Kultúrkörök

Anne Frank naplójának első holland kiadása ötven évvel ezelőtt jelent meg Amszterdamban. A művet azóta több mint ötven nyelvre fordították le, huszonötmillió példány fogyott el belőle. Olvasható magyarul is. 1999-ben új, csorbítatlan szövegű magyar kiadása jelent meg.

Anne Frank 1929-ben született a Majna menti Frankfurtban, jómódú, németül beszélő zsidó családban. A család 1933-ban emigrált Amszterdamba, menekülést azonban ez sem jelentett számukra: 1942-ben, a német megszállás után rejtőzködniük kellett. Egy amszterdami ház hátsó traktusában volt a búvóhelyük, itt született meg a napló. 1944-ben felfedezték őket, s az egész családot a bergen-belseni haláltáborba hurcolták. Anne 1945. márciusában, mintegy két hónappal Hollandia felszabadulása és a második világháború befejezése előtt halt meg. A borzalmakat csak az apa élte túl, ő találta meg a naplót a ház romjai alatt.

A napló megjelenése óta többször felvetődött, hogy hamisítványról van szó: nem a leány, hanem az apja írta a híressé vált művet. A németek ennek pontosan utánajártak: ez a lehetőség kizárható. (A Wochenspiegel 2004. évi 24–25. száma fontos adatokat és képeket is közöl a könyvről, a házról, a leányról.)

Anne Frank naplója „világsiker” lett, ha szabad ezt a kifejezést használni egy ilyen tárgyú könyvvel kapcsolatban. Mondjuk inkább úgy, hogy egy váratlanul megjelent irodalmi értékről van szó, egy 13-15 éves kamaszlány naplójáról – felnőttek okulására. Fél évszázad távlatából is aktuális könyv ez. Ezt mutatja, hogy Berlinben az idén nyáron kiállítás jelent meg róla, amelyen hatvan különböző fotót is bemutattak.

Sok esztendő után néhány héttel ezelőtt újra elolvastam a könyvet. A napló valójában levélformában írott feljegyzés. Anne Kittynek írja, aki talán fiktív személy, mint Lukácsnál Teofilusz vagy Mikes Kelemennél a Nagyasszony. 1942 januárjából való az első bejegyzés: barátnőjének ígéri meg, hogy mindenről tudósítja, ami a búvóhelyen velük történik. Apró-cseprő dolgokat, jelentéktelen eseményeket is közöl, ahogyan első osztályos gimnazisták szokták, ugyanakkor világpolitikai jelentőségű történésekről is beszámol, például a Hitler ellen elkövetett sikertelen merényletről (1944. július 21.) vagy a normandiai partraszállásról és az invázió szörnyű csatáiról; ezekről főleg brit és holland szempontból, úgy, ahogyan a titkos rádióadásokból az egész család megismerte az eseményeket.

A világháború eseményeivel együtt egy kamaszlány örömeiről és félelmeiről, álmairól és vágyairól is olvashatunk a naplóban. És persze szerepelnek ébredező szerelmek, hangot kap az idősebbek elleni panasz, és tanúi lehetünk annak is, miként alakul a kislány jelleme, hogyan értékeli önmagát. „Mulatságos bohóc vagyok” – írja egy helyütt, és olvasható olyasmi is, hogy „mintha kettészakadt volna a lelkem”. Panaszkodik, hogy a felszínen fékezhetetlen, vidám lánynak tűnik, de ez csak látszat, mert van egy másik lénye, egy gondolkodó, töprengő, már-már koraérett felnőtt. Attól fél, hogy szentimentálisnak és így nevetségesnek tartják környezetében, pedig éppen ez a józan „belső én” mutatja meg neki a helyes utat. Bezártságukban természetes, hogy ő is rosszkedvű, néha durcás, néha dühös, és csak komédiázik, amikor vidámnak mutatja magát. Természetes az is, hogy ilyen körülmények között a felnőttek is nehezen viselik el egymást, hiszen néhány négyzetméteren osztoznak hónapokon keresztül. Ez az az atmoszféra, amelyet U-Boot szindrómának hívnak… (Martin Niemöller, az egykori tengeralattjáró-kapitány nevezte így a hajóján uralkodó légkört, amely akkor volt tapasztalható, amikor hat hétig nem tudtak kikötni. Ekkor csak fegyverrel lehetett rendet tartani a különben barátságos tisztek és a legénység között.) Anne kisgyermekkorától fogva erős egyéniség volt. Naplójában többször leírta, hogy úrrá akar lenni sorsán, ez azonban nem sikerült neki. Nem volt sorstalan, mint Kertész Imre, inkább sorsa foglyának mondhatnánk.

Tudjuk, mások is írtak naplót. Sokan. Névtelenek és neves személyiségek. Utazók és tudósok, zenészek és hajósok, politikusok és írók. Introvertált emberek magukkal beszélgetve, extrovertáltak a világ felé fordulva, szinte fórumot keresve. Humanisták és keresztények, emigránsok és börtönben lévők is. Ismerjük például Bach naplófeljegyzéseit, Szent Ágoston vallomásait, Albert Schweitzer afrikai jelentéseit, Tolsztoj, Söderblom, Columbus, Churchill részletes naplóját. Olvastuk – érdekes irodalmi emlékként – a magyar Mikes Kelemen, Márai, Devecseri, Illyés Gyula, Németh László és más kiváló írók naplófeljegyzéseit.

A levelezés műfaja is ismerős, napló formában is. Ma is dívik a memoárirodalom. Ezt joggal nevezzük „retrospektív naplónak”, amelyben már nincsen napra beosztva a közlés, sok minden kimarad a részletekből, mások számára mégis értékes emlék a mű. Németh László egymaga írt Tanúja irodalmi naplónak számít. Illyés Gyula feljegyzései, Keresztury Dezső beszámolói vagy Pethő Tibor újságírói jegyzetei koruk minden jelentősnek vélt eseményét közlik időrendben. Anne Frank naplója azonban más. Egy éretlen kamaszlány irodalmi próbálkozásai? Ugyan kit érdekelne egy kislány naiv vallomásainak sora? Kételkedései, nyelvtanulási programja, apró pletykatémák a naplóban... Mégis, úgy látszik, a hollandokon kívül is sokakat érdekel a mai napig, amit ez a kislány írt.

Aki járt már Amszterdamban, azt a városnéző busz valószínűleg elvitte a nevezetes házhoz is a Prinsengrachtra. Számos nemzet polgárai zarándokolnak el ide. A múzeumi emlékkönyvbe az Izraelből érkezett látogatók ezt írták: „Népünk erejének szimbóluma Anne Frank.” Úgy látszik, a tizenöt éves korában koncentrációs táborban elpusztult leány még mindig aktuális, sokaknak példakép, másoknak a túlélés tanítója, egy család világhírűvé vált tagja. Édesapja büszke volt a naplóra. És méltán: az érdeklődés töretlen iránta, fiatalok és öregek, nők és férfiak ma is sorban állnak a Frank család volt házának kapuja előtt. Van, aki most olvasta a naplót, van, aki film- vagy színpadi változatát látta, mások csak hallottak róla. Egy holland asszony ezt írta be az emlékkönyvbe: „Anne Frank sohasem fog feledésbe merülni.” Az emlékkönyv aláírásai azt bizonyítják, hogy nemcsak európaiak kíváncsiak az emlékhelyre: Chiléből, Brazíliából, Bolíviából, sőt Dél-Afrikából érkezett turisták is felkeresik. A legtöbb látogató azonban német nyelvterületről érkezik, Németországból, Svájcból, Ausztriából. A napló híre vonzza őket. Egyik bejegyzés szerint Anne Frank bevonult a 20. század történelmébe. „Jelképévé vált mindazoknak, akik benne élték át azt, hogy a világpolitika hogyan testesül meg egy lány, egy család életében.”

Az Anne Frank-kiállítást a holland követségeken minden kontinensen bemutatták már. A neonácizmus, az üldözés, az elnyomás, a titkosrendőrségek ellen állandóan idézik e család sorsát. „Most már gyűlölni kellene a németeket?” – kérdezi egy holland édesapa, aki két lányával együtt érkezett a múzeumba. Majd saját maga felel: „Inkább végig kellene gondolnunk azt, hogy mit tudnánk tenni, nehogy ez a szörnyűség megismétlődjék a jövőben”. A Wochenspiegel közli, hogy árnyékot vet sok német turista útjára, ha Amszterdamban megtekinti az Anne Frank-házat. „Kínos ilyenkor Hollandiában németnek lenni” – mondja egy hannoveri polgár. És egy másik véleménye: „Legjobb lenne kézbe se venni ezt a naplót, mert csak a szépre érdemes emlékezni, ez elrontja vakációs élményeinket”.

Az említett Wochenspiegel cikket közöl Anne Frankról, aki a rasszizmus, az apartheid, a diszkrimináció ellen lázadók számára örökké rokonszenves marad. Naplója arra int, hogy nem szabad megismétlődnie mindannak, ami a második világháború alatt Hollandiában is történt. Különös, hogy a holland televízió egyik adása szerint „minden idők legnagyobb hollandja a kis zsidó lányka”. Hollandiában ma kötelező gyermek- és ifjúsági olvasmány, minden iskolában előírt tananyag a napló.

Kevés szó esik Anne Frank hitéről. Ahogy egy recenzió írja, „nem sokat fecseg Istenről, nem tartozik a vallásos locsogók közé”. De őszintén szól a jogos félelemről, rémületről a brutalitásokkal kapcsolatban, magát az ismeretlen lét közepén álló magányos embernek tudja. A könyvet olvasva nem absztrakt módon, hanem narratíve éljük át egy emberi élet nyitott kérdéseit. Olyan kérdések merülnek föl, mint például: szabad-e mondanunk, hogy csak Isten cselekszik, ítél, ment meg vagy őriz meg a történelemben? Van-e hatalma az embernek? Vagy hatalom nélküli lény, aki egyszerre nagyszerű és szánalmas, nem angyal, de nem is ördög? Hol volt az Isten a második világháború szörnyűségei között?

E sorok írója őszintén ajánlja fiataloknak és saját kortársainak, vegyék újra kézbe ezt az ötven éve ismert könyvecskét. A mi nemzedékünknek is emlékeztető, a következő nemzedéknek figyelmeztető ez a napló. Gondolataimat Jézus szavával zárom: „Amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek!” (Mt 10,27)

Id. Hafenscher Károly