A hét témája

A Szélrózsa legsikeresebb programjai közé tartoztak a kis- és nagyszínpadon bemutatott művészi játékok. Az igényesen megrendezett, kirobbanó vagy éppen szerényebb sikert arató produkciók befogadására olykor egyidejűleg is lehetőség adódott. Mindegyikükön érezni lehetett a lelkes háttérmunkát – a hivatásos színészek és az ifjúsági csoportok műsorain egyaránt. Mivel képtelenség lett volna az összes előadáson jelen lenni, csupán két darab ismertetésére vállalkozunk.

Isten a metrón – keltette fel a programfüzetet lázasan bújó résztevő érdeklődését az első hallásra bizarrnak tűnő, nehezen elképzelhető cím. A darab célja – melyet a metróvonalak csomópontjában „lakó” Deák téri ifjúság mutatott be – az volt, hogy Isten jelenlétét természetessé tegye mindennapjainkban. Az egyedül fehér ruhás, mégis tökéletesen elvegyülő, inkarnálódott Isten néha értetlenül állt meg saját világában. Talán azért, mert nem is ő teremtette azt, amibe csöppent: egy kusza szabályok szerint felépített világgal volt kénytelen szembesülni, s a legendás Mátyás király „nyomdokaiba lépve” felderítő utat tenni ebben a zűrzavarban. Életszerű helyzeteken, az útkeresőkkel, bizalmatlanokkal, megvetettekkel való találkozásokon keresztül leshettünk bele: mi lenne, ha ez a sziporkázó, jó humorú, mégis mindenek feletti Isten utastársunkul szegődne. Az azonos című Gilbert le Mouel-könyv alapján megírt darab számtalan mulatságos, de elgondolkodtató jelenettel teszi kicsit esetlenné, együgyűvé az úthálók rengetegében evickélő, gondjaival magára maradt tömegembert. Az előadás pikantériáját a megtestesült Úr (nem Jézus…) szentségével kapcsolatos közhelyszerű kifejezések adják, amelyek így, a beszélgetőpartner kilétéről mit sem sejtve megbocsáthatóan szellemessé válnak. Az emberek szájából elhangzó különféle kérdésekre – „Meg van keresztelve?”; „Ismeri az imádságainkat?” – korrekt, de kitérő válaszok érkeznek: „Nem, de számtalanon részt vettem már…” és „Ismerem többé-kevésbé…”. Az indulatkitörések (például amikor valaki így kiált fel: „Jézusom!”) is hasonló hatást eredményeznek. Ha nem is egy fehér ruhás, közvetlen, nyugalmat árasztó ember alakjában (bár ki tudja…?), de Isten folyamatosan keresi velünk a kapcsolatot. A cím a darab végére így telik meg tartalommal, s válik a legtermészetesebb jelenségek egyikévé: Isten szeret metrózni, sőt velünk együtt vállalja a zötykölődést.

Egészen más hangulatot keltett bennem a Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter „fő- és mellékszereplésével” előadott És Rómeó és Júlia… című, különleges egyfelvonásos játék. Két klasszikus név – egy pár, melynek tragédiáját fél évezrede álmodta színpadra Shakespeare. Az örökzöld témájú darabot megszületése óta óriási népszerűség övezi. A mű ezúttal egészen merész formában öltött testet: a görög színházból ismert, kétszereplős színpadi megoldást a modern színjátszás elemei gazdagították. Az előadás összes kelléke elfért a szereplők zsebében, a helyszínek változásait pedig fényjátékkal tették egyértelművé. Fény- és hangeffektek, pantomimszerű mozgások páratlan összhangja szervezte egésszé a kellékeiben lecsupaszított jeleneteket. És nem érződött a hiány… A két művész minden karakter jegyeit magán hordozta, így felváltva léptek elő Lőrinc barátként vagy akár Mercutióként. A darabot csak felszínesen ismerők könnyen elveszíthették a fonalat, de a különlegesen kidomborított, csonkítatlan shakespeare-i humor így is feledhetetlenné tette a színész házaspár alakítását.

Horváth Dénes