetből énekelnek, s bibliai történetekről beszélgetnek. Mitea Adél véleménye szerint ezek az órák mindig kellemes hangulatúak, és mivel jó viszonyt ápolnak a lelkésszel, mindenki szívesen megszólal, sosem érzik a beszélgetést erőltetettnek. A vasárnapi istentiszteleten sajnos már kevesebben vesznek részt, mert a szombat esti szórakozás után nem mindenki szeret korán felkelni… A krizbai ifi aktív szerepet vállal a gyülekezeti életben is. Gyakorta rendeznek bálokat, tábortüzes esteket, és nagyon szeretnek színdarabokat is előadni. Két éve a kismarosi Szélrózsára is készültek egy előadással, és az idén is szívesen szolgáltak volna, de sajnos időhiány miatt erre nem kerülhetett sor.

„Nagyon jól érezzük magunkat a Szélrózsán” – folytatta a krizbai kántor. „Főleg az tetszik, hogy minden olyan könnyed. Semmi sem kötelező, de azért sok érdekes programon veszünk részt, leginkább a koncerteken. Persze jó a társaság is, az pedig hatalmas öröm, hogy mindenki mindenkinek köszön, még akkor is, ha történetesen akkor találkoztak először.”

E sorok írója az erdélyiekkel folytatott beszélgetés során még biztosabb lett abban, hogy az idei evangélikus ifjúsági találkozó sikeresnek mondható. Jó volt megtapasztalni, hogy bár más országban élünk, a közös nyelv és Isten szeretete összefűz bennünket, és hogy erdélyi testvéreinkkel tényleg egy test tagjai vagyunk. Hordozzuk hát imádságban az ő gondjaikat, örömeiket is, hiszen „ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi” (1Kor 12,26).

A Szélrózsa tehát betöltötte a szerepét: lehetővé tette a találkozást – a résztvevők találkozhattak Jézussal és a benne hívő keresztény fiatalok sokaságával.

Chladek Tibor